Homok, bicaj, Pärnu

Miután a keleti oldalt kellően szemrevételeztük, az irányt nyugatnak vettük a strandjáról híres Pärnu felé. Itt az igazi homokos beach feeling mellett a biciklis városnézés hangulatának is adóztunk.

Tópart

Pisi és kávészünetre minden úton szükség van. Úgyhogy okos előrelátóan ma is beszerveztünk egy tavat az útitervbe, ahol aztán a helyszínen kiderült, hogy se büfé se WC. Úgyhogy benyomultunk egy boltba az út mentén, ahol ugyan az egyik helyi metálbanda feszít a jégkrémen egy másikat meg a Tallinni likőrgyár ízesít, de mosdó az nincs. Úgyhogy több, mint fél úton hurcolásztuk magunkkal a cekkert.

Beszabadulós apartman

Ez volt az egyetlen szállás eddig, amin látszik, hogy kizárólag kiadásra használják és sose lakott itt senki. Kezdjük ott, hogy telefonos applikáció kellett a bejutáshoz már a kocsi behajtónál, aztán a lakás ajtajánál is. Tiszta szabadulós szoba, csak befelé.

További rejtvények fogadtak az apartmanban is, mert egyik eszközhöz sem mellékeltek használati utasítást. Találomra elindítottunk egy mosást, szárítással, a kávésok negyed óra küzdelem után ittak valamit, aminek megfelelő volt a színe, és az indukciós főzőlap fertályórán át tartotta bűvöletében az érdeklődőt. Nem vagyok benne biztos, hogy nem-e volna gazdaságosabb leírást gyártani ahelyett, hogy hülye-biztosra csinálják a gépeket.

Pärnu

Pärnut kivételesen különválva tekintettük meg. Férjurammal végigtekertünk a két híd között egyik parton oda a másikon vissza, ahol evező formájú minden utcalámpa és több tábla is karikatúrákkal buzdít a tapintatos együtt közlekedésre. Minden horgásznál megálltunk a taktikájukat kifigyelni, közben egy keresztutcából cirkuszzenét bömböltetve felbukkant egy fagyiskocsi. Vezetője kiszolgált egy kuncsaftot, majd svungosan becsapva a kocsiajtót maga mögött átment a közértbe. A cirkuszzene még mindig üvöltött. Egy szakaszon magánházak állnak a parton, itt csónakok, kisgyerekek és anyukák dekorációja van. Kedvencem az embernagyságban kiépített időjárás jelző állomás: ha a kő vizes, esik, ha meleg, süt a nap, stb.

A belváros kifejezetten tetszett. Üdülőváros, de van azért saját arca is. A sétálóutcában nagy szőrős láb hirdeti a kirakatban, hogy itt ettől a prémtől megszabadulhatsz és mindenhol izgi falfestményekbe botlottunk, bár ez egész Észtországra jellemző. Meg az almafák. Gyakorlatilag minden tele van gombával meg almafával. Leadtuk a bicajokat, aztán stílusosan benyomtunk egy pizzát.

A strand

Visszafelé romantikáztunk a parton. A strandon van homok, meg Baywatchos vízimentőállomás, rengeteg fémülés, kosárpálya, lábbilliárd, egy elefánt formájú csúszda és a minden strandról elmaradhatatlan, fürdőzők közé keveredett fémdetektoros csávó. Még lekaptam az öltözőfülkén dekkoló dolmányos varjakat, aztán hazamentünk szaunázni. Eljutottunk arra a szintre, mikor azon nyavalyogtam, hogy ez a szauna elég gyatra.

Pärnu strand

Pärnu strand

Észtország minden története

Észt utinapló: odaút

Az odaút már nyaralás? Háát, hozzállás kérdése végül is. Mert, hogy is kezdődik egy odaút? Ferihegyhez képest a reggel fél nyolckor heringekként...
szellemkikötő

Észtország: Szellemkikötő és hippikert a gettóban

Tallinni dokkok A srácok kora reggel felkerekedtek, hogy elhozzák nekünk a bérelt kocsit és bepattanva továbbálljunk. Ez gyakorlatban egy kisbusz....
Piusa

Peipustól Piusáig

Valahogy úgy alakult, hogy végignyargaltunk az orosz határvonalon. Peipus tónál délnek fordulva Piusa bányáig mentünk, és vissza. Aztán, ha nem lett...
Pärnu strand

Homok, bicaj, Pärnu

Miután a keleti oldalt kellően szemrevételeztük, az irányt nyugatnak vettük a strandjáról híres Pärnu felé. Itt az igazi homokos beach feeling...

Suur Tõll és Piret

Saaremaa szigete Észtország nyugati felén a Balti tengeren fekszik. Az amúgy is 60%ban erdő borította ország ezen szegletében ehhez képest is...

Kiipsaare világítótorony

Eltartott egy darabig, amíg felszedegettük az állunkat a földről, de végül csak elfoglaltuk a szállást és beájultunk aludni. Három kör szauna után....
Tallinn

Tallinn: orosz pizzázó és Depeche Mode bár

Lassan kénytelen kelletlen gondolnunk kellett a hazaútra is, így két éjszaka után ismét Tallinn felé vettük az irányt. Tallinn nem marad el más...

Van még ott, ahonnan ez jött!

halfajták

Halfélék

A horgászrajongó, ha kedvelt sportjától mesél, előbb utóbb átvált egy olyan szaknyelvre, ami sajátos keveréke az angolból magyarosított és a...
12 dolog, amit az ügyfélszolgálatos szeretné, hogy tudj

12 dolog, amit az ügyfélszolgálatos szeretné, hogy tudj

A multinacionális szolgáltatók napjainkra már igencsak közismert velejárója az ügyfélszolgálat. Az ügyfélszolgálat pedig tipikusan az a...
lézeres szemműtét után blog

A látás – Vámpírélet, avagy az első hét

A látás lézeres szemműtét után nem úgy alakul, hogy felülsz a műtőasztalon és onnantól röntgen szemed van. Azonnal érzed a javulást persze, de a végleges látásélesség elérése hetek alatt áll csak be. Hosszú az út odáig, aminek az első hét napja bizony azzal telik, hogy napszemüvegben mászkálsz még a slozira is.

Spread the love
Castamere-i esők magyarul

A Castemere-i esők magyarul

Meg tudom magyarázni Amikor ötödikes voltam, apám kezembe nyomta a Görög regék és mondákat. Ezzel az olvasásélménnyel felvértezve gyakorlatilag a...

Uram boccsá, nem szeretem a Szilvesztert: számadás

BÚÉK, te random kis izé Új év, mindenkinek BÚÉK! Míg a Boldog Új Évet komolyan kívánom, valójában – elnézésetek kérem, de - nem szeretem a Szilvesztert. Van olyan, hogy Szilveszter Grincs? Mert...

Öregvári Jenny / Jenny of Oldstones

Mielőtt a nagyban dúló Trónok Harca fanatizmussal megvádolnának, szeretném hangsúlyozni, hogy én nem felkeltem a hajnali hármas adásért, én most fekszem le. Kérdezzétek Kasszandrát, ez nem egyedi...

A műtét

A lézeres szemműtét napján értelemszerűen volt bennem némi ideg, de szerencsére nem sok időm volt foglalkozni vele. Reggelre is megvolt a menetrend, a váróban meg gyakorlatilag elkapott a jól olajozott rendszer gépszíja és mire felocsúdtam, már átléptem az előkészítő ajtaját és felfektetve vártam a műtőasztalon.

Spread the love

A látás – Vámpírélet, avagy az első hét

A látás lézeres szemműtét után nem úgy alakul, hogy felülsz a műtőasztalon és onnantól röntgen szemed van. Azonnal érzed a javulást persze, de a végleges látásélesség elérése hetek alatt áll csak be. Hosszú az út odáig, aminek az első hét napja bizony azzal telik, hogy napszemüvegben mászkálsz még a slozira is.

Spread the love

Vezetés stresszesen

Stresszforrások Amíg az ember életében először kikerül forgalomba, felvált négyesig, felismeri élete első főútvonalát és megtapasztalja az országúti sebességkorlátokat a vezetés egyre másra kínálja...
Spread the love

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .