Észt útinapló

Egy nemzetközi kompánia útja 2018-ban

.

Miért pont Észtország?

Én 2018-ra egy olyan nyaralást terveztem, ahol meleg tengerparton heverészhetek azon filózva, egy újabb csobbanás vagy egy hűsítő koktél esne-e jobban? Úgyhogy elutaztunk Észtországba. Ez persze nem az én utánozhatatlan földrajzi ismeretimnek tudható be, hanem úgy hozta az élet, hogy idén volt egy korábbi út évfordulója. Pontosan tíz éve vállalkoztunk hatan, még zsenge „felnőttekként” Erdély bebarangolására. Nemzetközi kis csapatunk egy finn testvérpárból és négy lelkes magyarból állt és ezek az emberek azóta olyan dolgokat műveltek, mint lediplomázás, házasság, lakásvétel. Csupa csupa nagybetűs, érett dolgot.

Hogy kitől is ered a felvetés, hogy az évforduló alkalmából közösen induljunk ismét útnak, már a feledés homályába vész. Még tavasszal kezdtünk úticélokat ötletelni, majd megszavazni – ekkor mondtam sóhajtva búcsút a forró nyári tengerpartnak. De cseppet sem bántam meg. Az észt vidék zöld, gyakorta érintetlen, tágas és bárhol nő gomba.

.

Első nap

Észt utinapló: odaút

Az odaút már nyaralás? Háát, hozzállás kérdése végül is. Mert, hogy is kezdődik egy odaút? Ferihegyhez képest a reggel fél nyolckor heringekként tömörülő emberáradat a kék metrón alföldi délibáb kietlen csendélete. Csak azért nem héderelnek a reptéri forgatagban...

Észtország: Szellemkikötő és hippikert a gettóban

Tallinni dokkok A srácok kora reggel felkerekedtek, hogy elhozzák nekünk a bérelt kocsit és bepattanva továbbálljunk. Ez gyakorlatban egy kisbusz. És gyakorlatban harminc perccel azután, hogy megérkeztek a járgánnyal, kimentünk andalogni a vasromantikus kikötőbe. Itt...

Peipustól Piusáig

Valahogy úgy alakult, hogy végignyargaltunk az orosz határvonalon. Peipus tónál délnek fordulva Piusa bányáig mentünk, és vissza. Aztán, ha nem lett volna elég, csónakáztunk is egyet a ruszkik irányába. Hagymaút Macskaországban Már érkezéskor volt egy olyan érzésem,...

Homok, bicaj, Pärnu

Miután a keleti oldalt kellően szemrevételeztük, az irányt nyugatnak vettük a strandjáról híres Pärnu felé. Itt az igazi homokos beach feeling mellett a biciklis városnézés hangulatának is adóztunk. Tópart Pisi és kávészünetre minden úton szükség van. Úgyhogy okos...

Suur Tõll és Piret

Saaremaa szigete Észtország nyugati felén a Balti tengeren fekszik. Az amúgy is 60%ban erdő borította ország ezen szegletében ehhez képest is túlteng a természet. A sziget őrzői Suur Tõll és Piret szinte minden helyi legendában szerepelnek. Komp A reggeli magunkhoz...

Kiipsaare világítótorony

Eltartott egy darabig, amíg felszedegettük az állunkat a földről, de végül csak elfoglaltuk a szállást és beájultunk aludni. Három kör szauna után. Másnap semmit sem elsietve vágtunk neki az útnak Kiipsaare világítótorony felé. Kiipsaare világítótorony Az elhagyatott...

Tallinn: orosz pizzázó és Depeche Mode bár

Lassan kénytelen kelletlen gondolnunk kellett a hazaútra is, így két éjszaka után ismét Tallinn felé vettük az irányt. Tallinn nem marad el más fővárosoktól nemzetköziségében és a maga nemében olvasztótégelye a kultúráknak: oroszok árulnak szuvenírt és sütik az olasz...

Második nap

Harmadik nap

Negyedik nap

Homok, bicaj, Pärnu

Miután a keleti oldalt kellően szemrevételeztük, az irányt nyugatnak vettük a strandjáról híres Pärnu felé. Itt az igazi homokos beach feeling mellett a biciklis városnézés hangulatának is adóztunk. Tópart Pisi és kávészünetre minden úton szükség van. Úgyhogy okos...

Ötödik nap

Suur Tõll és Piret

Saaremaa szigete Észtország nyugati felén a Balti tengeren fekszik. Az amúgy is 60%ban erdő borította ország ezen szegletében ehhez képest is túlteng a természet. A sziget őrzői Suur Tõll és Piret szinte minden helyi legendában szerepelnek. Komp A reggeli magunkhoz...

Hatodik nap

Kiipsaare világítótorony

Eltartott egy darabig, amíg felszedegettük az állunkat a földről, de végül csak elfoglaltuk a szállást és beájultunk aludni. Három kör szauna után. Másnap semmit sem elsietve vágtunk neki az útnak Kiipsaare világítótorony felé. Kiipsaare világítótorony Az elhagyatott...

Hetedik nap

Tallinn: orosz pizzázó és Depeche Mode bár

Lassan kénytelen kelletlen gondolnunk kellett a hazaútra is, így két éjszaka után ismét Tallinn felé vettük az irányt. Tallinn nem marad el más fővárosoktól nemzetköziségében és a maga nemében olvasztótégelye a kultúráknak: oroszok árulnak szuvenírt és sütik az olasz...

Van még ott, ahonnan ez jött!

halfogás

Halfogás 1

Ha a horgász túlesett a beszerzésen, első körben megszállja a műveleti területet: mindent kipakol és felszerel. Ezt követi amiért valójában jöttünk,...
Szilveszter Újév

Uram boccsá, nem szeretem a Szilvesztert: számadás

BÚÉK, te random kis izé Új év, mindenkinek BÚÉK! Míg a Boldog Új Évet komolyan kívánom, valójában – elnézésetek kérem, de - nem szeretem a...
szemműtét utáni első hónap

Első hónap

Az egy hetes kontroll és tíz nap otthoni lábadozás után visszapottyantottak a munka világába. Legközelebb a műtét után egy hónapra találkoztam...
vezetés stresszesen

Vezetés stresszesen

Stresszforrások Amíg az ember életében először kikerül forgalomba, felvált négyesig, felismeri élete első főútvonalát és megtapasztalja az országúti...

Nem tudtok ti nyaralni

Két határidős munka közé szorítottad a nyaralást és egy-két találkozót még gyorsan beszorítasz erre a hétre, mert utána már nem leszel elérhető. Idén ez az egyetlen hosszabb szabadságod, fél évet...

Pecsétgyűjtés – Kéktúra Sümeg-Keszthely I

Férjem - mivel tudja, hogy szeretem - kétnapos túrát szervezett nekünk Sümeg és Keszthely távon. Innentől engem két napig kenyérre lehetett kenni. Egyik kedvencem, amikor az...

Halfogás 2

A halfogás az, ami az egyébként önmagában is egész kellemes parti ücsörgést adrenalintermelő horgászélménnyé magasztosítja. Első bejegyzésemben az aktív tevékenységekre koncentrálva veséztük ki a...

Hallal pózolni szexi? Avagy mit üzenhet neked, ha egy pasi hallal fotózkodik?

Nem véletlen, hogy a hal sosem került az egyéjszakás kalandok tematikájába. Mégis, ha kicsit mélyebbre tekintesz, mint a nyálkás pikkely, megtudhatsz pár dolgot a horgász lelkivilágáról is.

12 dolog, amit az ügyfélszolgálatos szeretné, hogy tudj

A multinacionális szolgáltatók napjainkra már igencsak közismert velejárója az ügyfélszolgálat. Az ügyfélszolgálat pedig tipikusan az a pszichológiai kísérletre hajazó mesterséges közeg, ahol...