Az Irodalmi Sátor kezdeti stádiumában tőlem telhető aktivitással ott voltam az első két évben. Ez a 2011-es tudósítás csokorba szedve, hasonló indíttatásból, mint egy évvel korábban és hasonló energiákka is.
VOLT 2011 tag ZERO
Aranka felhív, most azonnal spricceljek ki az allee elé, ahol a teaxisok állnak, ő megy egy kört, de onnan seperc alatt elzavarják, úgyhogy siessek. Én ott hagyok csapot papot a vodafon ügyfélfogadásnál, és robogok le. A kocsit már felismerem, női ösztönnel rögtön kiszúrom, a kék az, benne Aranka, Jancsi és Birig, meg még egy fél lezuhant hidegháborús űrállomás, beteszem magam, lábam közé táska, balról táska, ölemben táska, csomagtartóban táska, szatyor, táska sátor, hálózsák, erősítő, Briginél a változatosság kedvéért táska, Jancsi lába közt csípős ér torokmaró szendvicsek. Nem váltunk CDt, mert nem fér oda, marad nekünk a Wisdom.
Csorna után szállunk ki először, már kilométerek óta egy valamire való kocsmát keresünk, végre megvan egy, dejavu, tavaly is itt álltunk meg, már törénelmi hely. A történelmi helyen azonnal lebasznak, hogy „mit gonfolsz, hogy a faszomban fog itt elmenni így a biciklista?”. Aranka készségesen kíjebb áll a parkolóra, amit mi pesti szemmel azonnal az út második sávjának tituláltunk, a hintónyi széles díszköves utat meg járdának. Tévedtünk, pisiltünk, folyt köv.
Sopronba olyan négyre érünk le, helyismeretünk tavaly óta sem romlott, megtaláljuk a behajtót, leparkolás, megyünk a jegyekért. Kapunk is. Visszafordulunk, mert nem eleget, egy karszalag híján botorkálunk autómatricáért, ott jön a hidegzuhany, négyig lehetett volna egyáltalán bemenni, a gépjármű regisztrálás lezárult. Lenyomozzák nekünk a koordinátort, mesélünk neki minden közléskényszer visszafogása néálkül méretes hűtőszekrényekről, erősítőkről, gyönge asszonyi karunk erejéről. Kapunk matricát, szerényen követelünk még kettőt.
Befelé hajtva hányattatásaink történetét minden biztonsági őrnek előadjuk, mind férfi, mind meghatódik, mind beenged. Pakolunk, sátrat állítunk, még pakolunk, kicsit trécselünk is, én legalábbis megfűzöm az In Kalosokat, hogy este hadd mászkáljak be ki anélkül, hogy méretes németjuhász őrző kutyák tépnék le csuklómról a STAFF karszalagot. Itt van áram. Mint megtudom tőlük, szabad téri működő kád is, és ők ott fognak majd fürdeni, ha végre eltűnik a nép.
Szállás megvan, ez már este hét felé, Arankáéá többszörös számkombinációkkal látják el a recepciót különböző fényképes igazolványaikról, majd fel a szobába, sarkon pedülés és hol a sör, hol a kocsma hívószónak engedve le a portára. Portás bácsi igen segítőkész és tájékozott, egy kilométerrel lejjebb szerinte van. Van is. Soproni sör, soproni kékfrankos, melegszendvics, alázatos pincér.
Kipihenten, jókedvűen vissza, részemről kihasználom a vendéglátó jóindulatát és lezuhanyzom, megbecsülöm az angol WCt, aztán visszacaplatok a fesztiválterületre. Jelenleg három sátor közül válogathatok, kettőt mi állítottunk fel az árokban, a harmadk maga az irodalmi sátor, úgy érzem ez lenne stílusos. Háborítatlanul forgolódás, alvás, három színpad basszusa egyszerre, bár egy népdalszólót innen messziről is lájkoltam a nagyszínpadon. Reggel aztán konstatáltam, hogy még mindig nem kaptunk áramot, szembejött szegény koordinátor, hát rákérdeztem, lesz, ők rendezik, lesz, rémült mosollyal próbál tőlem szabadulni, talán felismerte a hangom telefonból. Akartam biciklit bérelni, az nincs, van macskaszem. Vettem, a pesti csepel bringám úgy sincs felszerelve. Aznapi jegyeket felvenni, át Arankáékhoz leadom nekik, majd irány Sopron city belvárosa. Tízkor egy napsütötte padon iszom a Cserpes sajtműhely kakaóját, száznegyven forintos krémes lesz a reggelim. Magam előtt a földön találok egy apró fémfeszületet. Van wifi.
VOLT tag einz
A szerda első erőpróbája a sátordekorálás. A ponyva nehéz, lehajít magáról minden kevésbé pedigrés ragasztót, az egész nap folyamán szembesülünk váratlanul potyogó fényképekkell. A Lakatos képregény azonban remekül el van, színes, műanyag fogasokra aggatva lógnak a szélen, Lencsi lány leng a szélben. Elköltöm az ebédem, aztán beállok segíteni, padokat rendezünk, nasst rakunk ki, kvízjáték, program, és egy teljes asztalnyi folyóirat, az én számból legalább ötször elhangzik ma a „kortárs” kifejezés, ahogy vadidegeneknek magyarázom mindazt, amit a félszeg zavarral érdeklődő „ez itt mi?” kérdésbe belelátok.
Lassan indul a verscsápolás, Rita a mikrofonnál, kis malac és a nők túlzott tisztelete hoz szaftosabbnál szaftosabb kifejezéseket a gyanútlan versolvasók közé, minduntalan meglepődve nevetnek fel, ha egy-egy bűnös „kortárs” szó hagyja el a szájukat. Közben kirohanok Heniért, gyűlik a csapat, a jegyét már kiváltottuk, Magyari Andi is reggel óta itt van és segít.
Moderátorunk nem fog megérkezni időben, már tudjuk, de a kávéházi hangulatba ez nem túlzottan zavar be, Heni bemutatja Arankát, Aranka bemutatja Henit, csak testvériesen, egymástól olvasnak fel, egymást kérdezik, próbálják rafináltabbnál rafináltabb idézetekkel sarokba szorítani a másikat, engem kezd két vádlóügyvéd furfangos csatározására emlékeztetni a férfi-női kapcsolatokról, keleti-nyugati kultúra, mono-, és bigámia, mit szabad, mit nem szabad Jupiternek, majd a közönség is belejön, elkéri a mikrofont, belekérdez. Szabad neki. Közben olykor-olykor valamelyikünk feláll, a háttérben diszkréten visszarak egy lehullott képet, vagy éppen felrak egy-egy újat, vagy frissen érkezőket látunk el kvízzel, csákókkal (idén is népszerű Sátortermék).
Henit lecseréljük Magyari Andira, Aranka moderál és kérdez az ICÁról: ki is az az Ica? Neki egy nagy mellű takarítónő. A Centrifuga civil oldala is kidomborodik, merész nők tetteiről hallunk, illetve kisebb eszmefuttatás a másodközlés, kánon, net és látogatottság/olvasottság közötti összefüggésekről. Andi botlására is sort kerítünk: hogyan is került az ICÁhoz, ennek kapcsán a saját lapnál megjelent saját művekről érkeznek pro-és kontra hozzászólások, a mikrofon kézről kézre jár, pár kép újra leesik. Amíg pipiskedve próbálok egyet visszatornázni a helyére, Andi régi cikksorozatokról rögtönöz ajánlót, saját múltjukban vájkálni öröm.
A végéről lemaradok, sipirc ki Edina-Ginere-Jászberényi trióért, visszacsámborgunk pár részletben, majd a férfiak rászabadulnak a hangosításra, a begerjedt mikrofon hívószavára érkezik futva Jancsi, megoldják, két mikrofon, már két koponyát kíván meg. Hirtelen nagyon hézagos lesz a szervezői gárda, mindenki elslisszol sörért, ellenben befut Gál Xéni. Visszaérnek, indul a felolvasószínház, Csikós darabjában három túlontúl értelmiségi beszél gátlástalan lelkesedéssel igazság, őszinteség és művészi szabadság szövevényeiről, majd az egyik hiányában a másik kettő összefekszik. A csattanó már nem fér bele, Ginere ad rövid összefoglalót, aki nem hiszi, járjon utána.
Az este kaotikus, panziósok haza, fele a városba, fele vissza koncertre, maradék bagázs a sátorban alapozza meg az estét, majd lelép Kiscsillagra. Rajtam kifog a technika ördöge, le is adom a csomagmegőrzőben, Lovasiék meg nem hoznak lázba, felhívok egy ismerőst, a borfaluban csípem őket nyakon. Kóválygás, olcsó bor, kicsit belehallgatunk ebbe abba, majd be a My Chemical Romance sűrűjébe. Még egy kis borozás, aztán elköszönök, Irodalmi sátornál meg kiver a víz: tárva nyitva, a földön valami ponyvával bebugyolált és borzas, na az a Julcsi. Csörög a telefonja, felébred, ráköszönök, visszaalszik. Ezt megtesszük még háromszor, én addig zsömlét majszolok májpástétommal, a műanyag tányéromon fülbemászó falatozik a főtt tojás héjai között, valahogy nem tud már zavarni, hát neked is jóétvágyat! Julcsi olyan ötödjére végül felveszi, még mindig nem tudja, hogy nincs egyedül, megadja pontos tartózkodását, majd visszaalszik. Kisvártatva valaki kétségbeesetten próbál bejutni a sátorba, beengedem, betódul az aggódó csapat, hazaviszik aludni. Én önkényesen befoglalom az előmelegített matracot. Kis félkómás beszélgetés még, aztán szunya.
VOLT tag zwei
A reggel igen döcögősen indul, minden testrészem külön-külön szükségét érzi elmondani, hogy még aludna. Rábasztak. Összevakarom magam, majd rájövök, hogy fesztiválkártyám másnak adtam, kell egy. Megyek a többiekhez a panzióba, hátsó szándékkal már nálam a törülköző, minimum visszafelé berombolok a VOLTos sorba, de ismét tiszteletem tehetem egy komplett összkomfortos fürdőszobában. Ennek örömére hajmosás. Kártyástul mindenestül vissza, leelőzök egy németjuhászt, gazdája kék egyenruhában lóbál kétcsövű shot-gunt, körülnézek, van belőlük még négy, sárga ruhás közterület felügyelők szedik a szemetet rendőri felvezetéssel. Felveszem az esti koncert idejére leadott értékeimet, sátornál már Heni bőszen gyártja a tizenhetedik szendvicset, beállok mellé nézni, amíg délben megreggelizem.
Kipakolunk, indul a verscsápolás, Ginere és Jászberény hihetetlen energiával tolják, „gyertek, fürödni lelkek!” szlogennel vonzzák a kóválygó, kísértő fesztiválozókat. Csabi különböző feladványokkal szórakoztatja, színesíti az élményt: sörért, almáért, versformákat, ciklusokat, műveket kérdez, beindul az érdeklődés, már messzire harsog a hangja, zengi utána a kórus: Rép, Samunadrágról hármat is mondunk, mert hiányoznak a gyerekeink. Mindenkinek hiányoznak mindenki gyerekei.
Kisebb szünet ismét, aztán jöhet a Kulter, két hónap és születésnapját ünnepelhetjük. Rövid névetimológia után nekiesünk a honlap boncolgatásának: pop és kult, na ezt tessék magyarázni. Meg is lesz, kánon és tömegigény kerül ugyanazon igényes górcső alá, a hangvétel segíti az egyiket, a csatolás a másikat egymás megismerésében.
Három költőnő száll partra eztán, közben a civil zónások figyelmeztetnek minket: szélvihar várható, mindenképpen csukjuk be a sátor száját, nehogy elvigye. Sajnos nem tévedtek, Ágó, Rita és Magyari Andi akikben annyi a közös, hogy véletlenül most (is) egy szobában laknak olvasnak fel, közben beköltöztetjük a közönséget, alkalmanként Jancsi visszarángatja a sátor tetejét, a vége felé Ginere hajol be és a fekete fellegek előterében öklömnyi fekete kalapácsot tartva közli kissé rekedtes hangon, hogy ő most hátra megy ütni egy kicsit. Ne ijedjünk meg. „Miért nincs olyan, hogy könyörgő mód?” olvassa Andi, kopp, kopp, sújt le a kalapács, kiderül, a sátortartó szegek jöttek ki úgy kétharmadig. Ágó berekeszti az ülést, arcukba ömlik a por, és a körme is letört.
A felolvasó színházra is hasonló mostohasors vár, a vasszerkezet nyekergése kíséri az első pár percet, aztán inkább halasztunk, civil zónások is jönnek, hogy talán lekapnák a sátorponyva tetejét, meg fektessük le a bútorokat, az a biztos. Én elpárolgok Akkezdet Phiaira, Jancsi és Réka szúrnak ki az oszlopra mászva, szólnak, hogy most szerelik a sátrat, a cuccom ugyan ott van, de talán nem hagyják majd elhoznom később. A dolog sürgőssége seperc alatt válik másodlagossá, a slam poetry közbeszól: „shit, fuck, bitch,, éljen a Nyugat, éljen Babits!”
Csak a koncert után nézek a cuccom után, nem szólnak rám, kikaparom a gesztenyét, leadom csomagmegőrzőben ismét, adok magamnak egy órás pihenőt. Lemerül a telefonom, vélhetően a vihar aggodalom áram nélkül hagyta a sátrunkat, úgyhogy nekiállok feltöltő pontot keresni. Bezártak, az MVM kamion iazít útba egy kapcsolótáblához. Már ül ott egy agrár biológus, bedugjuk az enyémet is, gyűlünk az áram köré, mint kőkorszakban a tűz köré, tapintható huszonegyedik század. Két srác kínál sizzles-szel, nyakukban kamera és fényképező, fotóznak a Kisalföldnek, nyakukban virít is a PASS, majd az egyik felém nyújt egy objektívet, igyak. Az objektívben kissé savanykás, félszáraz fehérbor. Eldumálunk a folyton változó áramélősködőkkel, Sum 41-ra caplatunk ki, ők lőnek pár képet, én átfázom. Kóválygás, biciklis sátor, majd csapódom máshova, irány Dub FX, mindenhol SZTK keretes, fehér inges srácok, meglepődök magamon: jól esik a drum n bass. Oszlik a tömeg, vele esik a hőmérséklet, én elteszem magam holnapra. Össze kell vakarni másnap a sátrat.
Volt Tag drei
Fúj a szél veszettül, megjött a hideg, hat körül előbotorkálok, fázom. Mozogni kell, lesétálok a Dolce Gustahoz, iszom valami forrót, besüppedek a széles kanapéba. Arra ébredek hogy két srác énekli nekem: „aki szép, az reggel is szép”, nevetve közlöm velük, hogy ilyen korán már hazudoznak, erre átváltanak a „Can you feel the love tonight?”-ra. Jól indul a reggel. Pár percen belük ugyanez a társaság közli kézibemondón: „Miért nincs magyar nemzet? Politiailag nem korrekt a kávézó!”, kis szünet, „Bocsi, részegek vagyunk”.
Előbújik a Nap, kifekszem a fűre az MR2 színpad mögött, tíz perc nem telik el, egy In Kal-os megkérdezi, hogy jól vagyok-e, kell-e mentő? Mondom, nem, csak napozom. Később állításom alátámasztandó, no meg a melegre való tekintettel, egyre több magamra halmozott ruhadarabtól válok meg. Nem kérdezik többen.
Felcaplatok a civil zónába, megnézem, milyen pusztítást végzett a vihar. Nagyjából az egész rét szemetét behordta, értékek középre halmozva, letakarva a leszedett sátortetővel, azon fektetve a padok, hogy valami lefogja. Kiderül, pár órán belül volt szél, nincs szél, akkor jön a rohambrigád és felrakja. Addig elszöszmötölök a szemétkihordással, pár bútort a helyére húzok, lerángatom a ponyvát, hogy ne legyen útban. Többet egyelőre nem tehetek, kicibálom a matracot és tovább napozom.
Megjönnek a többiek, körbenéznek, azonnal isznak rá valamit, majd nekiveselkedünk hamvaiból támasztani fel a sátrat. A verscsápolás kis csúszással indul, Csabi most egyedül tartja a frontot, a lelkek azonban itt kísértenek, gyűlnek egyre többen a Rézfaszú bagolyra, és a találós kérdésekre: egy vegyész csapat kitartóan sorolja Kurt Vonnegut foglalkozásait sörért.
Utána Lakatos Itsvánt kérdezgeti a képregényírás fonákságairól, rajzolás, rajzolni nem tudás fontosságáról, a beszédet könnyítik a sátrunk falán lógó illusztrációk: Lencsi lány, meg valakinek a lába, amit saját megvallása szerint a szerző nem is tud rajzolni. A továbbiakról lemaradok, kicaplatok a JAK-os gárdáért, igaz, ezt csak útközben fogom fel, de valahogy valószerűtlennek érzem, hogy Nagy Márta, Márió és Simon Marci merő véletlenből ácsorognának a VOLT bejáratnál. Kapnak karszalagot, az alkoholfogyasztást biztosító 18+-ost is, aztán spuri be, nagyjából vége addigra a beszélgetésnek.
Rövid szünet után kezdünk, Aranka faggatja a három jómadarat, netes első publikálásokról, ki, hogyan esett bűnbe a JAK-kal. Márió rafinált diplomaták cselességével kérdez vissza, majd beszél szokott szórakoztatóan lazán a tárgyhoz tartozó körmondatokban. Simon Marci évekig ódzkodott bárminemű szervezethez tartozni, de aztán kiderült, a Jak elnök nem a Sátán. Márta nem ilyen szerencsés, a JAK a munka, a magánélet, alfa és omega, mindig éber nagy testvér. Sajnos a felolvasásukat derékba töri a rohambrigád, kis technikai szünet, amíg felcibálják a sátortetőt. Lazább tömeget képezve nézzük, ahogy majomügyességgel felmásznak, majd órákig tanakodnak, hogyan tovább? Ráadásul Ágónak szempontjai vannak, na ez teljesen összezavarja őket, talán egy fertály órát is elszöszmötölnek. Utána befejezzük az olvasást, megint jönnek a fellegek, úgyhogy alig tartunk szünetet.
Következő duónk Garaczi Laci és Nini, két oldalról Brigi és Julcsi fogják közre őket, jó zsaru, rossz zsaru faggat, majd olvastat fel: Laci szorgos diák, friss szöveggel készült, Nini az Eggyétörve kötetből mesél nyugtató légzéstechnikáról. Kutatási módszereket boncolunk, majd lassú áttérés a drámaírás felé, jó felvezető ez a következő felolvasásnak.
A Szépet fogtok álmodni! mostani előadása, mint Garaczitól később megtudjuk, a második felolvasószínházi premier, Edina, Jászberényi és Csabi mellé Nini áll be negyediknek, mint tofu nő. Aki később majd a chatszex hevében azt kell, mondja: bz. De nem így, hanem átéléssel: bzzzzzz! Mint a méhek. Spontán szegeznek mikrofont a szerzőnek: színész kérdezi a drámaírót áldásosan hiányos instrukcióiról, szövegvariánsokról, már színpadon észlelt szöveghibák utólagos kiküszöbölésének nehézségeiről. Jó kedély marad eztán is, Aranka ragad még mikrofont és köszöni meg az ittlévőknek, szűkös év, bizonytalanságok, pénzhiány dacára mégis vagyunk, a jelmondat: jövőre ugyanitt!
Részemről eztán koncertek, nem válogatok, barátnőm oda visz, ahova akar, a Quimby választást utólag csak helyeselni tudom. Utána átnézünk Zagarra, majd pálinkaszünet, és Pendulum, megvallom, ők nem győztek meg, bár lehet, annak köszönhetem, hogy jó érzékkel állok meg tömegben a közlekedési csomópontokban, hogy minduntalan felrúgjanak, leöntsenek. Egy srác leteszi mellettünk a telefont, majd a legnagyobb természetességgel közli: állítólag a izébe hogyishíjják van! Pislog, felfog, elnézést kér, nem nekünk szánta, majd szórul szóra ismétli el az információkat a sajátjainak. Valószínűleg nem téved. Utána egy melegítő ital, majd a sátor ruhákért, én megpróbálok aludni, egy kő pont ideális helyen nyom, hogy párna legyen belőle.
VOLT Tag vier
A reggel a Dolce Cafféban ér egy forró csoki társaságában, majd minden sietség nélkül fel a civil zónába. Az irodalmi sátor az elmúlt napok katasztrófa sújtotta összképe után egész rendezett képet mutat. Kis cetli vár az asztalon Nini, Garaczi Laci és Julcsi aláírásával, plussz egy szívecske, mellette levél Judittól. Somolyogva teszek veszek, csendes rutinnal telik már az idő, két hullámban futnak be a többiek, nyit a sátor.
Verscsápolás népszerűsége ma is növekszik, egyre több járókelőt kapok félszeg hallgatózáson: hogyan kell totál más irányba nézve mégis vigyorogni A rézfaszú bagoly sorain. Leül mellém egy pár, Kukorellyt olvasunk, a név hallatán felcsillana nő szeme: „Jajj, ez ilyen káromkodós csávó!” A vers a Samunadrágból: Rép. Ginere előlép keresztapává és felkonferálja a Spanyolhátha formációt, gyorsan javít: Spanyolnátha.
Berka Attila és Székelyhidi Zsolt azonnal csapnak a lecsóba, bármi sablonnal nehezen egyeztethető fellépésük nem mentes egy piros, nyakba akasztós gyermekszintetizátortól, versektől, rövidprózáktól, és olyan fél liter sör módos elfogyasztásától. A performansz ennek megfelelően addig tart, amíg van szöveg, sör vagy le nem merül a szintetizátor, ebből az első következik be legelébb, helyette Ágota próbálja kérdéseivel zavarba ejteni a párost. Sikertelenül, zavarba ejtik ők magukat és egymást készséggel a Spanyolnátha által kiadott kötetek pontos felsorolásával. Időbeosztás és életmód összefüggéseibe nyerünk betekintést, net és print vége nincs párharcáról pár gondolat, alteregókról emlékezünk meg, majd a vendégek zárják a befejező mondatokat: „Szal, akkor igyunk szerintem, nem?”
Rövid szünet, aztán Hajtűkanyarozunk, Julcsi, Brigi, Edina és Aranka olvasnak fel, a minimális moderálást Edina vállalja magára. Eklektikus a szöveghangulat, Julcsinál szerelmes fiatal érzelemvihara dúl, Brigit álmában leszarja egy felhergelt kanca, Edina fesztiválhangulatra való tekintettel negyvenes party-arcról regél, Aranka zárja a sort egy letisztultan is orrba vágó halál verssel.
Kvízünkre sorsolunk nyereményt, a közönség soraiból húzatunk, Julcsi ellenőrzi jók-e a válaszok, majd végül megvan a győztes, e-mailen kap értesítést: a SOHO hotel várja szeretettel egy all inclusive éjszakára. Felolvasószínházban ma Edina Egy perccel továbbja kerül terítékre, Jászberényi mellé Julcsi társul a nő szerepére, bár a rend kedvéért be is mondják, ki a nő, ki a férfi. Ezzel vége is az idei VOLT fesztiválos szereplésünknek, fellélegzünk, páran már menni kényszerülnek, marad, aki marad tartani a frontot. Jövőre ugyanitt, azaz, addigra már a nagyszínpadon.
Távollétében Jászberényi nyer egy pólót, tőle függetlenül szürke, fonott szegélyes pulcsi keresi gazdáját. Én elmegyek hajat mosni a panzióba, onnét vissza Brigivel és koncertek, várakozás közben állunk körben a nagyszínpad mellett, heten focizunk egy megürült fél literes műanyagflaskával, aztán 30 seconds to marsh. Részemről ez szociális látogatás, a mai napig se nem láttam, se nem hallottam semmit a formációról, de a közönségkezelés fenntartás nélkül győz meg: a nép guggol, integet, énekel, ugrál, vagy harminc embert küld fel a színpadra, mindezt kultúráltan, felkérésre és engedéllyel. Koncert közben áll meg előttün egy srác, két kézzel markolja vállon egy társunkat, a fény felé fordítja: „Te az én csajom vagy, igaz?”. Nem nyert, megy tovább.
Visszafelé jövet leszakadok, az MR2 felől jó zenét sodor a szél, két szám között érek oda, az énekes csaj éppen segítséget kér, a méhek metaforájával énekelne az udvarlásról, a közönségtől kéne hangos „bzz” ráhangolódásként. Én azonnal Garacziékra gondolok és a tegnapi felolvasásra, elfog a röhöghetnék, maradok. Később harapok valamit, kezemben pizzaszelet, mégis kissé kapatos csávó kínál meg alkarnyi hosszú óriáspalacsintával. Finom. A srác erre leül mellém, élvetegen piszkálgatja a kifolydogáló tölteléket, majd felröhög: „Höhö, kinyílt a picsája!”. Később otthagyja a mobilját, én kérek egy forró csokit, kapok egy ingyen tiramisut, ettől kedvet a jótettekhez: leadom a talált tárgyaknál a telefont. Benézek Supernemre, felszednek a többiek, lassan pakolni kéne, a hajnali hatos vonatot szúrtuk ki, hátha nem lesznek olyan baromi sokan. A város felé hömpölygő zarándoklatot elnézve, tévedtünk.
Van még ott, ahonnan ez jött!
