A micsinálás – Vámpírélet, avagy az első hét

Nem minden kezelésnél bő egy hét a lábadozás. Én viszont PRK-ra mentem, ahol a szem felső hámrétegét a műtét során ugye eltávolítják. Ennek pedig kell idő, amíg visszaépül. Na ez az az idő, amíg néha így, néha úgy látsz, az elején fáj és a saját érdekedben egy csomó dologtól el vagy tiltva. Úgyhogy olykor elég korlátolt a cselekvőképesség PRK lézeres szemműtét után, én a végére már majd megőrültem, hogy mit kezdjek magammal.

A micsinálás

A műtét utáni első napokban nem nagyon volt módom azzal foglalkozni a látásingadozás és a fájdalom mellett, mihez is lenne kedvem. Amikor már túléltem a pár napos fájáshullámokat, akkor kezdett egyre jobban foglalkoztatni a sok kerülendő és kötelező közt, hogy általánosan milyen is a cselekvőképesség lézeres szemműtét után. Kicsit úgy éreztem magam, mint a túlbátor kutyakölyök, aki állandóan nekilódulna felfedezni a világot, az anyja meg fel se kászálódva, egy laza faroksuhintással visszaparancsolja az alomba.

Voltak kötelező programok, mint egy napos kontroll, harmadik napos kontroll, egy hetes kontroll. És házi feladat, mint cseppentés a gyógyitalos-mágikuscsodaturmixból első három nap napi max ötször javasoltan három óránként, majd utána napi háromszor. Miközben egy alkalommal sem cseppentjük ezt egyszerre a belátásunk szerinti gyakorisággal csepegtetett műkönnnyel, hanem a műkönny cseppentés mindig minimum öt perccel megelőzi a gyógyitalos-mágikuscsodaturmix cseppentését és gyakoriságában kívánatosan meg is haladja annak gyakoriságát. Az egyszerűség kedvéért van erre egy App. Egy hét után meg lecseréljük a csodaturmixot egy másikra, amit megint ötször kell használni naponta, de az addigra már csak bevezetés a logisztikába kezdőknek levelezőn.

Emellett

van egy csomó nem szabad.

Nem szabad napszemüveg nélkül lébecolni, pláne nem az utcán. Ez azért van, mert az UV sugárzás hatására a gyógyulás esőt kapott gomba módjára kezd burjánzásba és azt a lézersebet is begyógyítaná, amiért egy valag pénzt ott hagytunk és a látásjavulásunkat hivatott szolgálni. Úgyhogy én ezt olyan komolyan vettem, hogy túl is toltam. Nem tudom pontosan, mikortól lehet lakáson belül már levenni, nekem az egy hetes kontrollon mondta egy asszisztens nő, hogy vegyem már le, mert ha beltéren is állandóan hordom, akkor fényérzékeny lesz a szemem. Na, de az első három napban tuti nincs pucér szem.

Szóval nem szabad szemüveg nélkül flangálni. Nem szabad futni, tornázni, edzeni, négy kilónál nehezebbet emelni. Nem szabad úszni és víz alá bukni – igen, hajat mosni se! -,  nem szabad, hogy víz érje a szemünket a klórtartalom miatt. Nem szabad hagymát pucolni – bár ép elméjű ember ilyen állapotban nem is akar. Nem szabad szaunázni, szoláriumba menni, alkoholt fogyasztani, mert szárít. Nem szabad parfümözni az elején, mert a kis apró molekulák ha esetleg a szembe kerülnek, csípnek. Nem szabad sminkelni, szembe nyúlkálni, dörzsölni vagy hozzáérni a cseppentő fütyijével.

Ezeket nem szabad. És akkor jön,

amit meg nem lehet.

Mert nem látsz, vagy épp agonizálsz. Egy idő után baromi nagy kihívás lekötni magad, pláne, amikor már a vége felé jól vagy, csak nem látsz annyira jól vagy nem bírod még a nézést olyan sokáig. Ha volt már olyan élményed, hogy friss szemüveget kaptál és közben romlott a látásod, amitől az új szemüveggel hirtelen nagyon élesen és jól láttál. Na ott van valamennyi idő, ameddig át nem áll az agyad, hogy baromira lefáraszt ez az élesség. Na az az az érzés.

A cselekvőképtelenség, illetve korlátozott cselekvőképesség nem akkora szervezésbeli probléma. Férjem nagyon figyelmesen bevásárolt, főzött tarhonyát meg lecsót – azt ettem három napig és nagyon finom volt. Nem bántam, hogy az első két napban együtt voltunk otthon hétvégén. De nem kell állandó házi őrizetet szervezni, az ember magának törli ki és kitalál egyedül is akár az éjszaka közepén ömlő könnyek közt. Tudsz fogat mosni, cicamosdással tisztálkodni, enni, inni, a macskával játszani. Egyszerűen egy idő után baromi unalmas, pláne amikor már elkezdesz jobban lenni és megtáltosodsz, mert hülyére aludtad magad.

Esténként, mikor már lement a Nap, férjemmel elmentünk piciket sétálni, hogy azért levegőn is legyek, meg érezzem a javulást. Próbáltam

könnyed tevékenységekkel

lekötni magam, mint teregetés, ruhapakolás, alap fokú, hagymamentes főzés vagy mosogatás. Utóbbi olyan jól sikerült, hogy férjem felemelte a száradó palacsintasütőt és elfojtott egy kuncogást.  Elmentem párszor a közeli boltba vagy pékségbe, mikor már nem fájt. Zenét hallgattam, negyedik, ötödik nap táján kezdtem annyira látni, hogy netezzek olykor, de az elég fárasztó volt még akkor. Nem is az ember szeme szárad, hogy nem bírod tovább – bár biztos eljönne ez a pillanat is -, hanem elfárad a fejed, az agyad a homályos dolgok követésében. Viszont sokat trécseltem rokonokkal, nap közben ráérő barátnőkkel telefonon.

Második nap ugrott fel Mistique barátnőm, akit leültettem a “sötét szobában”. Ez az én letargiás barlangom volt, ahol elhúztam a rolót, a függönyt, becsuktam az erkély felőli ajtaját és napszemüvegben ücsörögtem vele az ágyon. Ránézett mellettem a komódra, ahol használt zsebkendők, altató blisztere, fájdalomcsillapító, két féle szemcsepp és a mobilom övezte játékkutya siratta a letűnt ártatlanságot, majd megjegyezte, hogy úgy fest a szoba, mint egy drogtanya.

Aki a legjobban élvezte ezt a hetet, szerintem a macska volt. Ha kellettem, ott voltam és vakargattam, simogattam, játszottunk. Ha nem kellettem, könnyen le tudott rázni, mert nem láttam annyira, hogy kiszúrjam, hol alszik. Csak arra kellett figyeljek, hogy a nagy szeretetrohamok közt ne bucázzon teljes erővel a szemembe.