Oldal kiválasztása

Vezetés stresszesen

Stresszforrások

Amíg az ember életében először kikerül forgalomba, felvált négyesig, felismeri élete első főútvonalát és megtapasztalja az országúti sebességkorlátokat a vezetés egyre másra kínálja a sikerélményeket. Minden új, minden fokozatosan nehezedik, irányítottak a körülmények. Aztán egyszer csak ez a diadalmenet megszakad. Azon kapod magad, hogy az utóbbi tíz alkalommal ugyanazokat a távokat teszed meg, ugyanúgy nem tudsz segítség nélkül parkolni, arra a kérdésre, hogy „hát nem érzi a távolságot?” még mindig „nem” a válasz, ellenben már egyáltalán nem dob fel az, hogy a váltókezelésed szürke rutinfeladattá avult. És amikor a fejlődés kezdeti lendülete így elakad, akkor az ember meg felszabadultból frusztráltba fordul. Ezzel együtt újra tanul mindent, hogy menjen a vezetés stresszesen is. Állítólag egyszer elmúlik. Anyám azt mondja, neki két évébe telt.

Mindenkinek más a fixa ideája. Nekem az kifejezetten frusztráló, ha valamilyen folyamatban nem érzem a haladást. Rászánok időt, pénzt, energiát, és semmivel sem érzem jobbnak a vezetésemet, mint egy hónappal ezelőtt. Emellett az az egy hónap minden nőnek kiadja majd azt a bizonyos néhány napot, amikor teljesen megkergül a hormonháztartása és kifejezetten silány a stressztűrő képessége. Nem jó kezdés azzal az egyetlen megveszekedett céllal ülni a volán elé, hogy csak ne az oktatónak bőgjem el magam. Ez a lelkiállapot azért jó, mert hatványozottan emeli annak az esélyét, hogy megremeg az ember lába a pedálon. A lefulladások mennyisége pedig egyenesen arányos azzal a kudarcélménnyel, ami persze kihat a következő találkára is. Ezt a negatív spirált igazából nem is nagyon lehet megfordítani, csak megszokni. Már gyakorlott vezetők mondták, hogy a kellemes zabszem a fenekemben olyan másfél két év alatt szívódik csak fel a jogsi megszerzése után – már, ha rendszeresen vezetek. Még jó, hogy büszke vagyok abbahagyni, mert amúgy ebben az önszívatásban semmi élvezet nincs.

Ha nincs ritmusérzéked..

A magamból táplálkozó frusztrációk mellett rajtam kívüli nehézségek közé tartozik a pedagógiai módszertan is. Ennyi idő alatt ugyanis kiderült mind az én, mind az oktatóm számára, hogy túlságosan nagy érzékem nincs a kocsikhoz. Ez engem a lelkemben munkáló erős mechanikai érdeklődés teljes hiánya folytán cseppet sem ért váratlanul. Nincs érzékem a távolságokhoz, a méretekhez, ezt a hiányosságot eddigi néhányszáz kilométeres „rutinommal” aligha pótolhatom. Mankók kellenek. Oktatómban már annyira nem vagyok biztos, ő talán azt várta és várja, hogy megjön majd az érzék, ahogy egyre többet vezetünk. Mindenesetre a parkolás nem megy, minden alkalommal megállapítjuk, minden alkalommal korholó hangon és egyik alkalommal se éreztem magam a kudarc által közelebb a célhoz. Kicsit arra emlékeztetett a helyzet, mikor valaki azt hiszi, hogy tudom tanítani is az angolt vagy a németet pusztán azért, mert beszélem. Frászt. Nekem nyelvérzékem van, kérem, nem tudom, hogy mit miért úgy beszélek, hanem érzem. Az érzés nem tud tanítani. Valami ilyesmit sejtettem én is, ahogy az oktatóm többedjére szegezte nekem a kérdést, hogy „hát nem érzi”? Nem. Pont ezért álltam neki különböző netes tippeket, videókat nézegetni. Kipróbáltam egyiket, másikat. Nem igazán alkalmazhatók, de legalább tudtam érdemi választ adni arra a kérdésre, „ezt meg miért pont így csináltam”?

Hogy lesz ebből jogsi?

Időközben gyűlnek a kilométerek, a következő órán összegyűlik végre az ötszáznyolcvan, ami felhatalmaz rá, hogy vizsgára jelentkezzek. Ez azt is jelenti, hogy mostantól nem gyűjtünk feltétlenül kilométereket, és gyakorolhatjuk tisztán a parkolást is. Ami rámfér. Alapvetően a forgalomtól kevésbé félek ott némi odafigyeléssel esélyesnek érzem magam egy vizsgán is akár, de nem a parkolásban. Ott nagy szerencsével is csak kis esélyt adok magamnak. Öröm az ürömben még, hogy a stresszes vezetésben legalább van rutinom, illetve több zavaró tényező szükséges, hogy befolyásoljon. Vastagszik a bőr a képemen. Most az lesz, hogy kérek egy vizsgajelentkezést, egy hónapon belül vélhetően nem tudnak időpontot adni, ami azt jelenti, hogy majd Februárban próbálkozhatok. Addig van egy hónap begyakorolni még azt, ami nem megy. Remélem, elég lesz!

Hogy is izzadtam én össze azt a jogsit?

jogsi 30+ kresz vizsga

A KRESZ vizsga KLASSZ vizsga

Sok szempontból nem hozom a sztereotip kislány jellemzőket, de ebben speciel pont tankönyvi eset vagyok: engem nem érdekel az autó. Amikor gimiben a...

Vezetés tanulás

Amint kijöttem a KRESZ vizsgáról én már mentem is az autósiskolába vezetésoktatásra jelentkezni. Hallottam a rémstorykat, hogy mennyi idő, míg végre...

Vezetés alapok

Nem nagyon volt nekem gondolatom arról, hogy mennyire tudom majd elsőre ezt a feladatot abszolválni, mennyire vagyok őstehetség vagy egyenesen...
vezetés forgalomban

Vezetés forgalomban

A rutinpálya rutinfeledatainak rutinos rutinizálása után közölte velem az oktatóm, hogy na akkor jövőhéten dupla bugyiban jöjjek, mert kimegyünk,...
vezetés stresszesen

Vezetés stresszesen

Stresszforrások Amíg az ember életében először kikerül forgalomba, felvált négyesig, felismeri élete első főútvonalát és megtapasztalja az országúti...

Van még ott, ahonnan ez jött!

halfajták

Halfélék

A horgászrajongó, ha kedvelt sportjától mesél, előbb utóbb átvált egy olyan szaknyelvre, ami sajátos keveréke az angolból magyarosított és a...
a lányok sírnak

A lányok sírnak és a fiúk frászba vannak. Miért?

Nagyon ritkán vág orrba az érzés, hogy hát én ezt meg miért nem tudom, hát burokban nőttem én fel? És akkor olvasom valahol, hogy mennyire...

Kiipsaare világítótorony

Eltartott egy darabig, amíg felszedegettük az állunkat a földről, de végül csak elfoglaltuk a szállást és beájultunk aludni. Három kör szauna után....
Vodku fiai intimkoncert blog

Intimkoncert – Vodku Fiai

Azt már régóta tudom, hogy a Vodku fiai sosem kezdenek időben és mindig kisebb helyen játszanak, mint ahova az érdeklődők beférnének. Ennek ellenére...

Lelki utazás a felmondás felé

Felmondás nyitány Ki ne játszott volna el életében a gondolattal, hogy most felmondok. Felállok, bemegyek az irodájába, és jól felmondok. Itt hagyok csapot papot, de főleg a telefont és lelépek a...

Vérprés, alias vördpressz

Blogolni általában grafomán emberek akarnak. Ujjbegyeimben már nekem is pattanásig feszült a kicsordulni vágyó kreativitás.Nekiestem. Kellett honlap. Kellett szerver. Aztán wordpress. Meg sablon....

Uram boccsá, nem szeretem a Szilvesztert: számadás

BÚÉK, te random kis izé Új év, mindenkinek BÚÉK! Míg a Boldog Új Évet komolyan kívánom, valójában – elnézésetek kérem, de - nem szeretem a Szilvesztert. Van olyan, hogy Szilveszter Grincs? Mert...

Bürokrácia erdeje és Időpont

A lézeres szemműtét nem ott kezdődik, hogy elhatároztad magad. Jó pár teendő akad, amíg eljutsz a műtétig és ez az út olykor keresztülvezet a bürokrácia idegpróbáló erdején. Kell tőke, kell egy jó klinika, kell egy sikeres alkalmassági vizsga és türelem, türelem, na meg lankadatlan elszántság. Én a következőképpen jártam..

Észt utinapló: odaút

Az odaút már nyaralás? Háát, hozzállás kérdése végül is. Mert, hogy is kezdődik egy odaút? Ferihegyhez képest a reggel fél nyolckor heringekként tömörülő emberáradat a kék metrón alföldi délibáb...

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .