A felmondás időzítése

Honnan tudod, hogy itt a felmondás ideje?

A felmondás olyan felnőttes kellemetlen, de muszáj dolog, amit cseppet sem mindegy, hogyan ütemezünk. A felmondás időzítése tudatosságot kíván, önismeretet, céltudatosságot, türelmet. Ezt olykor nem is olyan egyszerű összeegyeztetni a felmondás lélektani stádiumaival, de van néhány praktika, ami segíthet.

Szóval, mikor is kellene először megfontolni a felmondás gondolatát? A kérdés így megfogalmazva nem a legszerencsésebb, mert a hangsúly nem a felmondáson van. (Igen, tudom, hogy benne volt a címben, de már az előzménybejegyzés címében is. Akkor sem.) A kulcskérdés ugyanis nem a felmondás, hanem a változás. Már akkor érdemes elgondolkodni, mikor először érezzük azt, hogy kipihentségünk dacára mégis nap nap után vonakodva lépjük át a munkahely küszöbét. Nem a felmondáson, hanem azon, miért? Mi zavar, mi taszít ennyire? Már nincs mit tanulnod? Nem látsz előrelépési lehetőséget? Megváltozott a munkaköröd és ez így már nem neked való?

Ezt fontos minél pontosabban meghatározni már az elején. Egyrészt azért, hogy véletlenül ne olyan munkahelyre válts, ahol ugyanezek a problémák fognak szembe köszönni már a nulladik napon. Másfelől azért, mert nem biztos, hogy a felmondás az egyetlen megoldás. Lehet, át tudod magad helyeztetni, lehet, helyben átcsoportosíthatók a feladatkörök és a főnököd is hajlik rá, az is előfordulhat, hogy az előrelépéshez csak az kellett, hogy észrevetesd magad. Egy munkaadónak is megvannak a maga korlátai, de első körben érdemes átgondolni, hogy az alapprobléma megoldható-e olyan változtatásokkal, amik nem feltétlenül igénylik azt a felmondást.

Nem mondom, hogy az volna az egészséges alap, ha minden ember szökdécselve és a Feeling Good-ot danolászva járna dolgozni, ahol a kollegáival karöltve előadnak egy musical táncbetétet minden kávészünetben. Teljesen hétköznapi dolog, ha néha inkább aludtál volna tízig és hócipőd tele van az újabb megbeszéléssel. Heteken, hónapokon át azonban nem lehet folyton rossz napod. Ha már délután kettőkor feszülten sóhajtozva nézel az órára és legszívesebben kihajítanád a laptopot az ablakon, miközben felidézni sem tudod, mikor volt ez másképp, akkor érdemes mélyen magadba nézni.

Minél korábban ébredsz rá, hogy a jelen állapot nem tetszik, annál jobb. Tenni ellene ugyanis hónapok munkája, nem mellesleg kitalálni, hogy mi nem tetszik, mit akarsz helyette és hogyan tudnád azt elérni, szintén idő. Idő és lelkierő, illetve fizikai energia is. Mert nyolc óra munka mellett álláshirdetéseket bújni és motivációs leveleket gyártani felér egy állandó közbeszerzési pályázatfigyeléssel.

Akkor most felmondjak, vagy ne mondjak?

Hát erre csak amolyan jósnős ködösen és általánosan lehet válaszolni, de igyekszem a lehetőségekhez mérten hasznos maradni. Két fő tényezőt kell ilyenkor mérlegelni: az anyagit és a lelkit. Egzisztenciálisan nem mindig adott az a luxus, hogy pár hónapig munkanélküli segélyen éljen az ember. Ez kőkemény érv, ennyiben jobbára ki is merül azonban az anyagi helyzet minden vetülete.

Az ilyenkor idő szűkében elfogadott állásra mondhatnánk, hogy a hátulütők megléte szerencse kérdése, de az az igazság, hogy egy hosszas tervezgetés és válogatás után elfogadott melónál ez a bizonytalanság ugyanúgy fennáll. Semmi garancia, hogy fél éves szöszmötölés közben nyílnának olyan pozíciók, amik többet fizetnek, vagy az interjúk után gyakorlatban megtapasztalt munka ne tartogatna kellemetlen meglepetéseket. Az anyagi tényezővel a „szerencse” tehát, hogy agyalni nem nagyon van mit rajta. Vagy megengedheted magadnak, vagy nem, márpedig a „tények makacs dolgok”. Semmiképp sem árt, ha félre tudsz tenni, ám, hogy tudsz-e és mennyit, gyakorlatilag eleve elrendelt.

Ezzel szemben a lelki egészség fogalma olyan szubjektív, hogy a teológus lelkületű bölcsészek már bontják is az értekezéséhez megfelelő vörösbort. Annyi biztos, hogy amikor először ráébredsz, hogy valami olyan állandósult, ami a te személyes programozásoddal nem kompatibilis, még nem érkezett el a felmondás pillanata. Először Micimackó leül, gondol, gondol. Mi nem tetszik, miért nem tetszik. Mi tetszene inkább? Nem kell pontosan tudni, csak legyen egy cél. Akkor ki lehet sakkozni, milyen lépésekkel is indulhatunk a cél felé.

Lehet, hogy mélyen önmagadba nézel és rájössz, hogy szakmát akarsz váltani, vagy visszamenni tanulni, netán társulni a családi bizniszbe, még az sem kizárt, hogy munkán kívüli problémára fogsz minden frusztrációt visszavezetni. Mindenesetre, ha van terv, tessék nekiállni kivitelezni. Ez amúgy már lendít az ember kedélyén, mert megszünteti a tehetetlenséget. Kezedben az életed, rafkós terved tudatában kacagj bátran a szélbe! (Ugyan már, dehogy költői túlzás!)

Körülbelül akkor jő el a hőn áhított felmondás ideális pillanata, mikor már haladtál is valamit a tervekkel, de még nem értek be teljesen. Úgy nagyjából. Az időt ebből a szempontból egzakt mód nem lehet meghatározni. Nagyban függ attól, mi a célod, milyen szakmában forogsz, milyen a te háttered. Érzelmi oldalról viszont vannak fordulópontok.

Hogyan bírd ki a felmondásig?

Ne várd meg, amikor már nem bírod tovább. Annál előbb kell felmondani. A legtöbb munkaszerződés ugyanis rögzít egy bizonyos felmondási időt, amit még ki kell töltened, így hát számolj úgy, hogy ki is töltöd. Ha ma felmondasz, még harminc napig dolgozol. Ha holnap mondasz fel, még harmincegy. Ez önmagában azonban tökéletesen alkalmas rá, hogy az embert az ideggondozóba kergesse. Mert, ha azt a momentumot tűzöd ki határidőnek, amikor egy biztos alternatíváról – mondjuk másik állásról – hírt kapsz, gyakorlatilag fogalmad sincs, meddig őrlődsz még. A lelkierőd fogy, az idegeid kopnak és ugyanúgy nincs kilátásod, mint amikor még ott tartottál, hogy ez úgy rossz ahogy van és sohasem változik meg semmi.

Ezt a tehetetlenséget oldhatja fel egy konkretizált határidő. Persze, ha elég ideig őrlődsz, feloldhatja egy hirtelen felindulású felmondás vagy egy idegkimerülés okozta kényszerpihenő, de ugyebár ezeket próbáljuk épp elkerülni. Találj ki egy dátumot, valamit, ami fölött irányítással bírsz. Ezen a napon dolgozol utoljára, tehát harminc nappal előtte fogsz felmondani. Ez a paktum saját magaddal két dologra jó.

Egyrészt egy valamire való határidőhöz méltón istenesen beparáztat a közeledte, és ha addig félgőzzel munkálkodtál volna csak a céljaidért, itt aztán majd rákapcsolsz. Másfelől ad egy kapaszkodót, egy kis fényt az alagút végén, hogy eddig kell már csak kibírni. Azt is segít beütemezni meddig, mennyit tegyél félre, hogy utána még egy darabig ne legyenek anyagi gondjaid. Egyszerűen megtervezhetővé és kézzelfoghatóvá szelídül így a probléma jelentős része.

Ha lelkedben már felmondtál..

Ez általában elég könnyen és gyorsan megy. Lelki szemeink előtt már sikeres sztármenedzserként futunk össze a jövő évi nemzetközi konferencián azóta lerongyosodott ex-főnökünkkel, miközben még hónapok vannak hátra a felmondásig. Fizikailag felmondani és felmondani okosan pedig szintén nem olyan diadalmenet, mint, ahogy azt Móricka elképzeli.