Kamu válaszok KRESZ kérdésekre II

Arra, aki gyakorta ül autóban – még ha csak az anyósülésen is – és nem alussza, mobilozza át mindig az utazást, óhatatlanul ragad valami. Megtanul elsősorban belekotyogni, légkondit kezelni, kitapasztalja, hogy az “ott” és “arra” névmásaink nem segítik a vezetőt a helyes iránymeghatározásban és legalább azt megjegyzi, hogy a STOP táblának mackósajt alakja van. Úgyhogy amikor a gyakorló tesztsorban elértem a táblák témakörét, egész hamar adódott sikerélményem. És meg kellett állapítsam, hogy a legpihentebb kamu válaszok KRESZ kérdésekre a táblákkal kapcsolatban születtek.

Korábban megosztottam már a kedvenc szöveges kamu válaszaimat. A vizsgán egyébként nem találkoztam ezekkel, bár lehet, hogy csak az izgalom törölte ki a memóriámból. Találkoztam viszont pár teljesen ismeretlen kérdéssel. Felidézni ezeket sem tudom. Emlékeimben olyan logikusan hangzanak, mint égő kamiont megelőzhetünk-e az autópályán vagy, hogy mennyi a helikoptert vontató űrhajó lakott területen kívüli sebességmaximuma. De a Hagrid repülő chopperébe önthetünk-e E85-ös bioetanolt érdeklődéstől se lettem magabiztosabb. Ennek ellenére sikerült. Azóta már csak a leendő oktató hívását várom, mint anno a trabant elkészültéről a hírt. Drukkoljatok, hogy még idén keressenek.. Addig pedig csemegézzetek ezekből!

Legjobb Kamu válaszok KRESZ kérdésekre (táblák és közúti jelzések témakörben):

  • Mit jelez az ilyen kiegészítő tábla?
    A járművet őrizetlenül hagyni csak abban az esetben szabad, ha a vezetője gondoskodott arról, hogy azt illetéktelen személy el ne indíthassa.

  • Mit jelez ez a tábla?
    Az úttestre került sarat, szennyeződést – amely baleseti veszélyt jelent – az azt észlelő személynek el kell távolítania.

  • Mire kell vigyáznia a táblával jelzett helyen?
    Az úttesten közlekedő gyermekek zárt és fegyelmezett csoportjára.

  • Mi ennek a jelzőtáblának a neve?
    Körkörösen változó elsőbbségadás az útkereszteződésben.

  • Mit jelez ez a tábla?
    Műszaki hibás járművek számára fenntartott útszakasz.

  • Mit jelez ez a tábla?
    Az úton előbb domb, aztán völgy és újabb domb várható

  • Mikor jár el helyesen a táblával jelzett úton?
    Gyorsít, hogy minél hamarabb áthaladjon a veszélyes útszakaszon.

Hogy is izzadtam én össze azt a jogsit?

jogsi 30+ kresz vizsga

A KRESZ vizsga KLASSZ vizsga

Sok szempontból nem hozom a sztereotip kislány jellemzőket, de ebben speciel pont tankönyvi eset vagyok: engem nem érdekel az autó. Amikor gimiben a...

Vezetés tanulás

Amint kijöttem a KRESZ vizsgáról én már mentem is az autósiskolába vezetésoktatásra jelentkezni. Hallottam a rémstorykat, hogy mennyi idő, míg végre...

Vezetés alapok

Nem nagyon volt nekem gondolatom arról, hogy mennyire tudom majd elsőre ezt a feladatot abszolválni, mennyire vagyok őstehetség vagy egyenesen...
vezetés forgalomban

Vezetés forgalomban

A rutinpálya rutinfeledatainak rutinos rutinizálása után közölte velem az oktatóm, hogy na akkor jövőhéten dupla bugyiban jöjjek, mert kimegyünk,...
vezetés stresszesen

Vezetés stresszesen

Stresszforrások Amíg az ember életében először kikerül forgalomba, felvált négyesig, felismeri élete első főútvonalát és megtapasztalja az országúti...

Van még ott, ahonnan ez jött!

horgászmódszerek

Halfogás 2

A halfogás az, ami az egyébként önmagában is egész kellemes parti ücsörgést adrenalintermelő horgászélménnyé magasztosítja. Első bejegyzésemben az...
netes-népi-humor-epikus-háttér1

A népi humor nem vész el csak epikussá alakul

Netes népi humor Szerintem minden gyereknek van egy korszaka, amikor nyuszikás vicceket mesél. Ha a közeli hozzátartozóknak szerencséje van, hamar...
Piusa

Peipustól Piusáig

Valahogy úgy alakult, hogy végignyargaltunk az orosz határvonalon. Peipus tónál délnek fordulva Piusa bányáig mentünk, és vissza. Aztán, ha nem lett...
Vodku fiai intimkoncert blog

Intimkoncert – Vodku Fiai

Azt már régóta tudom, hogy a Vodku fiai sosem kezdenek időben és mindig kisebb helyen játszanak, mint ahova az érdeklődők beférnének. Ennek ellenére...

Suur Tõll és Piret

Saaremaa szigete Észtország nyugati felén a Balti tengeren fekszik. Az amúgy is 60%ban erdő borította ország ezen szegletében ehhez képest is túlteng a természet. A sziget őrzői Suur Tõll és Piret...

Észtország: Szellemkikötő és hippikert a gettóban

Tallinni dokkok A srácok kora reggel felkerekedtek, hogy elhozzák nekünk a bérelt kocsit és bepattanva továbbálljunk. Ez gyakorlatban egy kisbusz. És gyakorlatban harminc perccel azután, hogy...

Vezetés forgalomban

A rutinpálya rutinfeledatainak rutinos rutinizálása után közölte velem az oktatóm, hogy na akkor jövőhéten dupla bugyiban jöjjek, mert kimegyünk, legközelebb már vezetés forgalomban. Tekintve, hogy...

A fájás – Vámpírélet, avagy az első hét

Elsődlegesen szinte mindenkit az foglalkoztat, hogy mikor lát már rendesen, mikor folytathatja az életét? De előbb utóbb előbukkan az a kérdés is, hogy fog-e fájni? Na most a műtét gyakorlatilag...

Hands of Gold / Marék Arany

Most azon gondolkodom, ki fogok-e fogyni Trónok Harca dalokból, mire vége az évadnak? Amennyi rajongói szerzemény terjeng odakint, azt hiszem, inkább az én eltökéltségemen múlik, arról meg nem...
Spread the love

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .