Vezetés forgalomban

A rutinpálya rutinfeledatainak rutinos rutinizálása után közölte velem az oktatóm, hogy na akkor jövőhéten dupla bugyiban jöjjek, mert kimegyünk, legközelebb már vezetés forgalomban. Tekintve, hogy ez jó két hónappal a KRESZ vizsga után volt, és nem az erdő közepén tanultunk ám, hanem Budapesten, valóban dupla izzadásgátlóval indultam aznap neki az órának.

Autósiskolák

Mivel buszmenetrendhez vagyok kötve, általában egy negyed órával hamarabb kinn vagyok már a találkahelyen, mint szükséges. Úgyhogy van időm beinni a környezet információit. Általában az oktatókat figyelem, meg a tanulók ilyen olyan manővereit, de olykor nincs semmi ehhez hasonló „infotainment” és kénytelen vagyok mással szórakoztatni magam. Ebből egy az autósiskola elnevezések. Vannak a klasszikusak, mint Mazsola tanoda, Csigajogsi – én ez utóbbival szerződtem, mert úgy éreztem ezzel az elnevezéssel tudok leginkább azonosulni.

De vannak ennél sokkal célzottabban marketingelt iskolák is, mint az Elit jogsi, az SOS jogsi vagy a Villámjogsi. Három kedvencem van, a Táltosjogsi, a Bacchus meg a Maczi tanoda. Mert miféle célcsoportra is gondolhatott vajon a költő? A táltoshoz mennek az ezoterikusak, akik csak dobszóra és tüzes parázson tudnak száguldani? A Bacchusba, akiknek fontos, hogy illumináltan is megállják a helyüket a volán mögött, a Macziba meg azok az anyukák, akik összekeverték a jelentkezést a gyerek óvodaválasztásával? Félreértés ne essék, ettől még lehetnek az oktatók itt is kiválók, az egy másik dolog. De néha kíváncsi lennék arra a marketingterv felterjesztésre. Te figy, ez a Domain még szabad, jó lesz névnek? Persze, jó lesz.

Forgalmi vezetés

Amikor már tudtam, hogy ma forgalomba megyünk, negyed órán át néztem a Budaörsi virágpiacról kiforduló autókat. Az is csupa nagybetűs szívatás. Emelkedőn elindulós, csúnya nagy forgalmas borzalom. Rám is ez várt. Oktatóm feltűnően vidáman fogadott, állítólag a lehűlés és a kánikula vége derítette jó kedvre, de szerintem az én izzasztásomnak is örömmel nézett eléje. Mert kifele menet három másik tanuló torlódott fel előttem, így azonnal játszhattunk egy kézifékes indulást. Túléltem, kerek nyolc perc alatt ki is bírtunk fordulni és ráhajtottam az útra. És itt jött az a rész, ahol én úgy martam a kormányt, mint macska a függönykarnist.

Mert itt aztán volt buszsáv, kamionforgalom, emelkedőn lámpa, útszűkület és munkások és terelés. Életemben először felváltottam először hármasba, aztán négyesbe. Érdekes mód húsz fölött már minden sebesség ugyanolyan, a harminchoz képest a negyven-ötven nem tűnt gyorsabbnak a főúton. Nemrég voltunk egy kocsmában, ahol számláló mutatta a pár percenként frissülő aktuális facebook kedvelések számát és olyankor léptetett előre egyet kettőt.

Ahogy mentem átlag negyvenkettő egész kéttizeddel a külső sávban szinte hallottam azt a képzeletbeli kijelzőt kattogni, ahol a csigajogsis Suzuki Swift dislike-jai pörgetik a számlálót. Kivétel nélkül mindegyik kocsi kivágott mögülem balra, megelőzött, ahogy kell, én meg próbáltam nem úgy vezetni, mintha egy pinball gépben pattognék a pálya két széle közt. Volt némi íve a vezetésemnek, ami hasonlatos ahhoz a vonalvezetéshez, ahogy az ökör hugyoz.

Ezt a hirtelen mélyvizet nem külön kiérdemelt szekatúraként kaptam, pusztán le kellett tudni ezt a távot, hogy elérjük azt a csendes nyugis kis kertvárost, ahol a barátságos jobbkezes utcák csúcsforgalmát egy babakocsit előző biciklista adja. Itt lehúzódtunk egy árnyékos részen és akkor az oktatóm nekem szegezte a kérdést, hogy tudom-e ez milyen út itt? Mondom: persze, beton! Rám nézett beszédes arccal, aztán kezdtük kicsit messzebbről közelíteni a témát, hogy na, akkor milyen utak vannak egyáltalán?

Végül leszűkítettük a témát az alárendelt utak, egyenrangú kereszteződések és elsőbbségadási szabályok bűvkörére. Sokkolóan összezavarható voltam két hónappal egy olyan sikeres KRESZ vizsga után, ahol ezeknél komplexebb szitukat is már betéve tudtam. De hát, legalább volt értelme átbeszélni. Innentől kezdve buzgón adtam meg fantomautóknak a jobb kezet az egymást ötven méterenként követő összes kereszteződésben. Néha leparkoltunk a fantomházunk mellett, de szigorúan szabadon hagyva a valós kapukat aztán továbbhajtottunk fantomcéljaink felé.

Egy virgoncabb hangulatában aztán kihajtatott velem a főútra. Főútra hajtani olyan, mint amikor a Némó nyomában c filmben felmennek a Minigolf áramlatra. Egyszercsak sebesség és semmi akadály. Na ilyenkor jön, hogy váltsak vissza és index, kanyar. Azt hiszem, nem csináltam túl jól, mert azóta ilyet nem kért többet. Viszont úgy felspannoltam magam, hogy aznap kétszer egymás után lefullasztottama kocsit, olyan indulási körülmények között, ahol se autós, se gyalogosforgalom, de még útakadály sem volt. Hát, remélem ennél lesz még jobb formám..