Blogolni általában grafomán emberek akarnak. Ujjbegyeimben már nekem is pattanásig feszült a kicsordulni vágyó kreativitás.Nekiestem. Kellett honlap. Kellett szerver. Aztán wordpress. Meg sablon. Most tikkes, könnybelábadt szemmel meredek a szenvedések árán feltelepített bonyodalomra. Én csak blogolni akartam..
Másfél hétbe tellett beállítani a vérnyomásom az első találkozás után. I.e. 2018 áprilisában Vérprés Wördpressz, született wordpress jelentős erőfitogtatással próbálta befolyásolni a hatalmi viszonyokat, úgyhogy embargót hirdettem erre az időre.
Azalatt megállapítottam, hogy a wordpress sablon kínálattal Dunát lehet rekeszteni. Hosszában. Elolvastam tucatnyi cikket arról, mire ügyeljek egy sablon kiválasztásánál, A4-es oldalnyi szempontot szedtem össze, majd nekiduráltam magam és a top negyvenhárom – írd és mondd, negyvenhárom – blogolásra javasolt sablon alapján leszűkítettem a kört tizenakárhányra. Boldog voltam és elégedett. És naiv, ó de még milyen naiv!
Tizenpár az semmi, azt majd a technikai követelmények alapján leredukálom két-háromra. Ott meg dönthet az ár. Sima liba, két óra alatt meglesz a befutó.
Aha. Rákóczi ám egy túróst!
Mert ekkor kezdtem el a sablon demókat nézegetni. Tudtad, hogy miután negyvenhárom sablonból kiválasztod a tíz neked leginkább tetszőt, kiderül, hogy mind a tíznek van a demó alatt minimum húsz változata, amiből 15-15 majdhogynem ugyanúgy néz ki? Azt viszont a Jóisten is karbonvizsgálattal deríti csak ki, hogy mik a technikai paramétereik pontosan?
Hát itt dobtam el másodjára a hajam. Ekkor még hittem abban, hogy ezek csak eseti buktatók és pár napig ismét nem nyúltam a témához, erőt gyűjtvén a következő megmérettetéshez. Ezúton újabb nagy köszönet Szabinak és Tamásnak, akik ezt a jegelt kérdést egy váratlan huszárvágással megoldották. Lett sablon. Jó sablon. #SzabiTomi=DeusExMachina!
És erőm se ment pocsékba. Gondolván, hogy ezt a szerencsés véletlent kamatoztatni illenék lelkembe ismét gyermeteg izgalom költözött. Én azt a sablont biza telepítem! Nosza, nekidurálám hát magam, hogy a fájlt letöltsem. Le is töltött. Nekidurálám majdan magam, hogy a WordPresst megnyissam. Meg is nyílt. Nosza, gondoltam hát egy merészet és úgy az egész sablont, ahogy van feltöltöttem. Volna. Merthogy valamilyen rejtélyes okból a fejlesztők a WordPress-szel teljesen összehangoltnak tartják, ha tömörítve közel hat megás sablont hoznak létre az alapbeállításaiban a feltöltést 2 megáig korlátozó programhoz.
Hát nem álltunk össze, mint két kicsi legó.
Inkább kelthettem csimpánz látszatát, amint építőkockát szuszakol a kerek lukacskába.
Most, hogy hányattatásaimat regélem, felismerni vélek egy-két visszatérő motívumot, mert már a méretkorlátozás felismerése elvett húsz percet avatatlan felhasználói életemből és itt fújtam fel magam, hogy na majd én aztatat akkor jól megoldom. Megkérdeztem Google barátomat, hogy ezt meg mégis hogy? Google barátom nagyon sok, nem feltétlenül egybehangzó avagy aktuális válasszal szolgált és ismét előkerült az FTP kliens. Az instrukciók egy része nagyon szerette volna, ha a wordpress gyökérkönyvtárában megkeresek bizonyos fájlokat. Nincs hozzáférésem a gyökérkönyvtárhoz. A korábbiakkal nem avagy csak részben egybehangzó további javaslatok szerint én is létrehozhatnám azt a fájlt. Na ilyet tudok. Lett nekik php.ini. Akár kettő is. Ezt a gyökérkönyvtárba változatlanul nem tudtam eljuttatni. És isa újabb toposz: másfél órányi elszántság őrjöngésbe fulladván épp írtam volna a szerver szolgáltatónak egy e-mailt, hogy emeljék már meg a méretkorlátozást.
Erre nézem, nézem, hát nem ott van az inaktív sablonok között egy, melyet úgy neveznek Divi? És nem ezt próbálom én habzó szájú elszántsággal, rendszert szemérmetlenül hackelve, toldozva foldozva, szigszalaggal és gumipókkal maszekolván feltölteni? De. És inkább fedje emlékezet jótékony homálya, mióta.
Azt a roswelli rejtélyt, hogy ezmeghogyaretekbe került ide, a legnagyobb lelki nyugalommal hagytam figyelmen kívül, és gyorsan aktiváltam, majd beállítottam az API kulcsot, mielőtt még talányosan eltűnne, ahogy jött. Utólag azt sem tartom kizártnak, hogy valamelyik általam sikertelennek értelmezett feltöltési kísérlet suttyomban gyümölcsöt érlelt. De leginkább az a megfigyelésem nyert újabb bizonyítást, hogy
Fortuna rég “beszállt az internetbe”.
És kedvére randalírozik ott, ahol wordpress-re keresnek.
——————————————————————————————————————-
Megvan az a vicc, amikor a nyuszika elindul át a szomszéd rókához, hogy kölcsönkérje a fűnyírót? Megy, megy, mendegél, az odaúton pedig magában eképp gondolkodik:
– Biztos odaadja, rendes gyerek az a róka. Olyan szép nagy család, imádnivalóak azok a gyerekek. Eleven kis lurkók. Bár a múltkor is szerettem volna használni a sövényvágóját és nem adta. Állítólag pont a sógornőjénél volt. Na jó, van az úgy. Meg persze nem mindig van otthon. Csak aztán látni valami vöröset villanni az ablakban, tök rókabunda színű. Szal ravaszdi az a róka. Nem mindig nyit ajtót. Na meg ott volt az az eset is amikor kirúgták a gyerekei az ablakot. Véletlenül. Persze. Kicsit harsányan röhögött a róka papa, hogy véletlen legyen. A sövényvágót se adta kölcsön. Sunyi róka. Bujkál, meg kirúgja az ablakomat. Nem tudom, lesz-e ebből fűnyíró.. Á, lófaszt ad ez, nem fűnyírót. Az újságot is biztos ő lopja a postaládából. Szemét, köcsög róka. Még, hogy én kérjek tőle? Meg se kínált, amikor a múltkor sütögettek a kertben. Pedig ott voltam, látott meg köszönt is! Én meg bezzeg vittem a répatortát amikor beköltöztek, ott gürizett vele az asszony, lefagyott a fél füle, mert beesett a jégverembe, hogy a saját háztáji répánkból csináljon nekik répatortát a szaros mirelit helyett. Befalták a kurva répatortát, kirúgják az ablakomat, oszt meg se kínál!
Végül odaér a rókához, aki jókedvűen nyit ajtót.
– Szép jó napot, Nyuszika!
– Tudod, mit, Róka? Tudod mit?! Baszd meg a fűnyíródat!
Van még ott, ahonnan ez jött!
