Oldal kiválasztása

Veszélyek a túrán – Kéktúra Sümeg-Keszthely II

Ritka, hogy két napig tudunk túrázni, úgyhogy külön öröm volt egy végtében megtenni a Sümeg Keszthely kéktúra távot. Akkor még nem sejtettük, hol mindenhol leselkednek veszélyek a túrán az ártatlan utazókra. Utólag belegondolva, ha levésbé lazulunk be, a felét talán elkerülhettük volna. De abban meg mi az élvezet?

Egy dolog sosem jelentett fenyegetést: a kéktúra pecséteket begyűjteni. Utunk tűzdelve volt olykor kétes, karmikus találkozásokkal. Emellett tucatjával lapultak veszélyek a túrán, amibe mi gyanútlan felszabadultsággal jól bele is gyalogoltunk. Az első nap gyönyörű napsütéses időt adott, úgyhogy máris az összes bogár, rovar boldogan repkedett, döngicsélt és kitörő örömmel várta, hogy a frászt hozhassa ránk. Ezúton köszönet a tucatnyu bivalyméretű rózsabogárnak, akik a talpam alól röppentek fel, vagy a hátam mögött zendítettek rá – minden alkalommal lódarazsat képzeltem a helyükbe. A szúnyogok engem annyira nem komálnak, úgy ímmel ámmal kóstolgatnak csak, életem párját azonban minden vérszívó imádja – s a legnagyobb köztük én vagyok. Szegénykém egy kullancsot is magával hozott a második nap.

Mindez azért fontos, mert Sümeg határát elhagyva hamarosan átvágtunk egy mezőn, ahol három dolog akadt:

szép virágok, döngicsélő jószágok és nagyfeszültség.

Nem utolsó alkalom, hogy áramvezetékek alatt keltünk át és minden alkalommal kiráz a hideg, hogy a fejem felett közel száz méter magasban futó vezetéknek lehallatszik a hangja. Pontosan az a hang, amitől a hátad aljában játszani kezdenek az izmok és érzed a levegőt megtelni azzal a feszültséggel, amit lufi felszínén, vagy a frissen szárított és agyonfésült hajad körül tapasztalsz.

kéktúra blog veszélyek a túrán

A másik „veszélyforrás”, amit nem kedvelek túrák alatt a szabadon lófráló kutyák. Az egy dolog, hogyha falun végigmész az utcán, jártadat a fémkapunak vágódó házörzők dörrenései jelzik. De a tanya mellett elhaladó túraösvény körül őgyelgő kuvaszoktól azért megszeppenek. Na itt is akadt egy ilyen alkalom, bár nem volt kuvasz, annál kisebb testű. Azért nem szívesen mentem el arra másodjára. Csak hát muszáj volt, ugyanis második nap

eltévedtünk, nem is egyszer.

Ezen a napon nem egy olyan elágazás akadt utunkba, ahol a nyári erőkkel betört tavasztól burjánzó természet nem volt figyelemmel az elhelyezett jelzések iránt. Az ilyen helyeknél rendre eltévedtünk. A méteres fű mögött megbúvó festés az akácfán az én szemszögemből nem is kiszúrható, ehhez a velem tartó két méteres férfi látótere kellett. Utána viszont húsz lépésenként kaptuk a megerősítő jeleket. Ránk is fért, mert a majd embermagas füvet – hálaégnek második nap borús, nedves időnk volt és a döngicsék meghúzták magukat valahol máshol – hamarosan méteres sás és csalán váltotta. Mire túljutottunk ezen a szakaszon, nekem térdig átázott a nadrágom és mindkettőnknek csurom víz volt a cipője.

Eltévelyedtünk később egy mező közepén is, ahol nem volt hova kitenni a jelet, csak az elágazás után. Ott viszont a fene se értette, mit mutat. Egyrészt túlmentünk, másrészt megtaláltuk, harmadrészt ez is térdet verő csalánnal végződött. A harmadik eltévedés Rezi várától lefele jövet sikerült, egyszerűen kihagytunk egy utat a számításból és lelkesen hittünk az utána következőben, amíg a domborzati viszonyok rá nem cáfoltak a térképre. Azt hiszem háromszor is végigmentünk egy szakaszon oda vissza rajta. Egyszer túlmentünk a leágazáson egy

pincesor

felé is, mire emberem közölte, hogy rég nem látott kék jelzést, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez véletlen volt.

Ezt a kitérőt korrigálva jutottunk a Gyöngyösi csárda pecsételő helyéhez, ami a Betyárok sírja mellett található. Ezek a betyárok tudták hova kell temetkezni. A szőlőhegy tövében egy csárda szomszédságába egy hatalmas, fűzfa tövébe, így a sírt körbezárja a fűzfaágak függönye, odabenn pedig bőven akad hely egy padnak, két szemetesnek és tiszteletteljes távnak a síremléktől. Igazi betyáros romantika, ha megfűztek egy menyecskét a csárdában, nem kellett messze menni az etyepetyéhez se. Mi csak szendvicset ettünk.

Van még ott, ahonnan ez jött!

halfogás

Halfogás 1

Ha a horgász túlesett a beszerzésen, első körben megszállja a műveleti területet: mindent kipakol és felszerel. Ezt követi amiért valójában jöttünk,...
felmondás időzítése

A felmondás időzítése

Honnan tudod, hogy itt a felmondás ideje? A felmondás olyan felnőttes kellemetlen, de muszáj dolog, amit cseppet sem mindegy, hogyan ütemezünk. A...
Pärnu strand

Homok, bicaj, Pärnu

Miután a keleti oldalt kellően szemrevételeztük, az irányt nyugatnak vettük a strandjáról híres Pärnu felé. Itt az igazi homokos beach feeling...
vezetés forgalomban

Vezetés forgalomban

A rutinpálya rutinfeledatainak rutinos rutinizálása után közölte velem az oktatóm, hogy na akkor jövőhéten dupla bugyiban jöjjek, mert kimegyünk,...

Szerelés

Ha már megvolt a nagybevásárlás és minden motyót a műveleti területre szállított, a horgász újabb szakzsargon-csokrot ránt elő a köpönyegéből. A megérkezést követi ugyanis az a cseppet sem...

Vezetés stresszesen

Stresszforrások Amíg az ember életében először kikerül forgalomba, felvált négyesig, felismeri élete első főútvonalát és megtapasztalja az országúti sebességkorlátokat a vezetés egyre másra kínálja...

A lányok sírnak és a fiúk frászba vannak. Miért?

Nagyon ritkán vág orrba az érzés, hogy hát én ezt meg miért nem tudom, hát burokban nőttem én fel? És akkor olvasom valahol, hogy mennyire kibírhatatlan, mikor a lányok sírnak. Hogy az manipuláció,...

Tallinn: orosz pizzázó és Depeche Mode bár

Lassan kénytelen kelletlen gondolnunk kellett a hazaútra is, így két éjszaka után ismét Tallinn felé vettük az irányt. Tallinn nem marad el más fővárosoktól nemzetköziségében és a maga nemében...

Pasi kézikönyv síró lányokhoz

Korábban itt kiveséztem már, vajon miért feszélyezi a férfiakat úgy a női sírás. Most megpróbáltam átállítani az agyam egy tesztoszterongőzölt változatára és elképzelni, mit olyan idegen abban, amit...

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.