Miként fajzik el az ízlés?

Egy bizonyos idő távlatából – ne firtassuk, pontosan mennyi – mosolyogtató visszatekinteni az ember kedvenc zenéire. Általában kirajzolódik egy fejlődési görbe, miként fajzik el az ízlés egyre jobban. Ezt a részt tíz évvel ezelőtt kellett volna megírnom, amikor divat volt újabb és újabb közösségi oldalakra beregisztrálni. Én azt rettenetesen élveztem. Az egyiknél, asszem a myspace volt, gyártottam egy gif-et háttérnek, ahol itt ott amott adott időközönként a sötétből előjön kezemben egy mécses, arcom a mécses fényében, szemem a mécses fényében. Jól kidolgozott boszorkány tematika irodalmi szárnyalású bemutatkozó szöveggel – angolul! A myspace azóta érthetetlen okokból eltüntette. Viszont a régi zajlik (eredeti nevén diáksziget) profilom még megvan és telis teli van csodákkal!

Kezdésnek, én azt mondom, járjuk körbe az első randis témákat.

HOL LAKSZ? Budapesten, 11. ker. Ott is nőttem fel és ne merj „lepöstizni”! Én budai vagyok.

VAN TESÓD? Nincs, egyke vagyok. Kérlek, ne sóhajts minden tudón.

KUTYA VAGY MACSKA? Most macska, mert kutyát lakásba nyolc órás munka mellett nem vállalunk. De amúgy mindegy, csak legyen egyénisége.

HOL DOLGOZOL? A munkahelyemen.

MILYEN ZENÉKET SZERETSZ?

Helyezd magad kényelembe, mert ez el fog tartani egy darabig..

A kilencvenes években még a rádióból vettük fel kazettán a kedvenc számainkat. Én baromi büszke voltam magamra, hogy a mix-emen az Nsync (így írják egyáltalán?) Bye Bye Bye c. számát két részletben vettem fel és senki meg nem mondta volna, hol van a vágás. Pedig így eggyel többször volt refrén az én verziómban. Az összesen hárommal több, mint szükséges. Na, az ilyen kazik között ott volt az osztály menő lányainak a válogatása is. A kilencvenes évek populáris zenéje annyiban hagyta nyomát rajtam, hogy nosztalgiával gondolok a Destinys Childra és vonzódom a többszólamú énekekért.

Ehhez a vonalhoz azonban ideje korán hűtlen lettem. Jött a rock-musical korszak: JC Szupersztár, István a Király, Képzelt riport. Egy ideig próbáltam megszeretni a Hairt, de túl lágynak éreztem. Egy ideig próbáltam megszeretni minden musicalt, de nem bírtam az ócska szöveg – arcomat leolvasztó érzelemhullám disszonanciáját. Ezt ma se bírom.

Eddig csak határán táncoltam a meg nem értettségnek, de aztán jött a metál. Kérdezték párszor anno, hogy „Bori, te ilyen rokker vagy?”. Akkor vagy ráhagytad, vagy előhúztál a zsebedből egy power point prezentációt az épp aktuális nagy kedvenc progresszív szimfonikus lovagmetál elhelyezkedéséről a metálfa ágain.

Olykor megpróbáltam gótnak öltözni. Temérdek fotóm van, ahol serdülő testünk változásait feketére vakolt szemmel, sötétebbnél sötét csipkefűzőkben dolgozzuk fel faarccal pózolva a fényképezőnek. Két kép közt meg szakadtunk a röhögéstől. De gótnak öltözni macerás és nem erre az éghajlatra való. Egy dologhoz maradtam sokáig hű: életem első és egyetlen acélbetétes bakancsához. Piros. Bejárta a Budai hegyeket. És még mindig meg van valahol.

Fesztiváloztunk, koncertekre jártunk, feketébe öltözve ittuk a teát a Vörös Oroszlánban meg a Siriusban mélyebbnél mélyebb beszélgetésekbe bonyolódva. Ekkor még mindig meg volt rá a sansz, hogy valahol, valamikor csak szembefutsz valakivel, aki tudja, érti, mit jelent a Blind Guardian.

A folk-metál-ra már nem volt ilyen mentség. Eljött az a pillanat, amikor a bandák, akiket hallgattam nagyrészt németül énekeltek középkori dalokat entweder részeg bárdnak oder hippi elfnek képzelve magukat és már egyiket se jelölhettem kedvencemnek a diáksziget.hu-n, mert nem volt hozzájuk adatlap.

Aztán rájöttem, hogy a három gitár, háromszoros élvezet elvét meg tudom cáfolni. Puritánul  akusztikus kísérettel kicsalogatni a lelket az igazán mesteri. Lehetőleg pogány hangzásvilággal. Itt kezdtem az ízlés olyan pókháló szőtte sarkaiban tapogatózni, hogy ezeket már letölteni se lehet. Ezért a kifinomult ízlésért úgymond, meg kell fizetni és négy mondat alatt nem tudok arra a kérdésre válaszolni, hogy milyen zenét szeretsz.

Most visszatekintek a gyerekkoromra és látom, én már akkor is ezen az úton jártam. Kis vakondot gyerekként nem szerettem és kövezzetek meg, de a Kacsameséket és a Balu kapitányt se. A Jamie és a csodalámpa valójában Sci-fi és az se jött be. A Hupikék Törpikék, Gumimacik, az már igen! Van bennük varázsló, sárkány, lovagvár és ha jól megnézzük a törpök illetve a macik valójában törzsi kultúrában élnek. Ugyanilyen egyértelmű választás ennyi év távlatából a Süsü a sárkány. Végighallgattátok valaha a főcímzenét a végén? A Süsü a sárkány kemény mese! Olyan gitár riff van benne korához képest, hogy az már majdnem lovagmetál.