Elfelejtünk barátkozni?
Harminc körülre már az ember ráébred, hogy a legtöbb örök legjobb barátságnak szavatossága van. Minden emberi kapcsolatot ápolni kell és ez a tini évek természetszerű alakulása után furcsán erőltetetté és energiaigényessé válhat. A felnőtt barátság kihívásairól írtam korábban, most próbáljuk kicsikarni azt a pozitív felhangot és koncentráljunk a kapcsolat gondozására inkább!
A korábban ecsetelt nehézségek és életünket kiforgató változások mellett egy valami biztosan változatlan: az ember társas lény. Igénye van baráti, családi kapcsolatokra, függetlenül attól, hogy gyakran érzi magát egyedül. Magányunkban sarazhatnánk a szociális média álságosságát azért az illúzióért, amely háromszáz követőt értünk élni-halni kész, véresküt tett baráthordának láttat. Az igazsághoz azonban az inkább hozzátartozik, hogy a barátság, más emberi kapcsolatokhoz hasonlóan adok-kapok viszonyra épül. E téren pedig sok esetben az idő előrehaladtával egyre gyatrábban teljesítünk.
A nagy komoly dolgozó felnőtt egyre merevebb. Keményen zsonglőrködik az idejével és vas marokkal sáfárkodik az energiáival is, a szabadidős szórakozás kategóriában induló „barátkozástól” pedig ezáltal szintén elvárja, hogy eredményes legyen: élménydús és pihentető. Ez értelemszerűen nem borítékolható, így az ember hajlik a biztos felé, és nem kockáztat. Egy könnyed nevetésért hatékonyabb a 9gaget, facebook hírfolyamot olvasgatni, és sokkal kevesebb energia különösebb hozzászólás nélkül lájkolgatni rég nem látott barátok megmozdulásait, mint kimozdulni egy kétes kimenetelű program érdekében.
Emellett az ember megtanul úgy tekinteni a bizonytalanságra, mint nyűgös hét éves a leckére: ”Nincs kedvem.” Bizonytalan, hogy jó lesz-e az idő, hogy van-e kedvem, hogy másnap korán kell-e kelni, azt se tudom, mi az a hely, sose voltam ott, meg sokan vannak, akiket nem ismerek, nincs kedvem idegenekkel bájcsevegni, nem tudom, mit vegyek fel. Tegye mindenki szívére a kezét: ki nem mímelt még betegséget soha, hogy kibújjon egy találka alól?
Ez a nyűgösség olykor olykor elmegy. De hosszútávon nem nyerünk vele év legjobb barátja díjat. Annyi kegyetlen igazság azonban van a fenti hozzáállásokban, hogy minden valaha megkedvelt emberrel mély barátságot ápolni az idők végezetéig fizikai képtelenség. Viszont vannak olyan kapcsolatok, amiket kötelességünk megtartani, avagy neki helyet szorítani. A párunkra, annak családjára, a sajátunkról nem is beszélve, kell tudnunk időt szánni és a maradékból tudunk csak a barátoknak szemezgetni. Akármilyen ügyesek és odaadók is vagyunk, lesz olyan barátság, amely elhomályosul, és tetszik, nem tetszik: nem érdemes minden emberi kapcsolatért foggal körömmel küzdeni.
Harmincon túl a barátság
Akár régi kapcsolatokat feleleveníteni, megtartani, akár újakra szert tenni akarunk, kezünkbe kell venni a gyeplőt. Az élet más területein se haszontalan, ha tudunk dönteni és cselekedni, egy halódó barátságban szintén fontos a proaktivitás. Úgyhogy szorongj máskor, ma kimész, nyitott leszel, felszabadult és jól érzed magad, mert azt mondtam!
- Ismerd be a korlátaidat
„Szerénység. Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység!” Te se gondold, hogy egy napon el tudod intézni a kocsi műszakiját, az ovis farsangot, a meetinget hatkor, és lezavarni egy baráti sörözést gyorsan az edzés előtt. Már ha aludni, meg pénzt keresni is akarsz.. Nem szégyen, más se tudja. Egyszerűen meg kell emészteni a tényt, hogy nem tudunk mindenkivel 1 on 1 találkákat tartani, és ettől se megátalkodottak, se önzők nem leszünk.
- Tudd ki a fontos
A legtöbb barátságot egy idő után válogatás nélkül kikezdi az idő rozsdás vas foga. Neked viszont van, aki az abszolút belső körbe tartozik, szinte a testvéred, és van, aki a haverod. Mégpedig a jelenben. Nem biztos, hogy a kisiskolás gittegylet tagjaival ma is olyan jól kijönnél, változtál te is, ők is. Ma ki az, aki fontos? Az élet nagyon szép triplacsavarokat produkál, mikor a gimis évek szürke kisegeréről derül ki, hogy a legnagyobb arc a világon.
- Nyílt hozzáállás
Jelentkezik hét év után az a haver, akit nem is bírtál annyira, de azért benne volt a csapatban? Adj neki egy esélyt. Változtatok mindketten, ma már lehet, hogy ti vagytok a borsó meg a héja. Elhívnak egy borkóstolóval vegyített Petőfi népies költészete tematikájú szabadulós szobába a PIMbe? Nem baj, vedd rá magad, menj el. Akkor is közös élmény, ha végén kijelentitek, hogy borzalmas volt.
- Megbocsátó céltudatosság
Lemondta reggel az aznapi sörözést, mert az ex-neje az utolsó pillanatban rátestálta a gyereket? Nem kell megsértődni, nem ellened irányul. De esetleg felajánlhatod, hogy segítesz pesztrálni. Elfelejtett jelentkezni, pedig megígérte? Az vesse az első követ, akinek még nem szaladt össze az élet. Írj rá te, hogy akkor hogy is legyen az a bizonyos tali! Sértődötten duzzogni otthon egész este és másnap nagyokat sóhajtozni, hogy a magány bizony szar dolog lusta megoldás.
- Felejtsd el a feszengést
Nem, nem ciki felhívni. Emlékezz rá, ez az a srác, aki koliban a tangádban parádézva takarított Queen slágerekre. Nyugodtan hívd fel, max nem jó neki most és majd visszahív. Ha pedig közös programként az OBI-ban bóklásztok a csempeosztályon, az se baj. Ha máskülönben jól kijöttök, a fugakeresztek előtt is így lesz, nem kell minden találkát legénybúcsú horderejű emlékestté avanzsálni. És nem utolsó sorban: a mindennapjaid lehet, hogy szürkék és vele a problémáid is, de ne feledd, ő is ebben él. Ugyanolyan szürke kis problémái vannak. Mondd el nyugodtan.
- Szavazz bizalmat
Sokszor nehéz ugyanolyan mély, megváltó beszélgetéseket összehozni, mint amik anno maguktól mentek. Ez nem a barátság megromlása, egyszerűen nem új már minden a Nap alatt, hogy órákig elemeznéd a klímaváltozást, az élet bármilyen igazságtalanságát illetve a csajokat/pasikat. Ne a nagy egymásra találós dumcsiestek hiánya tartson vissza attól, hogy megoszd a jelenben bizalmas dolgokat.
- A közös program jó
Egyrészt a közös program nem kell gálaest legyen, de mondjuk jó, ha több kapcsolódási pontot kínál, mint egy mozizás, ahol a kukoricáddal többet kommunikáltál, mint a társa(i)ddal és aztán mindenki szépen elköszön és hazamegy. A közös program jó, ha kimozdít, aktív, mert mindannyiunknak nehézség megfelelő mennyiségű mozgást beiktatni a mindennapokba. De még jobb, ha nem kettecskén találkoztok csak. A két ember közt óhatatlanul olykor ellaposodó társalgásokat könnyen átlendíti, ha többen vagytok és aktívan csináltok is valamit. Ráadásul mindenki legalább két legyet üt egy csapásra.
Hát ez eddig nem volt valami konkrét..
Bocsi. Nem, nem is lesz. Nincs olyan általános recept, hogy mindenki menjen kéthetente a három legjobb barátjával paintballozni, három hetente a belső körrel kirándulni, két havonta meg az ismerősökkel sörözgetni, mert minden embernek így épül fel a kapcsolati hálója a brit tudósok szerint. Az a nagy kemény helyzet, hogyha batárokat akarsz, tenned kell érte, és senki meg nem mondja konkrétan hány kapcsolatnak tudsz helyet szorítani az életedben.
Viszont a barát jó dolog, akkor is, ha rossz programot választottatok. És ha van elég öniróniátok, az is megér egy nevetést, ha a designer ridikült szorongató, elfoglalt manager asszony, a mai napig rocker pólókban virító programozó, és a dekát nem öregedett szívtipró zenész azért beszélgetnek a pattogzó pirosra festett játszótéri padon, mert a közös haverjuk, a kocsmatúrák néhai pocakos félistene épp a négy éves gyerekét hajkurássza a mászókán, aki simán lehagyja.
Van még ott, ahonnan ez jött!
