Oldal kiválasztása

Fél éves kontroll

First world problems

Most már több, mint fél éve, hogy megvolt a szemműtét. Elvileg ennyi időre van szükség, hogy a lézeres heg begyógyuljon. A PRK lézeres szemműtét fél éves kontroll vizsgálat ünnepélyes szertartása után tehát már félig meddig el is engedi a klinika a kezem, legközelebb az éves felülvizsgálaton találkozunk. Mivel havi kontrollokra rendszeresen jártam a műtét óta, mostanra már a vizsgálatsorozat maga olyan rutinosan ment, hogy olykor tizenöt perc is elég volt a küszöb átlépésétől a távozásomig, hogy végezzünk. Ennél valamivel többre számítottam a fél évesnél, de azért azt nem állítom, hogy izgultam volna.

Két dolgot vártam nagyon. Persze a műtét után eleinte azt, hogy ne fájjon, meg jól lássak, de lám az ember nagyon könnyen hozzászokik a jóhoz, mostanra már sokkal egyszerűbb, első világbéli problémákra kerestem a megoldást. Egyrészt a csepegtetés elhagyását vágytam. Macerás, még ha a végére le is csökkentették szép fokozatosan a dózist napi egy cseppre. Nagyjából ugyanakkor, nem elfelejteni, mindig magaddal vinni szöszmötölős dolog.

A cseppentés- és a jajjcsipi probléma

Mert ugye teszem azt a nap közepén időszerű egy cseppentés, amikor még világos van. Ahhoz, hogy a szemedbe cseppents, le kell venni a szemüveget, tehát UV mentes zárt térbe kell vonulni. Csapatépítőkön, fesztiválokon, strandon próbálj meg ilyet találni: csak a WC lesz jó. Toi toi-ban cseppenteni lehet. Tükörtelen, félhomályos, büdös zárt helységekben kihívás. Elhiszem, hogy sokan tudnak tükör nélkül, minden elismerésem az övék; nem tartozom közéjük.

Én a szelfi módra állított mobilom próbáltam úgy tartani az ügyetlenebbik kezemmel, hogy a minimális fényből valamennyit befogva lássam is, mit csinálok, miközben jobb középső ujjal a szemem alatti bőrt lejjebb húzva jó helyre csöppentsek – de legalábbis a szemembe. Hát mit ne mondjak, jól jött a kontaktlencsés múlt, de így is sikerült olykor az orromba spriccelni, hovatovább akaratlanul is a legidétlenebb szelfi képekkel megörvendeztetnem magam. Egy horgásztavas alkalommal a két perc után automatikusan kikapcsoló lámpa, valamint a lesben álló kövér pók emelték új szintre ezt az ügyességi játékot.

akaratlan random szelfik cseppentés közben

 

Emellett nekem bizonyos időközönként úgy döntött a szemem, hogy ez csíp. Az első hónapokban egyáltalán nem. Nyár vége felé, úgy a harmadik, negyedik hónap táján viszont már minden cseppentés után úgy ültem tíz percig, mint aki frissen csavart hagymalevet kent a szemhéja alá. Amikor ezt elpanaszoltam a szemészeten, mondták, hogy bizonyos emberek érzékenyek rá és egy másik fajta cseppre tértünk át. Két hónapig megint jó voltam, aztán a vége felé a szemem ezt a fajtát is bojkottálni kezdte. Itt már nem volt értelme tovább kísérletezni, mert az ötödik hónap végére teljes egészében elhagytuk. Ez kellemesen meglepett, valamiért abban a hitben voltam, hogy még egy teljes hónap van hátra.

A fél éves kontroll

A fél éves kontrollra tehát már egyetlen „segédeszközzel” indultam: napszemüveg. A napszemüveg addigra olyan mértékben nőtt hozzám, mint korábban a szemüveg, azzal a kitétellel, hogy beltéren azonnal levehettem. Ez szintén első világbéli problémává nőtte ki magát; nagyon szerettem volna már úgy utcára lépni, hogy érezzem a légmozgást az arcomon, az üveg ne pálljon be nyáron, ne párásodjon be télen, és feltehessek egy hajpántot anélkül, hogy rojtosra nyomná a fülemet a mögé zsúfolt szárak árja. Sírj értem, Argentína!

Hát ez a vágyam nem teljesült be. Ugyanis a fél éves kontrollon a különben végtelenül türelmes és kedves szemészorvos, akit akkor láttam először, közölte az adatbázis alapján, hogy „lássuk akkor azt a kis heget”. Kérdem én meglepetten, hogy a micsodát? Kiderült, hogy a kollegák korábbi vizsgálatai szerint a jobb szememben van egy maradékheg, ami még nem tűnt el teljesen. Megnézte. A helyzet súlyosságát érzékeltetendő ide idézném az ő szavait: „Ó, hát ez semmi!”. Reménykedve mosolyogtam. Azért hordja még a napszemüveget a biztonság kedvéért. Reménytelenül hüledeztem.

Mert, hogy meddig is hordjam én még azt a napszemüveget november 25-től kezdődően, mikor már gyakorlatilag a nap háromnegyedében tök sötét van eleve? Hát a következő kontrollig. Itt a biztonság kedvéért, hogy ezt jól értettem-e, visszakérdeztem, hogy az éves kontrollig május végén? Még hat hónapig? Hát.. igen. Mondanom sem kell, nem örültünk, Vincent, cseppet sem.

örök sötétítéssel

vámpír a havon

Asszony tervez, Isten végez

Ettől eltekintve amúgy a szememmel mindent rendben talált, én is úgy gondolom, hogy jól látok, úgyhogy panaszom nincs. Csak ilyen első világbéli nyűgöm, de majd nagylány leszek és kihordom lábon. Az a tervem, hogy megpróbálok február, március táján kierőszakolni egy köztes vizsgálatot, hátha akkor már úgy találják, hogy elmúlt a heg és levethetem a téli verőfényben külső szemlélők számára teljességgel indokolatlan napszemüveget. Előtte azonban van pár dolog, amit szeretnék elintézni, meglátjuk, mi sül ki ebből.

Lézeres szemműtétem elejétől végéig

de miért lézeres szemműtét blog

De miért?

Nem mondhatnám, hogy mindig is tanakodtam volna, hogy egy lézeres szemműtét révén javíttatom a látásomat - azaz közel 6-os dioptriáimat. Mindig is...
látásélesség lézeres szemműtét után blog

Alkalmasság

Az nagy elhatározás után sokan gondolják, hogy lézeres szemműtét esetén a pénz összekuporgatása a kulcskérdés, de van egy másik nagy horderejű...
bürokrácia erdeje blog

Bürokrácia erdeje és Időpont

A lézeres szemműtét nem ott kezdődik, hogy elhatároztad magad. Jó pár teendő akad, amíg eljutsz a műtétig és ez az út olykor keresztülvezet a...
lézeres szemműtét blog előkészítés

Előkészítés

Én ameddig lehet, csak minimálisan foglalkoztam azzal, hogy nekem amúgy lézeres szemműtétem lesz. Jeleztem a várható kiesésemet melóban, tudta a...
prk lézeres szemműtét blog PRK műtét

A műtét

A PRK műtét napján értelemszerűen volt bennem némi ideg. Szerencsére nem sok időm volt foglalkozni vele a lézeres szemműtét előtt, mert már kora...
lézeres szemműtét után blog

A látás – Vámpírélet, avagy az első hét

Először is azt érdemes tudni, hogy a teljes látásélesség visszanyerése hónapokba kerül. Lézeres szemműtét után az nem úgy van, hogy felülsz a...
fájdalom lézeres szemműtét után blog

A fájás – Vámpírélet, avagy az első hét

Elsődlegesen szinte mindenkit az foglalkoztat, hogy mikor lát már rendesen, mikor folytathatja az életét? De előbb utóbb előbukkan az a kérdés is,...
cselekvőképesség lézeres szemműtét után

A micsinálás – Vámpírélet, avagy az első hét

Nem minden kezelésnél bő egy hét a lábadozás. Én viszont PRK-ra mentem, ahol a szem felső hámrétegét a műtét során ugye eltávolítják. Ennek pedig...
szemműtét utáni első hónap

Első hónap

Az egy hetes kontroll és tíz nap otthoni lábadozás után visszapottyantottak a munka világába. Legközelebb a műtét után egy hónapra találkoztam...
prk lézeres szemműtét fél éves kontroll

Fél éves kontroll

First world problems Most már több, mint fél éve, hogy megvolt a szemműtét. Elvileg ennyi időre van szükség, hogy a lézeres heg begyógyuljon. A PRK...
lézeres szemműtét GYIK

Lézeres szemműtét GYIK – vagy amit tudni akartatok

Ti kérdeztétek Amióta megműttettem a szemem és kitettem az első néhány posztot, többen is megkerestek az ismeretségi körömből pár infóért, hogy...

Van még ott, ahonnan ez jött!

horgászmódszerek

Halfogás 2

A halfogás az, ami az egyébként önmagában is egész kellemes parti ücsörgést adrenalintermelő horgászélménnyé magasztosítja. Első bejegyzésemben az...
kéktúra pecsét blog

Pecsétgyűjtés – Kéktúra Sümeg-Keszthely I

Férjem - mivel tudja, hogy szeretem - kétnapos túrát szervezett nekünk Sümeg és Keszthely távon. Innentől engem két napig...

Észt utinapló: odaút

Az odaút már nyaralás? Háát, hozzállás kérdése végül is. Mert, hogy is kezdődik egy odaút? Ferihegyhez képest a reggel fél nyolckor heringekként...
Hands of Gold magyarul

Hands of Gold / Marék Arany

Most azon gondolkodom, ki fogok-e fogyni Trónok Harca dalokból, mire vége az évadnak? Amennyi rajongói szerzemény terjeng odakint, azt hiszem,...

A felnőtt barátság kihívásai

Mi a barátság? Az embernek már oviban van legjobb barátja, akivel a titkait, terveit megosztja, együtt hintázik, homokozik. Később az élet nagy dolgairól diskurál és bátran veti alá magát közös...

10 tanács, amit senki sem említ kezdő vállalkozás indításakor

Íme 10 vállalkozás indításakor megfontolandó tanács, amik felett akkor is könnyű átsiklani, ha történetesen láttál már Katás vállalkozót közelről teljes életnagyságban.

Spread the love

Észt utinapló: odaút

Az odaút már nyaralás? Háát, hozzállás kérdése végül is. Mert, hogy is kezdődik egy odaút? Ferihegyhez képest a reggel fél nyolckor heringekként tömörülő emberáradat a kék metrón alföldi délibáb...

Halfogás 1

Ha a horgász túlesett a beszerzésen, első körben megszállja a műveleti területet: mindent kipakol és felszerel. Ezt követi amiért valójában jöttünk, a halfogás. Mivel ez a főtevékenység, az ehhez...

Homok, bicaj, Pärnu

Miután a keleti oldalt kellően szemrevételeztük, az irányt nyugatnak vettük a strandjáról híres Pärnu felé. Itt az igazi homokos beach feeling mellett a biciklis városnézés hangulatának is adóztunk....
Spread the love

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .