Oldal kiválasztása

Halkaja és etetés

Az első horgász szótár bejegyzés sikerén felbuzdulva folytatnám értetlen, laikus társaim okítását egy újabb szószedettel. Horgász szótár értetlen asszonyoknak sorozat most bemutatott kifejezései nagyrészt a horgászat elején, avagy azt megelőzően, a pakolásnál hangzanak el. Ugyanis a horgász felkészülésként egész raklapnyi halkaját és színes bogyót vonszol haza. Majd ugyanezzel a málhával módszeresen megrakja a kocsit mondván – na ezért nem suzukit vettünk, hát hol férne bele abba egy három méteres bot? Vegyük végig tehát az etetés és a csalik, etetőanyagok kifejezéseit. Utóbbiak esetében komplett iparág épül arra, hogy minél büdösebb és drágább legyen, ami végeredményben tökéletesen érthető egy olyan terméknél, amit azért hoztak létre, hogy eldobd.

Halkaja és etetés

Bojli – a színes, ízesített maceszgolyó a horog alatt

Pop up – a lebegő, ízesített maceszgolyó a horog fölött

Pellet – a henger alakú, lebegő, ízesített macesz a horog fölött

Hóember – amikor a horgász szakavatott mozdulatokkal bojliból és pop upból legózik egy emberkét a szerelékre. Akárhogy is tikkelsz tőle, cseppet sem szempont, hogy a neonsárga pop up elüt-e az epres bojli árnyalatától.

Ízfokozó – az a túlárazott ételszínezék, amivel a bojlit vagy a darát locsolják, ha eddig nem lett volna elég büdös. Ez lesz az a gyerekrágó aromákra emlékeztető illat, amit mostantól három napon át érzel, ha a horgász megcirógatja az arcod.

Dara – teljes nevén etetődara: az a grízjellegú, vízzel higított nyerstészta, amit addig gyúrnak fáradságos munkával órákig egy kiszolgált vödörben, amíg be nem fogja a kezüket és a vödör falát, aztán elvetik a vízbe. Olyan inycsiklandó iz- és szinkombinációkban kapható, mint piros-epres, sötétbarna-májas, fehér-kagylós vagy sárga-ananászos, de van hupikék is, amit nem latolgatnék, miből lehet.

Beetetés – amikor “antré” gyanánt több zacskónyi darát, kukoricát vagy egyéb csillagárú “nyalánkságot” hajigál a vízbe és később ugyanide próbál bedobni.

Csúzli – amikor embered az etetés kedvéért nem akar vizes lenni és rosszalkodhatnékja van

Etetőrakéta – lyuggatott falú, műanyag henger, amit teletömnek darabos etetőcuccal és a damilra kötve bevágják a vízbe. Ha történetesen áztatott bármivel tömte meg, állj el a nyomvonalból, spriccelni fog.

Dobócső – enyhén görbített cső, amivel gömbölyű dolgokat hajigálnak a vízbe. Az előnye, hogy messzire és pontosan lehet célozni. A hátránya, hogy kezdetben senki se tud vele erősen és pontosan célozni. Viszont jó hangja van.

Etetőkosár – műanyag vagy fém kosár, amire rágyúr egy kis etetőanyagot. Most már tudjuk, hova vezet az a rengeteg sógyurmázás oviban.

Műcsali – színes, változatos – olykor cuki – halfigurácskák a Némó nyomában le nem forgatott szereplőiről. Ez az a részleg, amivel legtovább tudod elszórakoztatni magad a horgászboltban.

Gumikukorica – recycling kukorica műanyagból, ami – az ellenség megtévesztése végett – csak ritkán kukoricaszínű. Viszont ízesített. És lebeg.

Giliszta – ez az amire gondolsz. Ne nyitogasd a horgász szelencéit, nem cukorkát tart bennük.

Csonti – csontkukac. Izgő mozgó lábatlan lárva. Dögökben terem. Ha nem szereted a gilisztát, őt se fogod. Ha mégis szereted a gilisztát, őt akkor se fogod.

Légy perfekt és böngészd át az egész horgász-szótárt!

halfajták

Halfélék

A horgászrajongó, ha kedvelt sportjától mesél, előbb utóbb átvált egy olyan szaknyelvre, ami sajátos keveréke az angolból magyarosított és a...
halkaja és etetés - Kasszandra megszakérti az etetőanyagot

Halkaja és etetés

Az első horgász szótár bejegyzés sikerén felbuzdulva folytatnám értetlen, laikus társaim okítását egy újabb szószedettel. Horgász szótár értetlen...
szerelés - horgász szótár értetlen asszonyoknak

Szerelés

Ha már megvolt a nagybevásárlás és minden motyót a műveleti területre szállított, a horgász újabb szakzsargon-csokrot ránt elő a köpönyegéből. A...
halfogás

Halfogás 1

Ha a horgász túlesett a beszerzésen, első körben megszállja a műveleti területet: mindent kipakol és felszerel. Ezt követi amiért valójában jöttünk,...
horgászmódszerek

Halfogás 2

A halfogás az, ami az egyébként önmagában is egész kellemes parti ücsörgést adrenalintermelő horgászélménnyé magasztosítja. Első bejegyzésemben az...

Van még ott, ahonnan ez jött!

Vezetés tanulás

Amint kijöttem a KRESZ vizsgáról én már mentem is az autósiskolába vezetésoktatásra jelentkezni. Hallottam a rémstorykat, hogy mennyi idő, míg végre...
A wombat kaki feltalálója

Évezredek óta hallgatnak a kocka gyártás tudósokat megdöbbentő, titkos technológiájáról!

A wombat cuki, a wombat dundi, a wombat egy fejlett technológiát őriz a belében. Egy barátnőm hívta fel a figyelmemet a National Geographic...
szellemkikötő

Észtország: Szellemkikötő és hippikert a gettóban

Tallinni dokkok A srácok kora reggel felkerekedtek, hogy elhozzák nekünk a bérelt kocsit és bepattanva továbbálljunk. Ez gyakorlatban egy kisbusz....
Vodku fiai intimkoncert blog

Intimkoncert – Vodku Fiai

Azt már régóta tudom, hogy a Vodku fiai sosem kezdenek időben és mindig kisebb helyen játszanak, mint ahova az érdeklődők beférnének. Ennek ellenére...

Tömeg, közlekedj okosan!

Kérlek! Most, hogy a 4-6 villamos nem jár a teljes vonalon, kénytelen vagyok többet metrózni, mint amúgy ingerenciám volna. Lépten nyomon belefutok olyan idegborzoló jelenségekbe, hogy előjön...

A felnőtt barátság kihívásai

Mi a barátság? Az embernek már oviban van legjobb barátja, akivel a titkait, terveit megosztja, együtt hintázik, homokozik. Később az élet nagy dolgairól diskurál és bátran veti alá magát közös...

A látás – Vámpírélet, avagy az első hét

A látás lézeres szemműtét után nem úgy alakul, hogy felülsz a műtőasztalon és onnantól röntgen szemed van. Azonnal érzed a javulást persze, de a végleges látásélesség elérése hetek alatt áll csak be. Hosszú az út odáig, aminek az első hét napja bizony azzal telik, hogy napszemüvegben mászkálsz még a slozira is.

Vezetés forgalomban

A rutinpálya rutinfeledatainak rutinos rutinizálása után közölte velem az oktatóm, hogy na akkor jövőhéten dupla bugyiban jöjjek, mert kimegyünk, legközelebb már vezetés forgalomban. Tekintve, hogy...

Kiipsaare világítótorony

Eltartott egy darabig, amíg felszedegettük az állunkat a földről, de végül csak elfoglaltuk a szállást és beájultunk aludni. Három kör szauna után. Másnap semmit sem elsietve vágtunk neki az útnak...

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés