Előkészítés

Én ameddig lehet, csak minimálisan foglalkoztam azzal, hogy nekem amúgy lézeres szemműtétem lesz. Jeleztem a várható kiesésemet melóban, tudta a család, emberem kipárnázta a vállát, hogy legyen nekem támaszom, de a saját gondolataim elhessegettem. A műtét napján pótlólagosan is izgultam. Aztán magával rántott az előkészítés.

Előkészítés

Az alkalmassági vizsgálaton már jól a számba rágták: a műtétről kísérővel menj haza. A műtétre frissen mosott hajjal gyere, mert utána egy hétig nem érheti víz a szemedet. Lézeres szemműtét előtt egyél, kávézz nyugodtan. Hát én úgy készültem, hogy örülök, ha egy keksz lemegy a torkomon, és órákat fogok ülni dédelgetvén a hányingertől fel le liftező gombócot a torkomban, mire sorra kerülök és magába szippant az előkészítés gépezete. Na erről szó nem volt.

Egy nappal korábban még beszerveztem egy interjút, amit aztán este tizenegyig gépeltem, hogy elvonjam a figyelmem. Másnap reggel a villamoson volt időm valamennyit izgulni, de a váróban már gyakorlatilag

felkerültem egy futószalagra

és pislogni se volt alkalmam.

Kaptam egy nyilatkozatot, hogy olvassam át, írjam alá, amíg várok. Az első oldalig jutottam, mire hívtak, hogy asszisztens végigvigyen megint a gépeken, illetve egy bónusz gépen, ami a lézernek térképezte fel a szemem. A harmadik oldalig jutottam, mire szóltak, hogy a második orvos most megvizsgál. Ez a másodorvosi vélemény, egyrészt, hogy két egymástól független ember találjon alkalmasnak, másfelől, hogy a vizsgálat napján is még minden rendben van-e? Eleve úgy készültem lélekben, hogy ekkor még elutasíthatnak, de szerencsére nem így történt.

Kijöttem a második szemésznőtől, folytatnám a papírkát, erre fél perc és már hívnak a pulthoz. Ott kértem pár percet, mondták, hogy csak nyugodtan – ezt amúgy eléggé értékeltem, hogy volt beleszólásom a tempóba és nem siettettek. Kivégeztem a papírt, elmentem mosdóra és jelentkeztem, hogy na akkor most találkozok

szaktekintély szemorvos úrral?

Ez igaz is volt, meg nem is, mert előbb a műtő előkészítőjébe kísértek – amiről akkor jöttem rá, hogy a műtő előkészítője, mikor már odabent voltam. Ott ücsörgött velem a félhomályban Zen néni. Zen néninek nyugtató hangja, andalító dumája és biztos keze volt és imádtam. Halvány gőzöm sincs, mit mondott és miről beszéltünk, de kellett és nagyon jól csinálta, mert közben kaptam hátul kötős zöld műtőhacukát, a hajamra meg a lábamra meg kék gumis műtőzacskókat és hirtelen minden nagyon klinikai és valóságos lett. Kaptam egy nyugtatót, hogy ne legyen olyan gyors a szemmozgás, rengeteg érzéstelenítő cseppentést, illetve a fülem tövébe gézlapokat, hogy fekve ne folyjon majd a fülembe a folyadék – és igen, szükség volt erre és jó volt így.

Ott kellett hagynom a szemüvegem, úgyhogy a második szemésznő bekísért, felfektetett az asztalra és kaptam a térdem alá párnát, a lábamra meg takarót. A gépek érdekében elég hideg volt és baromira értékeltem ezt a kis gondoskodást, mert én hidegen fekve fél percen belül pisilni akarok és ez nem ideális állapot egy szemműtétre.

Volt akkor már bent egy mérnök is. Ezen jót mosolyogtam, a mérnök ugyanis a gépek üzemeltetésén és karbantartásán kívül azért is van ott, hogy átszámolja az orvosok által összerakott adatokat, amik alapján a lézer mozog majd. Szal ha a doktorok nem is erősek matekból, van ott egy BME irányultságú arc, aki leMEOzta a koordinátákat maga a műtét előtt.