Lassan kénytelen kelletlen gondolnunk kellett a hazaútra is, így két éjszaka után ismét Tallinn felé vettük az irányt. Tallinn nem marad el más fővárosoktól nemzetköziségében és a maga nemében olvasztótégelye a kultúráknak: oroszok árulnak szuvenírt és sütik az olasz pizzát, brit turisták tequiláznak a Depeche Mode bárban, a mi kis kompániánkról nem is beszélve.
Újrahasznosított szélmalmok
Szomorúan bár, de búcsút kellett vegyünk a béke szigetétől Saaremaa-n. Készülődés közben ismét konzultáltunk a kompmenetrenddel és kiderült, hogy egy óránk van elindulni. Szerencsénkre nem volt technikailag túlfejlett kávéfőző, hogy hátráltasson minket, úgyhogy maradt is időnk. Egy látnivalót iktattunk be menet közben, ez két átalakított szélmalom Piret és Suur Tõll alakjában „felöltöztetve”. Eredetileg egy dokumentumfilm kedvéért gondolta újra a már használaton kívüli épületeket egy helyi halász, aztán így maradt turistalátványosságnak.
Különböző romok
Tallinn felé megálltunk Ungru majorságnál. Ennek az épületnek megint szép romantikus meséje van. Történt ugyanis, hogy egy nemesifjú egy német kisasszonynak csapta a szelet. A lány kijelentette, hogy ő képtelen lenne más házban élni, mint abban a gyönyörű épületben Mersebergben, melyet oly nagyon szeret. A szerelmes férfinak pedig nem esett le, hogy a lány vélhetően csak lekoptatni próbálja, avagy saját csapdájába akarta csalni a csajt. Mindenesetre nekiállt lemásolni az emlegetett majorságot itt Ungruban.
A happy end sajna duplán is elmaradt, mert még nagyban tartott az építkezés, mikor halálhírét vette a lánynak, majdan hadba vonulván és elesvén ő is csak a temetése előtti éjszakát töltötte az akkorra még mindig befejezetlen épületben. Ja, és aztán jöttek a szovjetek és részben elhordták.
A szovjetek már csak azért is jöttek, mert a major szomszédságában gondoltak légelhárító bázist létesíteni. Aztán ahogy jöttek, el is mentek, és maradt itt huszonnyolc jól álcázott hangár az enyészetnek. A kifutópályán ma driftelő- és gyorsuló versenyeket tartanak. Ottlétünkkor tanulóvezető gyakorolt bójakerülgetést.
Ismét Tallinn
Az utolsó szállásunk bája elmarad Saaremaa szigetbéli tapasztalatainktól, de a maga nemében érdekes. Egy régebbi bérházban laktunk, amely ötödik kerületi társaihoz híven letűnt korok leharcolt szépségét idézte. Víznyomás például nehézkesen volt, így az úrias forró víz sosem vegyült a póri hideggel, extrém sporttá avanzsálva a zuhanyzást
Szuvenyir
Az utolsó két napunkra – hétvége lévén – csatlakozott még egy pár Finnországból. Így amíg be nem futott a hajójuk, elintéztük a szuvenír vásárlást. A legtöbb ajándéktárgy fából, avagy gyapjúból készül, kisbáránytól, szakállas vikingfejen át kifaragott fecskemintáig mindent lehet hűtőre tenni. Négy euró az a kutyaközönséges toboz, amit jól látható ragasztással erősítettek a mágneshez. Na, ilyet nem hoztunk.
Utána viszont betévedtünk az orosz szuvenír boltba. Kezdjük ott, hogy belépve Putyinos és Trumpos matrojska babák sorakoznak a polcon. Pár lépéssel odébb gyufás skatulyán is virít a képük. Beljebb merészkedve kapható olyan bögre, melyen Putyin félmeztelenül ül meg egy fehérfejű rétisast – fejtse meg ki ki maga ezt az allegóriát. Természetesen minden fele annyiba kerül, mint a korábbi boltokban. A leginkább mégis az eladó lénye nyűgözött le.
A köpcös, izzadt, kopasz csávó orosz focidrukker mezben feszített a pulpituson egy pult mögött. Elé helyezve a megvenni szánt mágnest annyit vetett oda foghegyről, hogy „tri”. Adtunk neki négy eurót, mert annyink volt. Virsli ujjaival tenyerére emelte a fémpénzt, cseppet sem kapkodva az egyiket megfordította, hogy jól lássa a számot majd a számomra nem teljesen világos logika alapján különválasztott kosarak egyikébe ejtette őket. Egy sóhajtásnyi szünet erejéig a terítőcskére hullajtott és az élekben meggyűlt szotyi magok egyikét módszeresen kettéharapta, majd fáradhatatlanul előkaparta nekünk a visszajárót.
Az asztalkán volt még hely a kimutatásnak is. A kimutatás annyit tesz, hogy a táblára csippentett A4-es lapok legfelsőbbikén húz egy vízszintes vonalat és akkora ló betűkkel, mint egy első iskolás, odavakar egy teljes összeadást. Mondanom se kell, számlát nem kaptunk, viszont számtalan Rejtő jelenetet idézett fel az ipse.
Börtönbe jutottunk
Önként. Dalolva nem. Rummu-ban anno munkatábor működött. Aztán jött a rendszerváltás és egyik napról a másikra semmi szükség nem volt a komplexumra. Mondanám, hogy az idő vas foga megkezdte az épületeket, de nem igaz, mert akkorát harapott belőle, hogy félő, még a torkán akad. Ugyanis amint megszűnt működni, megszűnt a víz folytonos szivattyúzása is és az épületegyüttes egy része boldog sóhajjal merült alá a habokba. Búvárok előszeretettel térképezik fel, akadnak fürdőzők is, de maga a salakféle hegy csipkézett mintázata is izgalmas. És persze miért is ne tennének még ide egy színpadot is?
Az Oroszok már a pizzázóban vannak
Ugyan nem a legmagasabb, de megálltunk a Keila vízesésénél is, szerintem szebb, mint a Jägala. Utolsóként az öngyilkosságot elkövetők egyik legfelkapottabb észt sziklaszirtjét néztük meg. Elköltöttük szerény kis uzsonnánkat, aztán hazatértünk a bázisra. Este felkerestük azt a pizzázót, ahol megérkezésünkkor is ebédeltünk. A személyzet beszélgetéséből világossá vált, hogy az észt főváros ezen olasz pizzázóját speciel oroszok működtetik. Kezdjük átlátni a helyi orosz maffia érdekszféráját. Búcsúzóul a korábban kiszúrt Depeche Mode bárban iszogattunk másnap pedig válogatott járművekkel vágtunk neki a fél napos útnak hazáig.
Észtország minden története
Van még ott, ahonnan ez jött!
