A látás – Vámpírélet, avagy az első hét

Először is azt érdemes tudni, hogy a teljes látásélesség visszanyerése hónapokba kerül. Lézeres szemműtét után az nem úgy van, hogy felülsz a műtőasztalon és onnantól röntgen szemed van. Azonnal látod a javulást, igen, de nem a végleges verziót. Hosszú az út odáig, aminek az első hete bizony azzal telik, hogy napszemüvegben mászkálsz még a slozira is. És közben van fájdalom és nem mehetsz szaunázni.

A látás

A műtét megszervezésében, az egész procedúra alatt inkább ügyfél vagy. A műtét az, ahol ügyfélből beteggé avanzsálódsz és a lézeres szemműtét után jön az a rész, ahol betegként most már neked is tenned kell a gyógyulásodért. Ha követed az utasításokat, nem lehet baj. Nem nagyobb legalábbis, mint bármelyik hétköznap.

Szóval az úgy van, hogy amikor felkelsz a műtőasztalról, viszonylag jól látsz. Férjemmel tesztelgettük hazafele menet, hogy mennyire. Neki másfeles a szeme, jobban olvastam a táblákat, mint ő. Aztán hazamész és már a műtét napján – amit mostantól fesztiválosan

nulladik napnak

fogok tekinteni – megindul a seb gyógyulása, elkezdi a szemed visszaépíteni a hámréteget. Ez nem minden kezelésnél van így, az eljárás, amivel engem műtöttek a PRK, és ennek része a hámeltávolítás. Vannak olyan beavatkozások, ahol ez nem szükséges és ott máshogy alakulnak a dolgok.

Mindenesetre nulladik nap végére már kezd romlani a látás, mert dolgozik a test. Aztán még romlik egy kicsit és mire a harmadik nap tájára befejezik a sejtek az osztódást, addigra kitisztul minden, bár ez sem a teljes élesség még. Na itt jön, hogy kiveszik a védőlencsét, ami egész eddig benne volt a szemedben. Én szinte el is felejtettem, hogy ott van. Folyton benne volt, ebben aludtam, ha fájt is a szemem, hát nem ezért és amúgy sem szabad piszkálni, nyúlkálni. Na az eltávolítása megint kimeríti az orvosilag “kellemetlen” fogalmát.

A védőlencsét pici csipesszel fogják meg és veszik ki. A második szemészorvosnő el is mondta mi lesz, csak én nem voltam felkészülve rá, hogy ez a lencse nem úgy van a szememen, mint anno a kontaktlencse. Ez egy seben volt, ami három napja gyúgyul, kvázi “belevarrosodott”, tokosodott a frissen felépült hámrétegbe. Akármilyen finoman csinálta is, azért, csak belecsípett picit és az sem volt a legokosabb, hogy elkaptam a fejem reflexből. A másik szememnél már összeszokottabbak voltunk, én is jobban tudtam, mire ügyeljek és mit fogjak magamban vissza. A művelet előtt és után is megnézte a hámréteget, rendben vagyunk, semmi gond, következő kontroll az egy hetes lesz.

Na, ahogy eltávolítják a frissen gyógyuló szemedből a védőlencsét, megint felbolydul minden. Újra dolgozik a szervezet, hogy a sebet most már végérvényesen betömje és legyen egy szép,

erőtől duzzadó hámréteg

a szemeden. De addig megint rosszabbul látsz és fokozatosan jobban. Az egy hetes kontrollon akkor szépen ezt meg is vizsgálják, hogy látsz, mint látsz, mennyire látsz. Na innentől három négy hét, mire beáll a várt javulás. És a fél éves kontroll lesz az, amikor ez már annyira stabil, hogy onnantól kérhetek a háziorvostól szemüveg nélküli orvosi alkalmasságit a jogsihoz.

A fentiekből talán kiderül, hogy az ember nem mindig lát olyan kiválóan. Szemüveged viszont már nincs – a klinikákon általában szívesen veszik adományként. De ha meg is tartottad az okuláréd, már úgyse passzol a szemedhez a dioptriája. Mint írtam, néha napokig nem látsz rendesen – de ilyen időszakokra úgyse csináltatsz másik szemüveget. Nehéz néha mit kezdeni magaddal. Nem beszélve arról, hogy egy ideig fáj.

Lézeres szemműtétem elejétől végéig

de miért lézeres szemműtét blog

De miért?

Nem mondhatnám, hogy mindig is tanakodtam volna, hogy egy lézeres szemműtét révén javíttatom a látásomat - azaz közel 6-os dioptriáimat. Mindig is...
látásélesség lézeres szemműtét után blog

Alkalmasság

Az nagy elhatározás után sokan gondolják, hogy lézeres szemműtét esetén a pénz összekuporgatása a kulcskérdés, de van egy másik nagy horderejű...
bürokrácia erdeje blog

Bürokrácia erdeje és Időpont

A lézeres szemműtét nem ott kezdődik, hogy elhatároztad magad. Jó pár teendő akad, amíg eljutsz a műtétig és ez az út olykor keresztülvezet a...
lézeres szemműtét blog előkészítés

Előkészítés

Én ameddig lehet, csak minimálisan foglalkoztam azzal, hogy nekem amúgy lézeres szemműtétem lesz. Jeleztem a várható kiesésemet melóban, tudta a...
prk lézeres szemműtét blog PRK műtét

A műtét

A PRK műtét napján értelemszerűen volt bennem némi ideg. Szerencsére nem sok időm volt foglalkozni vele a lézeres szemműtét előtt, mert már kora...
lézeres szemműtét után blog

A látás – Vámpírélet, avagy az első hét

Először is azt érdemes tudni, hogy a teljes látásélesség visszanyerése hónapokba kerül. Lézeres szemműtét után az nem úgy van, hogy felülsz a...
fájdalom lézeres szemműtét után blog

A fájás – Vámpírélet, avagy az első hét

Elsődlegesen szinte mindenkit az foglalkoztat, hogy mikor lát már rendesen, mikor folytathatja az életét? De előbb utóbb előbukkan az a kérdés is,...
cselekvőképesség lézeres szemműtét után

A micsinálás – Vámpírélet, avagy az első hét

Nem minden kezelésnél bő egy hét a lábadozás. Én viszont PRK-ra mentem, ahol a szem felső hámrétegét a műtét során ugye eltávolítják. Ennek pedig...
szemműtét utáni első hónap

Első hónap

Az egy hetes kontroll és tíz nap otthoni lábadozás után visszapottyantottak a munka világába. Legközelebb a műtét után egy hónapra találkoztam...
prk lézeres szemműtét fél éves kontroll

Fél éves kontroll

First world problems Most már több, mint fél éve, hogy megvolt a szemműtét. Elvileg ennyi időre van szükség, hogy a lézeres heg begyógyuljon. A PRK...
lézeres szemműtét GYIK

Lézeres szemműtét GYIK – vagy amit tudni akartatok

Ti kérdeztétek Amióta megműttettem a szemem és kitettem az első néhány posztot, többen is megkerestek az ismeretségi körömből pár infóért, hogy...

Van még ott, ahonnan ez jött!

halfogás

Halfogás 1

Ha a horgász túlesett a beszerzésen, első körben megszállja a műveleti területet: mindent kipakol és felszerel. Ezt követi amiért valójában jöttünk,...
közlekedj okosan

Tömeg, közlekedj okosan!

Kérlek! Most, hogy a 4-6 villamos nem jár a teljes vonalon, kénytelen vagyok többet metrózni, mint amúgy ingerenciám volna. Lépten nyomon belefutok...
Pärnu strand

Homok, bicaj, Pärnu

Miután a keleti oldalt kellően szemrevételeztük, az irányt nyugatnak vettük a strandjáról híres Pärnu felé. Itt az igazi homokos beach feeling...
Castamere-i esők magyarul

A Castemere-i esők magyarul

Meg tudom magyarázni Amikor ötödikes voltam, apám kezembe nyomta a Görög regék és mondákat. Ezzel az olvasásélménnyel felvértezve gyakorlatilag a...

Észt utinapló: odaút

Az odaút már nyaralás? Háát, hozzállás kérdése végül is. Mert, hogy is kezdődik egy odaút? Ferihegyhez képest a reggel fél nyolckor heringekként tömörülő emberáradat a kék metrón alföldi délibáb...

A KRESZ vizsga KLASSZ vizsga

Sok szempontból nem hozom a sztereotip kislány jellemzőket, de ebben speciel pont tankönyvi eset vagyok: engem nem érdekel az autó. Amikor gimiben a társaim jogsit csináltak én még egy nyelvvizsgát...

Halkaja és etetés

Az első horgász szótár bejegyzés sikerén felbuzdulva folytatnám értetlen, laikus társaim okítását egy újabb szószedettel. Horgász szótár értetlen asszonyoknak sorozat most bemutatott kifejezései...

Nem tudtok ti nyaralni

Két határidős munka közé szorítottad a nyaralást és egy-két találkozót még gyorsan beszorítasz erre a hétre, mert utána már nem leszel elérhető. Idén ez az egyetlen hosszabb szabadságod, fél évet...

Így ápold a felnőtt barátságot!

  Elfelejtünk barátkozni? Harminc körülre már az ember ráébred, hogy a legtöbb örök legjobb barátságnak szavatossága van. Minden emberi kapcsolatot ápolni kell és ez a tini évek természetszerű...
Spread the love

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés

Trackback/Pingback

  1. A fájás - Vakergértől Sasszemig: Vámpírélet, avagy az első hét - korombori.hu - […] látásélesség váltakozásánál a fájdalom lézeres szemműtét után sokkal egyszerűbben leírható. Az […]
  2. A micsinálás - Vakergértől Sasszemig: Vámpírélet, avagy az első hét - korombori.hu - […] műtét utáni első napokban nem nagyon volt módom azzal foglalkozni a látásingadozás és a fájdalom mellett, mihez is lenne…
  3. Műtét - Vakergértől Sasszemig: A műtét - korombori.hu - […] Felvértezvén temérdek instrukcióval és házi feladattal, hogy mit mikor hogyan és mikor ne lézeres szemműtét után első […]

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük