Első hónap

Az egy hetes kontroll és tíz nap otthoni lábadozás után visszapottyantottak a munka világába. Legközelebb a műtét után egy hónapra találkoztam orvossal, és addigra bőven lett is mit kérdeznem. A szemműtét utáni első hónap egyre szabadabban telt, de persze nem múlhatott el bonyodalom nélkül!

Hány nap volt a leghosszabb idő, hogy nem mostál hajat? A műtét utáni első hétben nagyon oda kell figyelni, hogy véletlenül se menjen víz a szemedbe, így tilos a víz alá bukni. Én úgy vártam a hetedik napi vizsgálatot – lelapult, zsíros hajjal, viszkető fejbőrrel – mint a messiást. Egy harmadik, fiatalabb és készséges orvosnővel találkoztam. Valamivel több vizsgálatot végeztünk már, megállapította, hogy minden rendben megy. És kimondta a legfelemelőbb mondatot, amit abban a helyzetben orvos velem közölhetett: hajat moshat.

Nem fogok hazudni, perverz élvezet volt. Hosszú, mély nyögésekkel és rengeteg habbal. Persze az óvatosság még az első hónapban is javallott, nem is tettem a fejem teljesen soha a víz alá, de a homlokomig legalább lehetett és mennyei volt! Mint böjt után végre az a fini sonka húsvétkor.

A cseppeket továbbra is szedni kellett, még ha másik fajtát is. Az viszont meglepett, hogy változatlanul 3 óránként napi 5-ször. Belegondolva egy folytonos szteroid szintet a szememben egy folytonos adagolás tud leginkább biztosítani, szóval a sokszor kicsi elv, nem kellett volna ledöbbentsen. Az más kérdés, hogy a megvalósítása állított némi kihívás elé.

Kérdeztem is, hogy mi van, ha kések egy adagolással. Valójában nem dől össze a világ, ha egyszer csúszik az ember, a következőnél akkor szaporábban adagol majd. De rendszeresen össze vissza csepegtetni már baj. Emlékszem, anno jót derültem a letölthető Applikáción, ami majd szól, ha cseppentenem kell. Hát kezdtem érteni.

Otthon ugye nem nagy kunszt odafigyelni, hogy három óránként szedni kell, mert egyebet se csináltam egész nap. De munka mellett, ahol másra koncentrálsz, már nem árt. Pár hét után bevittem egy sminktükröt, hogy ne kelljen folyton kijárkálnom a folyosói mosdóba.

A másik faktor, ami okozott párszor mókás perceket, a napszemüveg viselése. Bent már nem kellett hordani. De számtalan esetben exkuzáltam magam utcai árusoknál, hogy nézzék el nekem, szemműtétem volt. Én alapvetően bunkóságnak tartom, ha valaki napszemüvegben beszélget kiszolgáló személyzettel vagy eladókkal, ügyintézőkkel. Kinn a strandon természetesen indokolt, de egy bevásárlóközpont egyik üzletében olyan, mintha úgy beszélnél a kasszáshoz, hogy közben nem nézel oda. Ugyanígy vagyok a mobilozással is – bár ennek vétkébe is estem már.

Pont ekkortájra esett unokabátyám esküvője, ahol a részvételemet kis mértékben befolyásolták ezek a szabályok. Egyrészt szinte minden képen napszemüvegben vagyok, mert hálaégnek gyönyörű nyári esküvőjük volt: napsütés, szabad ég – atya világ a Nairam szabadidőpark mennyire romantikus! Mikor lement a nap, végre levehettem és onnantól azon poénkodtunk, hogy valójában engem pár hete beharapott egy vámpír, azért nem tudok a napra menni nélküle.

Az nem volt akkora érvágás, hogy pár óránként eltűntem cseppenteni, ellenben ébren voltunk annyit, hogy dilemmába estem. Most vagy négy óránként kellett volna cseppentsek, vagy adok egy hatodikat is az érzésnek. Addigra már csak az utóbbi lehetett és nem is lett több. Nagyon kiszáradt, ennyi volt. Vagy csukott szemmel tolom végig az este maradékát, vagy bemondom az unalmast. Mivel szüleim akkor indultak vissza Pestre, így kettőkor hazajöttünk velük. Egy kicsit hamarabb, mintsem leült volna a party, de mentségemre legyen mondva, a gyerekeket előbb fektették!

A legnagyobb parám viszont a jobb szemem volt. Amikor felkeltem a műtőasztalon, de még az egy hetes kontrollon is, azzal láttam élesebben. Az utóbbi pár hétben pedig ez megfordult. A bal tökéletes, ezzel már meg is lennék elégedve, a jobb viszont – mérés híján nem vagyok biztos benne – de vagy visszaromlott, vagy a balhoz viszonyítva annyira elmaradt, hogy romlásnak vélem. Megint problémássá vált kissé az olvasás, úgyhogy változatlanul minden gépet elefántméretű betűkkel bújtam.

Anno felhívták a figyelmem a fokozatos, hónapokon át tartó javulásra, hogy a végleges dioptriaszám majd a negyedéves kontrollon lesz csak megsaccolható. Mégis, az ember nem győz azon agyalni, hogy hátha valamit rosszul csinált.

Két dologgal nyugtattam magam. Azaz három.

Egyrészt mondták, hogy lehet ilyen. Másrészt olvastam több helyen, hogy gyakori, amikor egyik szem látványosan gyorsabban javul a másiknál. Sőt, találtam egy pont az én esetemre illő bejegyzést. Legalább nem vagyok egyedül. Harmadrészt a bal szemem kiváló. Ha rosszul csináltam volna valamit – UV érte a szemem, nem cseppentettem rendesen – akkor az mindkét szememre kihatott volna.

Ez lett hát a fő kérdés, ami az egy hónapos kontroll napján motoszkált bennem. Egészen 10:30-ig. Ekkor érkezett el az ideje a második cseppentésnek aznap. És kifogytam. A bal szemembe épphogy jutott egy kis buborékokkal habosított lötyi. Én ettől már tartottam pár napja, de hát vény nélkül mit van mit tenni? Imádkoztam. És bejött – azazhogy majdnem.

Felhívtam a klinikát, igazából főleg magam megnyugtatására, mert hát mégis mit csinálnának velem, átfaxolnak egy vényt, hogy ebédszünetben kiváltsam? A legmegnyugtatóbb az asszisztens válaszában a hozzáállása volt. Annak az ügyfélszolgálatosnak a rutinos helyzetkezelésével állt hozzám, amiből tök egyértelmű volt, hogy nemhogy első nem vagyok a Nap alatt, de ez valszeg mindennapos. Valljuk be, ez nagyrészt a páciens hibája, ha így alakul. Lehetett volna korábban is szólnom, csak reménykedtem benne, hogy kitart. Na, lényeg a lényeg, ha be tudok menni hamarabb, menjek. Ha nem, akkor majd este hétkor találkozunk.

Este aztán a doktornő is megerősítette egy meleg mosollyal és legyintéssel, hogy nem történt baj. “Legfeljebb szárazabb most a szeme”. Az volt. Viszont állítólag már 100% fölötti a látásom mindkét szemmel. Ezt kicsit szkeptikusan fogadtam, mert elég határozottan tudom előadni a tippjeimet akkor is, ha szemészeti vizsgálaton olvasok számokat. De tény, hogy a mindennapi élethez semmi szükségem már szemüvegre és az a 100% vélhetően nem ugyanaz a kristálytiszta kép, mint ahogy frissen elkészült szemüveggel látja az ember a világot. A legérdekesebb az, hogy mindkét szemmel ugyanannyira tudtam leolvasni a számokat. Ez határozott tippelő hangsúly ide vagy oda, én is éreztem, holott a napi rutinban a bal szemem jobban szuperált.

Emellett megnyugtatásomra bemérték a napszemüvegem, de azon ott áll Gandalf és minden UV-balrognak odadörren: “itt úgysem jutsz át!”. Szal szűr, na. Egy kissé tán túl óvatos kérdésemre is fény derült: a tátongó erkélyajtó most zárt tér vagy utca? Napszemüveg on vagy off? Abban maradtunk, hogy nem kell húsz centiről kifele bámulni bele, de attól, hogy átmegyek a helységen vagy két méterre az ajtótól molyolok, nem kell elsötétítenem a látásom. Ez amúgy király, mert alkonyatkor még napszemüveget viselni egyenlő egy jól kidolgozott farkasvaksággal.

Annyi tudományos hátteret kaptak végezetül az ismereteim, hogy a heggyógyulás jár alapjáraton némi gyulladással. Azt viszont ajánlatos elkerülni, ezért is a szemcsepp, hogy szabályozni tudják a folyamatot. A hegesedés egyenetlensége okozza az ingadozó látásviszonyokat is. Ezt kicsiben már megtapasztaltam az első héten így teljesen hihető és érthető. Úgyhogy izgatottan várom a következő időpontot. Na meg a végső végesleges eredményt. Kiszámoltam, November 26-án jár le a fél év, amíg napszemüveget kell viseljek. Hát ez egy vicces ősznek ígérkezik..