Fél éves kontroll

First world problems

Most már több, mint fél éve, hogy megvolt a szemműtét. Elvileg ennyi időre van szükség, hogy a lézeres heg begyógyuljon. A PRK lézeres szemműtét fél éves kontroll vizsgálat ünnepélyes szertartása után tehát már félig meddig el is engedi a klinika a kezem, legközelebb az éves felülvizsgálaton találkozunk. Mivel havi kontrollokra rendszeresen jártam a műtét óta, mostanra már a vizsgálatsorozat maga olyan rutinosan ment, hogy olykor tizenöt perc is elég volt a küszöb átlépésétől a távozásomig, hogy végezzünk. Ennél valamivel többre számítottam a fél évesnél, de azért azt nem állítom, hogy izgultam volna.

Két dolgot vártam nagyon. Persze a műtét után eleinte azt, hogy ne fájjon, meg jól lássak, de lám az ember nagyon könnyen hozzászokik a jóhoz, mostanra már sokkal egyszerűbb, első világbéli problémákra kerestem a megoldást. Egyrészt a csepegtetés elhagyását vágytam. Macerás, még ha a végére le is csökkentették szép fokozatosan a dózist napi egy cseppre. Nagyjából ugyanakkor, nem elfelejteni, mindig magaddal vinni szöszmötölős dolog.

A cseppentés- és a jajjcsipi probléma

Mert ugye teszem azt a nap közepén időszerű egy cseppentés, amikor még világos van. Ahhoz, hogy a szemedbe cseppents, le kell venni a szemüveget, tehát UV mentes zárt térbe kell vonulni. Csapatépítőkön, fesztiválokon, strandon próbálj meg ilyet találni: csak a WC lesz jó. Toi toi-ban cseppenteni lehet. Tükörtelen, félhomályos, büdös zárt helységekben kihívás. Elhiszem, hogy sokan tudnak tükör nélkül, minden elismerésem az övék; nem tartozom közéjük.

Én a szelfi módra állított mobilom próbáltam úgy tartani az ügyetlenebbik kezemmel, hogy a minimális fényből valamennyit befogva lássam is, mit csinálok, miközben jobb középső ujjal a szemem alatti bőrt lejjebb húzva jó helyre csöppentsek – de legalábbis a szemembe. Hát mit ne mondjak, jól jött a kontaktlencsés múlt, de így is sikerült olykor az orromba spriccelni, hovatovább akaratlanul is a legidétlenebb szelfi képekkel megörvendeztetnem magam. Egy horgásztavas alkalommal a két perc után automatikusan kikapcsoló lámpa, valamint a lesben álló kövér pók emelték új szintre ezt az ügyességi játékot.

Emellett nekem bizonyos időközönként úgy döntött a szemem, hogy ez csíp. Az első hónapokban egyáltalán nem. Nyár vége felé, úgy a harmadik, negyedik hónap táján viszont már minden cseppentés után úgy ültem tíz percig, mint aki frissen csavart hagymalevet kent a szemhéja alá. Amikor ezt elpanaszoltam a szemészeten, mondták, hogy bizonyos emberek érzékenyek rá és egy másik fajta cseppre tértünk át. Két hónapig megint jó voltam, aztán a vége felé a szemem ezt a fajtát is bojkottálni kezdte. Itt már nem volt értelme tovább kísérletezni, mert az ötödik hónap végére teljes egészében elhagytuk. Ez kellemesen meglepett, valamiért abban a hitben voltam, hogy még egy teljes hónap van hátra.

A fél éves kontroll

A fél éves kontrollra tehát már egyetlen „segédeszközzel” indultam: napszemüveg. A napszemüveg addigra olyan mértékben nőtt hozzám, mint korábban a szemüveg, azzal a kitétellel, hogy beltéren azonnal levehettem. Ez szintén első világbéli problémává nőtte ki magát; nagyon szerettem volna már úgy utcára lépni, hogy érezzem a légmozgást az arcomon, az üveg ne pálljon be nyáron, ne párásodjon be télen, és feltehessek egy hajpántot anélkül, hogy rojtosra nyomná a fülemet a mögé zsúfolt szárak árja. Sírj értem, Argentína!

Hát ez a vágyam nem teljesült be. Ugyanis a fél éves kontrollon a különben végtelenül türelmes és kedves szemészorvos, akit akkor láttam először, közölte az adatbázis alapján, hogy „lássuk akkor azt a kis heget”. Kérdem én meglepetten, hogy a micsodát? Kiderült, hogy a kollegák korábbi vizsgálatai szerint a jobb szememben van egy maradékheg, ami még nem tűnt el teljesen. Megnézte. A helyzet súlyosságát érzékeltetendő ide idézném az ő szavait: „Ó, hát ez semmi!”. Reménykedve mosolyogtam. Azért hordja még a napszemüveget a biztonság kedvéért. Reménytelenül hüledeztem.

Mert, hogy meddig is hordjam én még azt a napszemüveget november 25-től kezdődően, mikor már gyakorlatilag a nap háromnegyedében tök sötét van eleve? Hát a következő kontrollig. Itt a biztonság kedvéért, hogy ezt jól értettem-e, visszakérdeztem, hogy az éves kontrollig május végén? Még hat hónapig? Hát.. igen. Mondanom sem kell, nem örültünk, Vincent, cseppet sem.

Asszony tervez, Isten végez

Ettől eltekintve amúgy a szememmel mindent rendben talált, én is úgy gondolom, hogy jól látok, úgyhogy panaszom nincs. Csak ilyen első világbéli nyűgöm, de majd nagylány leszek és kihordom lábon. Az a tervem, hogy megpróbálok február, március táján kierőszakolni egy köztes vizsgálatot, hátha akkor már úgy találják, hogy elmúlt a heg és levethetem a téli verőfényben külső szemlélők számára teljességgel indokolatlan napszemüveget. Előtte azonban van pár dolog, amit szeretnék elintézni, meglátjuk, mi sül ki ebből.