Oldal kiválasztása

Kiipsaare világítótorony

Eltartott egy darabig, amíg felszedegettük az állunkat a földről, de végül csak elfoglaltuk a szállást és beájultunk aludni. Három kör szauna után. Másnap semmit sem elsietve vágtunk neki az útnak Kiipsaare világítótorony felé.

Kiipsaare világítótorony

Az elhagyatott toronytól pár kilométerre tettük le a kocsit és egy természetvédelmi területen átvágva kellemes órányi sétával értük el a tengerpartot. Anno a világítótorony a parton állt. Ám tektonikailag a terület valahogy úgy fekszik, hogy nincsenek igazán szintkülönbségek, s, hogy valami a víz alatt vagy felett terül el, leginkább az áramlat hányta hullámtörő dönti el. Úgyhogy pár évtized leforgása alatt a világítótorony magára maradt a tengerben. A pisai ferdetoronyhoz hasonlóan meg is dőlt kissé, bár állítólag ez egy korábbi állapotához képest már javulás, melyet ismét az áramlatok szeszélyének köszönhetünk.

Kiipsaare világítótorony

Tengerpart

A torony mellett a partra vetve rothadozott az algák nagy örömére egy hajóroncs. A tiszta zöld vázat feltétlenül le akartam fotózni belülről, úgyhogy egyre beljebb és beljebb hátráltam a tengerbe, mondván a farmer majd megszárad.

Áldom az eszem, hogy reggel fürdőruhát vettem alulra. Beterveztünk egy fürdőzést, gondoltam, mennyivel egyszerűbb lesz majd így. Mondjuk a totál átázott farmernadrágot homokmentesen szárítatni egy tengerparton elég lehetetlen küldetés, de páratlan előrelátásomnak hála egyedüliként beúsztam a toronyig meg vissza. Itt az irigykedő társaság kihasználta az alkalmat és emlékeztetett rá, hogy két hete még nyígtam, hogy Észtországban hideg lesz.

Aztán, hogy ne maradjon más fürdőruhája se szárazon, visszacaplattunk a kocsihoz, benyomtunk egy egy szendvicset és irány a strand. Na, most a nyílegyenes út egy olyan susnyáson vezetett keresztül – áldjuk a Google maps ötleteit – hogy inkább körbementünk. A szállásadónk nagyon segítőkészen összeállított ajánlásaiban ez a partszakasz privát strand néven szerepelt.

A helyszínre érkezve a finnül tudók átültették a kitett tábla földrajzi elnevezését angolra: kígyó strand. Nomen est omen, előttünk surrant egy fekete hüllő a fűcsomók közé, majd a finnek fel is világosítottak minket, hogy létezik egy teljesen ártalmatlan, általuk strandkígyónak becézett faj. Hurrá.

Az itteni partszakasz olyan lassan mélyül, hogy versenybe szállhatna a Balaton déli partjával. Iszapos ugyan nem volt, ám comb magas vízszintnél elkezd kövesedni, fura tengeri növényekkel. Itt már volt némi bizonytalanság a társaságban, főleg a férfiak körében, akiket amúgy is csak fortéllyal tudtunk rávenni, hogy az addigra felhők mögé burkolódzó Nap melege nélkül is bemerészkedjenek a hideg vízbe. A lányok pár métert tettek meg eztán töretlenül, mikor odasodort egy medúzát az áramlat. Döglött volt már, de ahol egy van, akad több is alapon, inkább maradtunk a kacsaúsztatóban és ott mártóztunk meg.

Emberáldozat

A nap utolsó állomása egy sziklameredély. Két kőzetlemez találkozása révén emelkedett ki és állítólag a vízszint alatt is folytatódik. Egy időben embert áldoztak itt a tengernek, később már csak vodkát. Megpróbáltunk lemenni a tövébe, de a sziklafal három kilométeren át húzódik és nem kutattuk át végig, hogy vajon a lépcső hol? Igazán impozáns amúgy is a kilátás. Úgyhogy irány haza, és ott bemutattuk a magunk áldozatát: szauna és grillezés.

Észtország minden története

Észt utinapló: odaút

Az odaút már nyaralás? Háát, hozzállás kérdése végül is. Mert, hogy is kezdődik egy odaút? Ferihegyhez képest a reggel fél nyolckor heringekként...
szellemkikötő

Észtország: Szellemkikötő és hippikert a gettóban

Tallinni dokkok A srácok kora reggel felkerekedtek, hogy elhozzák nekünk a bérelt kocsit és bepattanva továbbálljunk. Ez gyakorlatban egy kisbusz....
Piusa

Peipustól Piusáig

Valahogy úgy alakult, hogy végignyargaltunk az orosz határvonalon. Peipus tónál délnek fordulva Piusa bányáig mentünk, és vissza. Aztán, ha nem lett...
Pärnu strand

Homok, bicaj, Pärnu

Miután a keleti oldalt kellően szemrevételeztük, az irányt nyugatnak vettük a strandjáról híres Pärnu felé. Itt az igazi homokos beach feeling...

Suur Tõll és Piret

Saaremaa szigete Észtország nyugati felén a Balti tengeren fekszik. Az amúgy is 60%ban erdő borította ország ezen szegletében ehhez képest is...

Kiipsaare világítótorony

Eltartott egy darabig, amíg felszedegettük az állunkat a földről, de végül csak elfoglaltuk a szállást és beájultunk aludni. Három kör szauna után....
Tallinn

Tallinn: orosz pizzázó és Depeche Mode bár

Lassan kénytelen kelletlen gondolnunk kellett a hazaútra is, így két éjszaka után ismét Tallinn felé vettük az irányt. Tallinn nem marad el más...

Van még ott, ahonnan ez jött!

horgászmódszerek

Halfogás 2

A halfogás az, ami az egyébként önmagában is egész kellemes parti ücsörgést adrenalintermelő horgászélménnyé magasztosítja. Első bejegyzésemben az...
netes-népi-humor-epikus-háttér1

A népi humor nem vész el csak epikussá alakul

Netes népi humor Szerintem minden gyereknek van egy korszaka, amikor nyuszikás vicceket mesél. Ha a közeli hozzátartozóknak szerencséje van, hamar...
jogsi 30+ kresz vizsga

A KRESZ vizsga KLASSZ vizsga

Sok szempontból nem hozom a sztereotip kislány jellemzőket, de ebben speciel pont tankönyvi eset vagyok: engem nem érdekel az autó. Amikor gimiben a...
Castamere-i esők magyarul

A Castemere-i esők magyarul

Meg tudom magyarázni Amikor ötödikes voltam, apám kezembe nyomta a Görög regék és mondákat. Ezzel az olvasásélménnyel felvértezve gyakorlatilag a...

12 dolog, amit az ügyfélszolgálatos szeretné, hogy tudj

A multinacionális szolgáltatók napjainkra már igencsak közismert velejárója az ügyfélszolgálat. Az ügyfélszolgálat pedig tipikusan az a pszichológiai kísérletre hajazó mesterséges közeg, ahol...

Intimkoncert – Vodku Fiai

Azt már régóta tudom, hogy a Vodku fiai sosem kezdenek időben és mindig kisebb helyen játszanak, mint ahova az érdeklődők beférnének. Ennek ellenére én lógnék a csillárról is, és spec anti-dohányos...

Hallal pózolni szexi? Avagy mit üzenhet neked, ha egy pasi hallal fotózkodik?

Nem véletlen, hogy a hal sosem került az egyéjszakás kalandok tematikájába. Mégis, ha kicsit mélyebbre tekintesz, mint a nyálkás pikkely, megtudhatsz pár dolgot a horgász lelkivilágáról is.

Spread the love

Miként fajzik el az ízlés?

Egy bizonyos idő távlatából - ne firtassuk, pontosan mennyi - mosolyogtató visszatekinteni az ember kedvenc zenéire. Általában kirajzolódik egy fejlődési görbe, miként fajzik el az ízlés egyre...

Halfélék

A horgászrajongó, ha kedvelt sportjától mesél, előbb utóbb átvált egy olyan szaknyelvre, ami sajátos keveréke az angolból magyarosított és a népnyelv szülte frappánsan bohókás kifejezéseknek. Laikus...
Spread the love

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .