Felmondás nyitány
Ki ne játszott volna el életében a gondolattal, hogy most felmondok. Felállok, bemegyek az irodájába, és jól felmondok. Itt hagyok csapot papot, de főleg a telefont és lelépek a francba. Nem csinálom ezt a cirkuszt tovább. Ez azért nem teljesen ilyen egyszerű, és aki valaha mondott már fel ténylegesen, az nagyon is tudja, hogy a felmondás különféle stádiumokkal bír. Én négyszer hagytam hátra munkahelyet eddig és töredelmesen bevallom, nem mindig voltam elegáns. A lélektani görbe azonban nagyon hasonlóan alakult minden alkalommal.
1. Állandósult kiégés
Ha huzamosabb ideig szünet nélkül gályázik az ember, egy idő után azt mondja a pszichéje, hogy na ebből most aztán már nagyon elég volt! Valószínűleg akkor is eljönne ez a pillanat, ha folyamatosan kézműves söröket kóstolva kéne a napsütötte Balaton parton hintáznunk a napi betevőnkért. Mert jóból is megárt a sok a bölcsek szerint.
Viszont amikor már szabadságokkal, ünnepnapokkal, hétvégékkel és papíron beteg vagyok lébecolásokkal is egy hatalmas nyögéssel tudnánk csak leginkább leírni a munkamorálunkat, akkor biztos, hogy valami változás jót tenne. Arról beszélsz a kollegákkal, megpályázz-e egy frissen nyílt pozíciót, átkérd-e magad Londonba, vagy mikor mész már végre hova nyaralni.
2. Nihil és a mélypont
A mérhetetlen unalomba és monotonitásba belefásult lélek egy idő után úgy érzi, hogy ez mostantól az élet. Elmúltam huszonhárom, huszonhét, harminc, harmincöt (tetszőleges szám behelyettesíthető) és nekem már más nem adatott meg az életben, mint ugyanaz az egysíkú feladat, Sziszifuszként görgetni a sziklát fel és le, építeni Déva várát nap, nap után. Az ember sugdolózik a konyhában arról, hogy itt soha nem fog semmi megváltozni, és ennek az egésznek semmi értelme.
3. Felhergelt ábrándok
A nihilt egészséges ember sokáig nem viseli jól. Egy idő után feltámad a dac, hogy márpedig ez nem igazság. Hogy ez így nem jó, sőt, kifejezetten rossz és nem ér, és nem akarom! A sok „nem”, szüli azokat az elfojtott dühkitörésekből születő végtelenül édes és részletes merengéseket, ahol látványosan és filmbe illő módon mondunk fel a fél osztály szeme láttára, lehetőleg beolvasván a főnökségnek az évek alatt egyetemlegesen elszenvedett sérelmeket. Víziónkban még meg is tapsolnak érte és aláfestő rockzene kíséretével megdicsőülten távozunk, hogy soha vissza ne térjünk.
A felmondás válaszútjai
Eljutni addig a pontig, hogy ez úgy rossz, ahogy van és legszívesebben felállnék és kilovagolnék a naplementébe nem kíván különösebb erőfeszítést tőlünk. Nagy általánosságban itt három lehetőség közül választhatunk: nem teszünk semmit, tervezünk vagy felmondunk. Ritka azonban a tudatos döntés, hálaégnek túl sok tapasztalattal általában nem bírunk a felmondás lelki stádiumaival, így nehéz is volna átgondoltnak nevezni, ahogy egyik fázisból a másikba lépünk.
Tétlenség
Nem tenni semmit véleményem szerint a legrosszabb. A folytonosan pocsék közérzet és az alternatív jövőkép hiánya olyan elkeseredettséghez vezet, ahol a frusztráció egyre veszélyesebb. Mert a felhergelt állapot valójában az az erőgyűjtés, amivel elrugaszkodhatunk a mélyponttól. El lehet fojtani persze az ingert, de ez az energia akkor sem vész el, csak hisztivé, gyomorfekéllyé, hátfájássá alakul. A nihil fodros kis tengerén ringatózva pedig egyre szaporábban támad az az érzés, hogy mindenki bekaphatja, amíg végül már olyan mértéket ölt, hogy nem lehet elfojtani. Szélsőséges esetben ilyenkor küldik a drága dolgozót kényszerszabadságra és pszichológushoz. Amitől mellesleg a probléma még mindig nem lesz megoldva.
Hirtelen felindulás
Azonnal felmondani, amint támad az idegállapot, lehet veszélyes döntés. Egzisztencia függő igazából. Ha valaki megengedheti magának, hogy pár hónapig szorosra húzva a nadrágszíjat anyagi bizonytalanságban éljen, megteheti, hogy hagyja elborulni az agyát és bevonul harsonakísérettel a főnöke orra előtt tépni cafatokra a szerződését. Azért ennek is megvannak a maga hátulütői. Mert a legtöbb esetben van egy bizonyos felmondási idő, amíg még civilizáltnak kell látszanunk napi nyolc órában ezekkel az emberekkel, akár megfojtanánk őket egy kanál vízben a kedves ügyfelekkel az élen, akár nem. Utána pedig persze ott van a szintén gyomorra támadó idegbaj, hogy két hónap múlva miből is fogom fizetni a lakbért?
Tervezés
A tervezés afféle arany középút, bár itt szükség van már némi tudatosságra, annak felismerésére, hogy ezen a nekem nem jó állapoton én változtatni akarok. Kapcsolatban ugyan nem szép dolog csak akkor lelépni egy hajó fedélzetéről, ha már a talpunk alá úszott egy másik, de a munka világában ez ésszerű döntés. Bár nagyon ígéretesen hangzik a tervezett-felmondás recept papíron, de aki végigjárta már ezt a Canossát, tudja, hogy milyen hosszúra is nyúlik olykor az alternatív munkahely megtalálása. Az idő meg közben csak telik és látszólag az egyetlen valós esemény, ami a tétlenséget elválasztja a tervezett felmondástól a koránt sem biztos sikeresség.
Hasznosítsd az idegbajt
Az, hogy a folyamatban rövidtávon legalább kilendülj a lelki egyensúlyodból elkerülhetetlen. Ha tervezel, akkor is eltart egy darabig, amíg célt érsz, a bizonytalanságra pedig nincs ír. Ha nem teszel semmit, a tehetetlenség marja a gyomrod, a hirtelen felindulásból elkövetett felmondás pedig egy élénk gyomorideggel tesz róla, hogy egy percre se feledd a józanodás után már nyilvánvaló és hosszan kígyózó következményeket.
A felmondás ennek ellenére nem az ördögtől való, ahogy a frusztráció sem az ég büntetése. Ez az a kavics a cipődben, ami folyamatosan sarkall arra, hogy ne elégedj meg ezzel a helyzettel és tégy ellene. Ez segít majd addig rágni a problémát, hogy rájöjj, min akarsz változtatni. Jobb esetben ez ad majd lendületet a kivitelezésnek is.
A felmondás mindezek ellenére kényes téma, és jobban jársz, ha legalább egy két levegővétel erejéig átgondolod, mielőtt nekidurálod magad. Hogy hogyan is mond fel egy profi, nem tárgyalható, mert e téren a túlzott szakosodás alapvetően kérdőjelezi meg a munkaalkalmasságot. De némi önismeret és diplomáciai érzék nem árt, ha könnyen szeretnénk megúszni. Arról pedig, hogy hogyan érdemes időzíteni a felmondást, már a következő bejegyzésben értekezünk!
Van még ott, ahonnan ez jött!
