Oldal kiválasztása

Pecsétgyűjtés – Kéktúra Sümeg-Keszthely I

Férjem – mivel tudja, hogy szeretem – kétnapos túrát szervezett nekünk Sümeg és Keszthely távon. Innentől engem két napig kenyérre lehetett kenni. Egyik kedvencem, amikor az ember a kéktúra pecsét keresgélésével koslat oszlopok, presszók, vasútállomások kövzetlen és közvetett környezetében. Jelentem, mind megtaláltuk!

Baromi kényelmes helyzetből indultam, mert gyakorlatilag megjelennem kellett csak az eseményen, a többit emberem intézte. Már Balatonon aludtunk előző este, reggel kocsiba pattanva Keszthelyen letettük az autót egy parkolóházban aztán vonatra ültünk és zakatoltunk egy órácskát Sümegig. Innen indult a túra vissza Keszthelyre. A Kéktúrázásban az egyik kedvencem, amikor a túrázó a kéktúra pecsétet keresgéli.

Kicsit „csaltunk”, mert a Keszthelyi állomáson már előre begyűjtöttem az utolsó pecsétet, hogy a kocsitól már ne kelljen másnap ideáig elmászni. Az autótól úgyis gyalog jöttünk, úgyhogy a táv megvolt, csak az időrend alakult másként.

Én nem szoktam nagy ügyet csinálni abból, hogy

vadidegeneknél kérdezősködök

és ezt a két nap alatt Veszprém és Zala megyében is megtapasztalhatták. Nagy lendülettel berongyoltam a keszthelyi vasútállomás presszójába, ami tradicionális keveréke a vasúti bódénak, a strandbüfének, és a kocsmának. A leírás azt mondta, itt van. A pult mögötti üres térbe az egyik asztaltól feltápászkodó kopasz, vékony fazon került elő és kérdésemre odaintett az állomás felé: „ott lóg a rokibudi mellett”. A megfogalmazás pontos volt, ha politikailag még oly korrekt nem is. Pecsét pipa.

Sümegen aztán a fiatal bakterlányt inzultáltam. Annyi időt hagytam neki, amíg a vonat kifutott az állomásról, aztán előadtam, mi járatban. Kedvesen rám mosolygott, egy oszlopra mutatott jó ha öt méterre a távolban egyébként teljes mértékben a látóteremben és majdhogynem a szemvonalamban. Ott volt.

Zalaszántón egy klasszikus presszót jelölt meg a leírás, ez a presszó annyival volt több egy kocsmánál, hogy elkerítve akadt benne dohánybolt is. Tipikusan az a hely, amit pár pad, egy dartstábla és egy csocsóasztal már be is rendezett és az ember értetlenül áll afölött, hogy

innen meg hova tűnt a dohányfüst,

ami harminc éve még sárgára festette a falakat? Ehhez mérten emberem meg is kérdezte, hogy velem tartson-e a férfizónába, de abban maradtunk, hogy megvár.

Nem mondom, hogy kinéztek, de volt egy természetes érdeklődés az egyetlen ismeretlen és női elem iránt az egész teremben. Amint a pulthoz értem, előkerült egy valamelyik asztaltól feltápászkodó kopasz, vékony fazon, aki esküdni mernék, pont ugyanúgy festett, mint a keszthelyi presszós. Furcsaságaimat egy mondat leforgása alatt aligha tetőzhettem volna tovább: messziről érkezett nőként egyedül bemerészkedtem a presszóba, és még nem is iszom. A pecsét odakint lógott a falon.

Rezi határában mi már jól elboldogultunk, de korábban előttünk járt túrázók nehézségeit tükrözi az a „falfirka” a környező erdők élővilágát taglaló tábla szegélyén, hogy „pecsét a tábla mögött hátul!”. A túrázó ismeretlenül is megsegíti társait. Jó is, mert még sok veszély leselkedett és elrendelt találkozás várt ránk a túra alatt.

Van még ott, ahonnan ez jött!

halkaja és etetés - Kasszandra megszakérti az etetőanyagot

Halkaja és etetés

Az első horgász szótár bejegyzés sikerén felbuzdulva folytatnám értetlen, laikus társaim okítását egy újabb szószedettel. Horgász szótár értetlen...
vallalkozas-inditasa-tanacsok

10 tanács, amit senki sem említ kezdő vállalkozás indításakor

Íme 10 vállalkozás indításakor megfontolandó tanács, amik felett akkor is könnyű átsiklani, ha történetesen láttál már Katás vállalkozót közelről teljes életnagyságban.

szellemkikötő

Észtország: Szellemkikötő és hippikert a gettóban

Tallinni dokkok A srácok kora reggel felkerekedtek, hogy elhozzák nekünk a bérelt kocsit és bepattanva továbbálljunk. Ez gyakorlatban egy kisbusz....
jogsi 30+ kresz vizsga

A KRESZ vizsga KLASSZ vizsga

Sok szempontból nem hozom a sztereotip kislány jellemzőket, de ebben speciel pont tankönyvi eset vagyok: engem nem érdekel az autó. Amikor gimiben a...

Tömeg, közlekedj okosan!

Kérlek! Most, hogy a 4-6 villamos nem jár a teljes vonalon, kénytelen vagyok többet metrózni, mint amúgy ingerenciám volna. Lépten nyomon belefutok olyan idegborzoló jelenségekbe, hogy előjön...

Lézeres szemműtét GYIK – vagy amit tudni akartatok

Ti kérdeztétek Amióta megműttettem a szemem és kitettem az első néhány posztot, többen is megkerestek az ismeretségi körömből pár infóért, hogy miként is van ez a lézeres szemműtéttel. Az első, amit...

Pasi kézikönyv síró lányokhoz

Korábban itt kiveséztem már, vajon miért feszélyezi a férfiakat úgy a női sírás. Most megpróbáltam átállítani az agyam egy tesztoszterongőzölt változatára és elképzelni, mit olyan idegen abban, amit...

A népi humor nem vész el csak epikussá alakul

Netes népi humor Szerintem minden gyereknek van egy korszaka, amikor nyuszikás vicceket mesél. Ha a közeli hozzátartozóknak szerencséje van, hamar lecseng. Az én rokonaimnak nem volt szerencséje, az...

Indíts blogot, azt mondták. Neked tök jól menne, azt mondták..

Ki mindenki mondta is ezt? Tegye fel az összes a kezét! Az ilyet úgy mondják, mintha csak felcsapnád a gépet és amint elkezdesz pötyögni, ujjaidból máris varázsos kreativitás árad a világháló...

Következő bejegyzés

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.