Oldal kiválasztása

Suur Tõll és Piret

Saaremaa szigete Észtország nyugati felén a Balti tengeren fekszik. Az amúgy is 60%ban erdő borította ország ezen szegletében ehhez képest is túlteng a természet. A sziget őrzői Suur Tõll és Piret szinte minden helyi legendában szerepelnek.

Komp

A reggeli magunkhoz térés felénél valakinek eszébe jutott megnézni a kompmenetrendet és innentől kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy fél órán belül el kell indulnunk vagy órákat várunk. Úgyhogy gőzerővel készülődtünk, hatékonyságunk zálogaként pedig kiszórtuk a kávészemeket a gépből. Az apartmanunkról kiderült, hogy annyira high-tech, hogy egy partvis sincs benne. Visszamentünk kőkorszakiba és kézzel gyorsan összesepertünk aztán spuri.

Mivel a reggeli kávézás meghiúsult, így igen vehemensen nyomakodtunk a komp kávézójába. Ekkorra már az én kis férjecskémmel rászoktunk a lépten nyomon fellelhető kanelli-röllire (aka. fahéjas csiga), úgyhogy abból is betoltunk párat. Az érkezési szigetről egy kiépített földhányáson hajtottunk át utazásunk valódi célja: Saaremma felé.

Sztálin vs. fa

Menet közben megálltunk egy focipályát szemrevételezni. Az ugyanis úgy volt, hogy az SZU nagy vezére, Sztálin elvtárs végtelen bölcsességében odaálmodott a falunak egy focipályát. Ennek a falu nem volt ellene. Ám a nagy vezért cserbenhagyta az előrelátása, mert a kijelölt terep közepén ott állt egy másfél évszázados tölgy. Őt meg nem kérdezte senki. Állítólag már láncolva, szögesdrótozva húzták vontatóval, de a fa csak annyit mondott fityiszt. Úgyhogy a falu focipályája közepén örök bíróként áll a középvonalon egy fa. Ő lett az év fája 2015-ben.

Meteoritkráter

Kali a dolomit kitermelés mellett kilenc kráteréről híres. Jobban mondva egy nagyon nagyról. Ki is van írva büszkeségként, hogy a jegyzett meteorit becsapódási helyek 4% ezzel Észtországban található.

A tudósok sokáig tanakodtak, hogy hogyan is jöhetett létre a ma már tóvá lett kráter. Gondolták, hogy tán vulkánkitörés után beomlott. Vagy földcsuszamlás. Aztán harminc-negyven év fejvakargatás után ugyanarra jutottak, ami már háromezer ötszáz éve terjed a helyi folklórban: odahullt egy kő az égből. De becsületükön csorba ne essék, megállapították azt is, hogy ez a nagyrészt fém meteorit a föld légkörében felrobbant, kilenc darabra tört, így keletkezett a kilenc kráter.

A nagy kráter jól kitáblázva, kijelölt gyalogúttal, korláttal ellátva, egyértelműen azonosítható. A kisebbek legközelebbikéhez egy bevetett termőföld és tehénlegelő közt lavírozva kell egy facsoportosulás felé elegendő hittel és elszántsággal evickélni, hogy aztán egy méter magas kis oszlopon egy 1-es tábla megerősítsen végre: ez az egyes számú kráter.

A négyes számú méltatlanul csak az út mellett egy pár méter átmérőjű mélyedés közepén egy délceg fenyővel.

Kali meteoritkráter

Kuressaare

Kuressaare Saaremaa legnagyobb települése, a maga ezerháromszáz lelkével a sziget metropolisza. Közel s távol itt található egyedül szupermarket. És vár. Eredetileg csak a belvárosban akartunk kóborolni egyet minden különösebb átgondoltság és megkötés nélkül, de úgy esett, hogy a vár előtt gurult a kocsi és nem tudtunk ellenállni a csáberejének. Ez egy kiterjedt erődítmény, vizesárok veszi körül, keresztül kasul bebarangolható.

A világ legmetálabb munkáját is itt végzik: a vár kovácsműhelyében gyertyatartót formázva fémzenére ütötte az üllőn egy megtermett észt a ritmust. A vár körül indokolt pontokon található még ágyú és teljesen indokolatlanul egy Lanz Buldog néven ismeretes mezőgazdasági gépjármű. Illetve egy malom, melynek rekonstrukcióját többek között a sziget vodkamárkája szponzorálta.

Még egy kis kulináris élvezet

A várral szemben az egyik hidacska tövénél fekszik az a cukrászda, ami vélhetően 80%ban turistákból él és minden bizonnyal ennél gazdaságosabban bárhol máshol kávézhattunk volna. De közel volt és hívogató. Úgyhogy a szétszakadt csapat itt gyülekezett és kávézgatott, amíg bevártuk egymást. Itt kóstoltunk egy helyi süteményt, aminek sajnos a nevét nem jegyeztem meg. Viszont nagyjából sejtem, hogy készül. Képzeljetek el egy málnával szórt vanilliás-túrós roládot. Igen, baromi finom volt.

Suur Tõll és Piret

Kuressaaréban még bevásároltunk egyet és megnéztünk egy szobrot. A szobor mulatságos pózban mutatja be nekünk a helyi mitológiai hősöket. Még sokszor futottunk bele Suur Tõll és Piret alakjába, utólag ráébredtünk, hogy a szigetre közlekedő két kompot is így keresztelték – mi Pirettel utaztunk. Azt már az első történetnél átéreztük, hogy nem a görög panteon alakjaival van dolgunk. Tõll és Piret ugyanis jóságos helyi óriáspár, akik mindenkinek segítettek és szerették egymást. A szobron épp az aznap fogott halakat viszik haza a kunyhóba. The end.

A saaremaai szállásunkon két éjszakát töltöttünk és gyakorlatilag már a kapuban a kedvencünkké lett. Körítésként elmondanám, hogy ez a lakhely a különben sem központi sziget olyan eldugott szegletében fekszik, hogy az elsőbbrendű utakat sem fedte beton. Az itteni alsóbbrendűekhez hasonlatos utak meg más sűrűn lakott területeken a szántóföldre vezetnek. Ennek dacára teljesen érthetetlen és kilométereken át egyirányú, sűrűn benőtt utakon is találni buszmegállókat. Busszal nem találkoztunk. Az odaút a társaságból minden vesekövet kirázott, egyedül drága férjecském szunyókált édesdeden két fejbólintó kátyúkilengés közt.

A szállásadónk szülei vártak minket. S akárcsak Suur Tõll és Piret, kedves, szerető pár és megsegítették az utazókat. Piret mama körbevezetett bennünket, Tõll papa nagyrészt csendben a verandán ücsörgött egy karosszékben, olykor belekajabált, ha anyjok nem jól tudta. Egyszer aztán feltápászkodott valamit megmutatni és onnantól kíváncsian követett minket és továbbra sem szólalt meg fölöslegesen. A szeme barátságosan mosolygott. Benzin és faforgács illata volt.

Suur Tõll és Piret

Suur Tõll és Piret

My little happy place

A szállás egy erdő közepén fekszik, biciklivel tíz percre a tengerparttól. Derékig érő fakerítés választja el az erdőtől. A hajnali székelést madárdal kíséri, olykor birkabégetést sodor a szél a távoli legelőről. A házba befordulva jobbra egy sparhelt. Befűtve vártak minket. A kert túlvégén egy szauna épület, ahol szintén egy pár megaludhat, ez is felfűtve a kedvünkért. A kettő közt negyven méteren a kert, grillező, kötélhinta. A fatüzelésű szauna teraszán kerti konyha, mellette tó. A tavon átível a kishíd. A kishíd mellett függőágy. Külön kisházban a tábori budi. Suur Tõll papa megmutatta, hogy működik az aggregátor: vagy a szaunát dugjuk be a hosszabbítóba, vagy a házat. És mindenhol Piret mama gondos dekorációja, kőszivecske, puha pokróc, palacsintasütőből készült óra. Ja és egy random őzlábgomba a fészertől tíz méterre, a kapuban meg egy csokor vargánya.

Szaunakunyhó

Észtország minden története

Észt utinapló: odaút

Az odaút már nyaralás? Háát, hozzállás kérdése végül is. Mert, hogy is kezdődik egy odaút? Ferihegyhez képest a reggel fél nyolckor heringekként...
szellemkikötő

Észtország: Szellemkikötő és hippikert a gettóban

Tallinni dokkok A srácok kora reggel felkerekedtek, hogy elhozzák nekünk a bérelt kocsit és bepattanva továbbálljunk. Ez gyakorlatban egy kisbusz....
Piusa

Peipustól Piusáig

Valahogy úgy alakult, hogy végignyargaltunk az orosz határvonalon. Peipus tónál délnek fordulva Piusa bányáig mentünk, és vissza. Aztán, ha nem lett...
Pärnu strand

Homok, bicaj, Pärnu

Miután a keleti oldalt kellően szemrevételeztük, az irányt nyugatnak vettük a strandjáról híres Pärnu felé. Itt az igazi homokos beach feeling...

Suur Tõll és Piret

Saaremaa szigete Észtország nyugati felén a Balti tengeren fekszik. Az amúgy is 60%ban erdő borította ország ezen szegletében ehhez képest is...

Kiipsaare világítótorony

Eltartott egy darabig, amíg felszedegettük az állunkat a földről, de végül csak elfoglaltuk a szállást és beájultunk aludni. Három kör szauna után....
Tallinn

Tallinn: orosz pizzázó és Depeche Mode bár

Lassan kénytelen kelletlen gondolnunk kellett a hazaútra is, így két éjszaka után ismét Tallinn felé vettük az irányt. Tallinn nem marad el más...

Van még ott, ahonnan ez jött!

horgászmódszerek

Halfogás 2

A halfogás az, ami az egyébként önmagában is egész kellemes parti ücsörgést adrenalintermelő horgászélménnyé magasztosítja. Első bejegyzésemben az...
netes-népi-humor-epikus-háttér1

A népi humor nem vész el csak epikussá alakul

Netes népi humor Szerintem minden gyereknek van egy korszaka, amikor nyuszikás vicceket mesél. Ha a közeli hozzátartozóknak szerencséje van, hamar...
látásélesség lézeres szemműtét után blog

Alkalmasság

Az nagy elhatározás után sokan gondolják, hogy lézeres szemműtét esetén a pénz összekuporgatása a kulcskérdés, de van egy másik nagy horderejű...
Castamere-i esők magyarul

A Castemere-i esők magyarul

Meg tudom magyarázni Amikor ötödikes voltam, apám kezembe nyomta a Görög regék és mondákat. Ezzel az olvasásélménnyel felvértezve gyakorlatilag a...

Nem tudtok ti nyaralni

Két határidős munka közé szorítottad a nyaralást és egy-két találkozót még gyorsan beszorítasz erre a hétre, mert utána már nem leszel elérhető. Idén ez az egyetlen hosszabb szabadságod, fél évet...

Téveszmék a házasságról

Kezdjük ott, hogy ez marha szubjektív lesz. Önként vagyok feleség, ez jó megfigyelőknek sugall valamit. Mindamellett senkit nem akarok péklapáttal az anyakönyvvezetőhöz hajtani és azt sem verem...

A műtét

A lézeres szemműtét napján értelemszerűen volt bennem némi ideg, de szerencsére nem sok időm volt foglalkozni vele. Reggelre is megvolt a menetrend, a váróban meg gyakorlatilag elkapott a jól olajozott rendszer gépszíja és mire felocsúdtam, már átléptem az előkészítő ajtaját és felfektetve vártam a műtőasztalon.

Így ápold a felnőtt barátságot!

  Elfelejtünk barátkozni? Harminc körülre már az ember ráébred, hogy a legtöbb örök legjobb barátságnak szavatossága van. Minden emberi kapcsolatot ápolni kell és ez a tini évek természetszerű...

Öregvári Jenny / Jenny of Oldstones

Mielőtt a nagyban dúló Trónok Harca fanatizmussal megvádolnának, szeretném hangsúlyozni, hogy én nem felkeltem a hajnali hármas adásért, én most fekszem le. Kérdezzétek Kasszandrát, ez nem egyedi...

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.