Oldal kiválasztása

Bürokrácia erdeje és Időpont

A lézeres szemműtét nem ott kezdődik, hogy elhatároztad magad. Jó pár teendő akad, amíg eljutsz a műtétig és ez az út olykor keresztülvezet a bürokrácia idegpróbáló erdején. Kell tőke, kell egy jó klinika, kell egy sikeres alkalmassági vizsga, türelem, türelem és lankadatlan elszántság. Aki jártasabb az egészségügyben már előnnyel indul. Ez nagy általánosságban azért szerencsémre, nálam nem egy magas fokon fejlett ismeretanyag, úgyhogy adódtak félrekommunikálások, amiket nagyobb előismerettel talán kivédhettem volna.

Bürokrácia erdeje

Na a lézeres szemműtét alkalmassági vizsgálatán a gépes vizsgálatok meg a kvízkérdés alatt konkrétan asszisztensekkel találkozol csak. Aztán a szemedbe nyúlkáláshoz, mint a szemszárazság mérés, már jön az orvos. Nekem itt akadt egy kis bajuszakasztásom a bürokrácia képviselőjével. Megnézett a doktornő is rajtam sok mindent, kiküldtek megint várakozni. Egyszer csak látom, hogy nagyon összedugta a fejét egy asszisztenssel és nagyon néznek. Na mondom, már igazán visszahívnátok, mert itt őszülök meg. Be is hívott ismét a nő és halálra vált, komor hangon azt kérdezte:

– Mondták már magának, hogy lehet, hogy rosaceája van?

Hát ezt konkrétan még nem. Akkora gülü butát pislogtam, hogy vajon mi ez a végstádiumú borzalom, amiről én még életemben nem hallottam, úgyhogy ki is bukott a kérdés: nem, mert az meg mifene? Annyi derült ki, hogy az valami bőrbetegség és a legfőbb tünete az arcpír. Aki valaha látott engem élőben, tudhatja, hogy nekem a bőröm mindenre pirossal vagy némi faggyúval reagál, úgyhogy az a tény, hogy kicsit pirosabb az arcom januárban nekem nem hangzott túl kirívóan. Kérdeztem, hogy oké, ez, hogy függ össze a szemműtéttel? Erre a nő kivesz a fiókból egy papírt és megmutatja, hogy mert ezek a kizáró okok a szemműtétre.

Na itt kezdett

megágyazni bennem a kisördögnek,

mert nem ezt kérdeztem és ez nekem akkor egy borzasztóan ostoba, zéró empátiás válasznak tűnt. Nem azt kérdeztem ő miért fagyasztja be a vizsgálatot, neki mi a munkafolyamata, ami azt írja elő, hogy én a folytatás előtt elmenjek bőrgyógyászhoz. Azt próbáltam megérteni, hogy hathat ki a rosacea nevű elváltozás a bőrömön a szememre. Nekiálltam pontosítani a kérdést, mert nem mindenki érti ugyanazt egy kérdés alatt, hát menjünk neki még egyszer. A válaszból kiderült, hogy fogalma sincs, mi köze a kettőnek egymáshoz azon túl, hogy neki ott van a papíron. Na ez viszont gáz. Értem én, hogy szakorvos, de nem volt olyan hosszú az a lista, hogy egy egy mondatot ne lehetett volna tudni ezekről, ha már itt dolgozik.

Na mindegy, felfogtam, hogy tőle több infót nem fogok megtudni, és abban is kételkednék, úgyhogy google barátommal kibeszéltük a dolgot, mire hazaértem. Google barátom kicsit túlzásba esett és elkezdte az arcomba tolni olyan folyvást részeg emberek közelített fotóit, akiknek folyamatosan paprikapiros, olykor vörös és duzzadt orra van vagy a szemük alatt égő és dagadt bőrpír húzódik. Na ez a rosacea. Hát mondom ez nekem tuti nincs, legalábbis ilyen durva nyilván nem, de majd okosat mond nekem a bőrgyogyó.

Bőrgyogyóhoz – mivel munkaidőn kívülre kértem – egy hónappal későbbre kaptam időpontot. Mentem az SZTK-ba, az Ulászló utcába.Kis várakozás után kerültem be az épp ügyeletes bőrgyógyász főorvosnőhöz, akivel szintén támadt némi nézeteltérésem elméleti síkokon. Egyrészt szegényeken az a túlmosott fehér köpeny, ami már arra hajaz, mintha a nyári táborokban szétfeslő fehér huzatokból hasznosították volna újra nem épp ápolt küllemet sugall. A fehér mellett viszont baromi kontrasztos, hogy szőrös az alkarja, illetve kb annyira makulátlan a bőre, mint nekem. Ettől még persze lehet kiváló szakember, de az emberi kapcsolatok kezeléséről rossz ajánlólevelet mutatott. Ezt sajnos nem is cáfolta meg teljesen. Röviden elmondtam, hogy én azért jöttem, hogy a rosacea lehetőségét kivizsgálja és mehessek avagy ne menjek szemműtétre.

– De hát magának “random latin szó”-ja van, nem rosaceája!

Éreztem, hogy nem leszek ma se sokkal okosabb. Mondom ezt jó hallani, de azért némi infót adjon már arról, hogy ez mi ez akkor? Hát túlzott faggyútermelés. Ja, hogy ennek ilyen flancos nevet kell adni? Hát azt már észrevettem, igen. De mondom, ha már orvosnál vagyok, aki ilyen díszítetten tudja becézni az én zsíros bőrömet, csak megkérdezem tőle, hogy ez akkor végül is, hogyan alakul ki, vagy mivel függ össze?

– Hát úgy alakul ki, hogy az apukája, meg az anyukája találkoztak.

Én nem tudom hány általánost mutathatott a tekintetem, mert ez megint olyan elutasító rébusz volt, ami nagy kanálnyi döbbenetekkel bontotta le a látszólagos IQ-mat. Ez most vagy “mert ilyen elcseszettnek születtél” vagy “a nagymellényes orvostudománynak fingja sincsen”, esetleg a

facebookos “bonyolult”,

ami tulajdonképpen visszavezethető az előző kettőre. Megint éreztem, hogy én itt okosabb nem leszek, úgyhogy koncentráltam hát a küldetésemre. Megegyeztünk abban, hogy a jelentésre ráírták, hogy “szemműtétre alkalmas”.

Ezt a két élményt egyébként azóta is lelkesen hozom fel, hogy miért kuss a neve annak a doktornak, aki azon pampog, hogy a páciensek a webbetegen okosodnak.

Na, lézeres szemműtét, alkalmassági vizsgálat, csapó kettő. Időpont foglalás megint egy hónap múlvára, zárójelentésemmel felvértezve eljutok a korábban megismert szemészorvosig. Mutatom a papírt. Nézi szúrós szemmel:

– De hát hol van ezen, hogy “rosacea kizárva”?

Itt öltött testet bennem kéz a kézben gyanú és düh.

– Ja, hogy maguk pontosan ezekkel a szavakkal szerették volna?

– Hát nyilvánvaló!

– Amint azt a mellékelt ábra mutatja, nem nyilvánvaló.

Nem emlékszem, hogy megemeltem volna a hangom, de vagy néztem ki annyira hülyének, akivel nem érdemes, vagy volt bennem annyi elfojtott indulat, hogy nem akart vitatkozni. Minden esetre ellenkezés nélkül elismételte magának hangosan, mint tudomásul vétele, hogy “nem nyilvánvaló” és kiment az asszisztensekkel beszélni. Kiderült, hogy a földszinten van egy bőrgyógyászat, ahol soron kívül tudnak fogadni. És, hogy ezt ők szokták.

Taktikailag nagyon jó lépés volt, hogy ez alatt egy teljesen másik rendelő várójában ücsörögtettek, mert itt már sok okból füstölögtem. Egyrészt, felelevenítettem a múltkori élményt, ahogy nem tud felvilágosítást adni egy lehetséges kizáró ok összefüggéseiről.

Aztán felhánytorgattam,

hogy annyira nem bír a szakorvosi dobozon kívül gondolkodni, hogy eszébe sem jut, hogy egy betegnek nem egyértelmű az ő orvosi rendszerük milyen szakkifejezések és frázisok alapján működik. Hozzátenném a beteg azt végképp nem fogja gondolni, hogyha egy másik szakág főorvosával irat leletet, akkor még az az orvos se fogja tudni a megfelelő frázist. De amin leginkább tikkeltem az a földszinten varázsütésre elérhető bőrgyógyászat. Mert amúgy tök jó, hogy nem kellett még egy másfél-két hónapos kört futni egy bürokratikus marhaság miatt. De ez a megoldás hol volt két hónappal ezelőtt?!

Olyan órát várhattam, ami tekintve, hogy minden más betegtől eltérően időpont nélkül érkeztem, nekem rendben volt. A bőrgyógyász kellemes benyomást adott és jobb pontokkal vizsgázott kommunikációból. Nem teljesen értette, miért gondolták, hogy nekem rosaceám lehet, a két hónappal korábbi lehetséges tünetet nem bírta felfedezni rajtam, kicsit mesélt a random latin szóról is, ami egyezett az Ulászló utcai főorvos bőrgyógyász latin kifejezésével, és elköszöntünk. Volt papírom a megfelelő szavakkal. A vizsgálatok végére pedig megállapították, hogy alkalmas vagyok a beavatkozásra. Itt mérsékelten tudtam csak örülni, mert még mindig őrölten füstölögtem emberemnek, aki hazakísérni érkezett, de lényeg a lényeg: jól zárult a nap.

Viszont a vizsgálatok végére

jöhetett a szadizás.

Ezt korábban direkt nem végezte el az orvosnő – ebben viszont körültekintő volt – mert minek kínozzon vele, ha esetleg nem is találnának a rosacea miatt alkalmasnak. Nem durva szadi, de az egyik vizsgálathoz pupillatágítót kell adniuk, az meg nem múlik el egyhamar.

A pupillatágítóval a szemed úgy csinál, mintha folyamatosan egy sűrű sötét erdőben próbálnád kivenni a fák körvonalait. Tágul, tágul, hogy a legapróbb fényt is beigya, el ne szalasszon egy fotonmorzsát se. Na most mi 30 fokos verőfényes déli napsütésben mentünk haza és baromi szívesen kihagytam volna a fotonok felét. Gyakorlatilag nem bírtam nyitott szemmel menni, annyira világos volt minden. Otthon meg azon szórakoztam, hogy a macskának, vagy nekem nagyobb-e a pupillám.

pupillatágító lézeres szemműtét blog

Időpont

Na ez még egy türelmet próbáló élmény volt. Mivel elég jellegzetes a szemfelszín rajzolata vagy szivárvány hártya domborzata – én már nem emlékszem, hogy fogalmaztak, a lényeg, hogy különleges kis hópihe vagyok – a nagyon szaktekintély nagyon szemorvos bácsihoz osztottak be. Aki egyébként tényleg szaktekintély, utána lenyomoztam azért, hogy a “vizsgadrukkot” háttérbe szorítva még inkább különleges és szerencsés kis hópihének érezzem magam. Viszont a szaktekintélyek általában híján vannak a szabadidőnek és ezért csak egy hónapban két szombaton műtenek a klinikán. Hogy melyik ez a két szombat, azt pedig nem adják ám le túl korán.

Úgyhogy

vártam, hogy jelentkezzenek.

Március végén kaptam egy automata emlékeztetőt, hogy még nem jelentkeztem időpontra, amin felgerjedve odatelefonáltam, hogy akkor mi is, hogy is. Még nem tudják. Áprilisban is értekeztünk, akkor azt mondták, hogy nagyon úgy néz ki, hogy áprilisban egyáltalán nem lesz műtét, úgyhogy majd a májusi időpontokkal jelentkeznek. Hozzátenném, hogy az alkalmassági vizsgálatnak van elévülése. És akkor végre lett időpont május utolsó szombatjára.

Úgyhogy erre mondom, hogy egy decemberben intézett januári alkalmassági vizsgálatból május végére lett műtét. És azt hiszem, ez még gyorsnak számít. De lett műtét. És most már azon izgulhattam, ahogy az időpont egyre közelebb és közelebb került.

Lézeres szemműtétem elejétől végéig

de miért lézeres szemműtét blog

De miért?

Nem mondhatnám, hogy mindig is tanakodtam volna, hogy egy lézeres szemműtét révén javíttatom a látásomat - azaz közel 6-os dioptriáimat. Mindig is...
látásélesség lézeres szemműtét után blog

Alkalmasság

Az nagy elhatározás után sokan gondolják, hogy lézeres szemműtét esetén a pénz összekuporgatása a kulcskérdés, de van egy másik nagy horderejű...
bürokrácia erdeje blog

Bürokrácia erdeje és Időpont

A lézeres szemműtét nem ott kezdődik, hogy elhatároztad magad. Jó pár teendő akad, amíg eljutsz a műtétig és ez az út olykor keresztülvezet a...
lézeres szemműtét blog előkészítés

Előkészítés

Én ameddig lehet, csak minimálisan foglalkoztam azzal, hogy nekem amúgy lézeres szemműtétem lesz. Jeleztem a várható kiesésemet melóban, tudta a...
prk lézeres szemműtét blog PRK műtét

A műtét

A PRK műtét napján értelemszerűen volt bennem némi ideg. Szerencsére nem sok időm volt foglalkozni vele a lézeres szemműtét előtt, mert már kora...
lézeres szemműtét után blog

A látás – Vámpírélet, avagy az első hét

Először is azt érdemes tudni, hogy a teljes látásélesség visszanyerése hónapokba kerül. Lézeres szemműtét után az nem úgy van, hogy felülsz a...
fájdalom lézeres szemműtét után blog

A fájás – Vámpírélet, avagy az első hét

Elsődlegesen szinte mindenkit az foglalkoztat, hogy mikor lát már rendesen, mikor folytathatja az életét? De előbb utóbb előbukkan az a kérdés is,...
cselekvőképesség lézeres szemműtét után

A micsinálás – Vámpírélet, avagy az első hét

Nem minden kezelésnél bő egy hét a lábadozás. Én viszont PRK-ra mentem, ahol a szem felső hámrétegét a műtét során ugye eltávolítják. Ennek pedig...
szemműtét utáni első hónap

Első hónap

Az egy hetes kontroll és tíz nap otthoni lábadozás után visszapottyantottak a munka világába. Legközelebb a műtét után egy hónapra találkoztam...
prk lézeres szemműtét fél éves kontroll

Fél éves kontroll

First world problems Most már több, mint fél éve, hogy megvolt a szemműtét. Elvileg ennyi időre van szükség, hogy a lézeres heg begyógyuljon. A PRK...
lézeres szemműtét GYIK

Lézeres szemműtét GYIK – vagy amit tudni akartatok

Ti kérdeztétek Amióta megműttettem a szemem és kitettem az első néhány posztot, többen is megkerestek az ismeretségi körömből pár infóért, hogy...

Van még ott, ahonnan ez jött!

horgászmódszerek

Halfogás 2

A halfogás az, ami az egyébként önmagában is egész kellemes parti ücsörgést adrenalintermelő horgászélménnyé magasztosítja. Első bejegyzésemben az...

Vezetés alapok

Nem nagyon volt nekem gondolatom arról, hogy mennyire tudom majd elsőre ezt a feladatot abszolválni, mennyire vagyok őstehetség vagy egyenesen...
szellemkikötő

Észtország: Szellemkikötő és hippikert a gettóban

Tallinni dokkok A srácok kora reggel felkerekedtek, hogy elhozzák nekünk a bérelt kocsit és bepattanva továbbálljunk. Ez gyakorlatban egy kisbusz....
Jenny of Oldstones magyarul

Öregvári Jenny / Jenny of Oldstones

Mielőtt a nagyban dúló Trónok Harca fanatizmussal megvádolnának, szeretném hangsúlyozni, hogy én nem felkeltem a hajnali hármas adásért, én most...

A felmondás időzítése

Honnan tudod, hogy itt a felmondás ideje? A felmondás olyan felnőttes kellemetlen, de muszáj dolog, amit cseppet sem mindegy, hogyan ütemezünk. A felmondás időzítése tudatosságot kíván, önismeretet,...

Pecsétgyűjtés – Kéktúra Sümeg-Keszthely I

Férjem - mivel tudja, hogy szeretem - kétnapos túrát szervezett nekünk Sümeg és Keszthely távon. Innentől engem két napig kenyérre lehetett kenni. Egyik kedvencem, amikor az...

Kommunikációs gyakorlatok sírós csajoknak

Engem lesokkolt, hogy egyes pasikat milyen mértékig feszélyez egy síró nő látványa. Az meg pláne, hogy micsoda összeesküvés elméletek lappanganak a háttérben, ahol ez a feszélyezettség nem kerül...

Tallinn: orosz pizzázó és Depeche Mode bár

Lassan kénytelen kelletlen gondolnunk kellett a hazaútra is, így két éjszaka után ismét Tallinn felé vettük az irányt. Tallinn nem marad el más fővárosoktól nemzetköziségében és a maga nemében...

Halfélék

A horgászrajongó, ha kedvelt sportjától mesél, előbb utóbb átvált egy olyan szaknyelvre, ami sajátos keveréke az angolból magyarosított és a népnyelv szülte frappánsan bohókás kifejezéseknek. Laikus...

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .