Oldal kiválasztása

A Castemere-i esők magyarul

Meg tudom magyarázni

Amikor ötödikes voltam, apám kezembe nyomta a Görög regék és mondákat. Ezzel az olvasásélménnyel felvértezve gyakorlatilag a gimnázium első irodalom félévét különösebb erőfeszítés nélkül tudtam abszolválni. Ezen bevezető után apám egyetlen másik könyvet adott a kezembe még abban az évben, a Gyűrűk Urát, és ezzel végérvényesen vakvágányra terelte az érdeklődésemet. Pandora sárkányos, mágiás, balladás szelencéje kinyílt, és a zenei ízlésemtől a baráti körömig mindent megfertőzött. A blogot sem kímélhetem.

Dal átültetés

A fenti végzetes irányváltoztatás óta az ízlésem elfajzásáról külön tanmesét tudok írni, itt most releváns csak annyi, hogy zenét szöveggel egy egységként hallgatok. Az idő során pedig egyre másra gyűltek az olyan dalok, balladák, amiket nagyon kedvem támadt magyarra átültetni.

Egy kicsit kénytelen leszek fogalmakon lovagolni, hogy előre felmentsem magam némely hanyagságom vagy bizonyos téren tanúsított tehetségtelenségem miatt. Átültetés, nem fordítás. Egy felől nem szó szerinti pontos fordításokra gondolok, mert a hangulat átadását és az énekelhetőséget ez nem mindig szolgálja helyesen. Ha nekem a ritmus azt diktálja, hogy birkát írjak tehén helyett, akkor nem azért van, mert nem szótáraztam ki, hogy cow. Másrészről nem mindig áll szándékomban a rímeléssel foglalkozni. Nem az erősségem.

Dallam és szöveg egysége

Öntörvényűen magyarított dalok szövegére lehet ebben a sorozatban számítani tehát, aminek tagadhatatlanul elsődleges befolyásolója, hogy nekem önkényesen ehhez volt kedvem. Ugyanakkor szívesen meg is ismertetném ezeket a dalokat másokkal, olyanokkal is, akik esetleg nem, vagy nem olyan jól beszélnek angolul, hogy szöveggel együtt élvezhetnék a dallamot. Márpedig az úgy dukál.

A Castamere-i esők

Kezdetnek hozok egy felkapott fantasy dalt, aminek ugyan még akad hivatalos magyar fordítása, hiszen benne van a könyvben, ugyanakkor a kiadás óta született dalra szerintem nehezen ráénekelhető. Ha holnapra félholtra verve találnak egy pesti sikátorban, a magyar Trónok Harca rajongókat sejtsétek támadóim mögött!

Eső Castemere felett

S ugyan ki vagy, kérdé büszkén,
hogy hajlongnom kéne?

Nagymacska attól, hogy más színű
még nem lesz jobb féle.
Szőre ha arany, ha vérvörös,
a karmával harcol.
Karmom, Uram, én megfentem,
A tied éles-e?

Hát így felelt, hát így felelt
Castamere nagyura,

de búsan ázik Castamere
és elhagyatva áll.
Már búsan ázik Castamere
és néptelenül áll.

Rains of Castemere

And who are you, the proud lord said
that I must bow so low?
Only a cat of a different coat
that’s all the truth I know.

In a coat of gold or a coat of red
a lion still has claws
And mine are long and sharp, my lord
as long and sharp as yours.

And so he spoke, and so he spoke
that lord of Castamere
But now the rains weep o’er his hall
with no one there to hear.
Yes now the rains weep o’er his hall
with not a soul to hear.

Hivatalos fordítás: Castamere-i esők

„Mondd, ki vagy, így szólt az úr,
Hogy meghajtsam fejem.
Macska, csak más bundában,óh,
Nem több, úgy hiszem.
Aranybunda vagy vérvörös,
Csak oroszlán karom;
Az enyém oly éles épp,
Már rég próbálgatom.
És így papolt és így papol
a castemere-i úr,
Termében most eső dobol,
S a szél pernyét sodor.
Termében most eső dobol,

S a szél árván pernyét sodor.”

Az eredeti verziót a sorozatból, mely többek között az ominózus vörös nász alatt is felcsendül, a teljesség kedvéért linkelem, és biztos vagyok benne, hogy a Sigur Rós feldolgozás is népszerű. A verzió, amit én beágyaznék az a System of a Downból is ismert Serj Tankian előadása klasszikus kísérettel. Sajnos nem létezik hivatalos koncertfelvétel erről, ez a szerintem legélvezetesebb amatőr videó, amit feltöltve találtam.

Mivel a közönség zöme amerikai, túl kell lépni azon, hogy műélvezetüknek hangos hujjogásokkal és kurjantásokkal adnak hangot. Majd egyszer papolok a csend zenei értékéről is, de mára már bőven elég népnevelést tűzdeltem ebbe a bejegyzésbe.

Van még ott, ahonnan ez jött!

horgászmódszerek

Halfogás 2

A halfogás az, ami az egyébként önmagában is egész kellemes parti ücsörgést adrenalintermelő horgászélménnyé magasztosítja. Első bejegyzésemben az...
közlekedj okosan

Tömeg, közlekedj okosan!

Kérlek! Most, hogy a 4-6 villamos nem jár a teljes vonalon, kénytelen vagyok többet metrózni, mint amúgy ingerenciám volna. Lépten nyomon belefutok...

Suur Tõll és Piret

Saaremaa szigete Észtország nyugati felén a Balti tengeren fekszik. Az amúgy is 60%ban erdő borította ország ezen szegletében ehhez képest is...
vezetés stresszesen

Vezetés stresszesen

Stresszforrások Amíg az ember életében először kikerül forgalomba, felvált négyesig, felismeri élete első főútvonalát és megtapasztalja az országúti...

Lézeres szemműtét GYIK – vagy amit tudni akartatok

Ti kérdeztétek Amióta megműttettem a szemem és kitettem az első néhány posztot, többen is megkerestek az ismeretségi körömből pár infóért, hogy miként is van ez a lézeres szemműtéttel. Az első, amit...

10 tanács, amit senki sem említ kezdő vállalkozás indításakor

Íme 10 vállalkozás indításakor megfontolandó tanács, amik felett akkor is könnyű átsiklani, ha történetesen láttál már Katás vállalkozót közelről teljes életnagyságban.

Bürokrácia erdeje és Időpont

A lézeres szemműtét nem ott kezdődik, hogy elhatároztad magad. Jó pár teendő akad, amíg eljutsz a műtétig és ez az út olykor keresztülvezet a bürokrácia idegpróbáló erdején. Kell tőke, kell egy jó klinika, kell egy sikeres alkalmassági vizsga és türelem, türelem, na meg lankadatlan elszántság. Én a következőképpen jártam..

A műtét

A lézeres szemműtét napján értelemszerűen volt bennem némi ideg, de szerencsére nem sok időm volt foglalkozni vele. Reggelre is megvolt a menetrend, a váróban meg gyakorlatilag elkapott a jól olajozott rendszer gépszíja és mire felocsúdtam, már átléptem az előkészítő ajtaját és felfektetve vártam a műtőasztalon.

Felmondani okosan

Mit ne csinálj! A felmondás időzítése, előkészítése már már olyan hosszas, várakozással teli folyamat, mint egy esküvőszervezés. Csak amikor elérkezik a nagy nap, nem azt rebeged izgatottan, hogy...

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.