Peipustól Piusáig

Valahogy úgy alakult, hogy végignyargaltunk az orosz határvonalon. Peipus tónál délnek fordulva Piusa bányáig mentünk, és vissza. Aztán, ha nem lett volna elég, csónakáztunk is egyet a ruszkik irányába.

Hagymaút Macskaországban

Már érkezéskor volt egy olyan érzésem, mintha az észt Makóra keveredtem volna, ugyanis ötven méterenként valaki hagymát árult. De semmi mást. Később kiderült, hogy ez a vidék olyannyira erről híres, hogy a tóparti vendéglő Hal és Hagyma néven fut, illetve a pontos címünk is Hagymaút 147.

Az aznapi kirándulás első akadálya már rögtön párszáz méterre a szállás után következett: egy tacskó ült az úton. Lassítás után előzékenyen átengedett minket. Újabb párszáz méter után, mintha csak népmesében volnánk, egy macska napozott a beton kellős közepén.

Az út folyamán többször megállapítottuk, hogy Észtország macskás ország. Ezt semmi sem példázta jobban, minthogy ez a dög egy tapodtat nem mozdult odébb a kisbusz elől. Konkrétan kikerültük és ő csak annyira zavartatta magát, hogy felült és morcosan meredt utánunk. Három a magyar igazság: pár kilométer után satufékkel kerültük el egy őzzel az ütközést.

Piusai Homokbánya

Ez volt a nap fő látványossága. Piusában a helyi vasútvonalnak hála elkezdték kitermelni a hegyoldalt. Amikor aztán megunták a homokot, a szovjetek úgy gondolták, hogy rendet raknak maguk után és berobbantják az egészet. A bejárat be is omlott. A tárnák nem. Úgyhogy a homok oszlopokon álló és folyton málló barlangrendszer a fenyves alatt megbújva igen veszélyes terep. Olykor magától beomlik. Az ilyen természetesen kialakult bejáratokat viszont olyannyira imádják a denevérek, hogy Lett és Oroszországból is elzarándokolnak ide telelni.

Na, erre települt rá egy múzeum. Kaptunk idegenvezetést a tárnák cementtel megerősített részébe, és elbóklásztunk a kijelölt gyalogúton. Utána elköltöttük szerény kis uzsonnánkat és a kisbüfében megvolt a napi első kávé.

Tartu

Visszaúton Tartuba megálltunk egy temető mellett, ahol helyi szokás szerint állítólag többszáz fába véstek keresztet. Ebből párat valóban megtaláltunk, ám nagyobb szenzációt a bejárat előtt elszórt vargányakolónia okozta. Nem utoljára láttunk teljesen random előfordulással vargányát, de a srácok szakavatottan gyorsan be is zacskóztak egy adagot estére.

Tartuba már egész otthonosan érkeztünk. Kóboroltunk egyet a belvárosban, megnéztük az csillagvizsálót és az egyetem épületét, itt a helyiek ninjának és super máriónak öltözve csépelték egymást egy vörös templomrom festői előterében. Leereszkedtünk a főtérre illetve folyópartra aztán hazasiettünk grillezni.

Csónakkal az orosz határig

Ezen az estén kivételesen nem szaunáztunk. Viszont érkezésünkkor az én drága férjem kiszúrta a szállásadó képét élete eddigi rekordfogásával és elismeréssel gratulált neki. Ez elindított egy olyan beszélgetést, ahol emberem hajnalban csónakos horgászattal avatja fel a tavat, szem előtt tartva, hogy ne evezzen át Oroszországba. Erre végül nem került sor, de mindenesetre kivitt csónakkal a tóra és köszöntünk a kócsagoknak.