Végy egy nyers ötletet..
Év vége alkalmából aktualitása van amúgy is a számvetéseknek, hát bevallanám, miért is tartok ugyanott, mint fél évvel ezelőtt – és mégis valamivel előrébb. Amikor először kezdtem felvállalni, hogy én amúgy regényt írok, hamar kiderült, hogy bizony a regénykészítés technikájáról is meg kell tanulnom beszélni. Szerencsétekre ez mostanra már nem ölel fel egy teljes egyetemi előadást, és ehető méretre tömörödött a sok sok mesélés során. Kellemes meglepetésemre nem is azért, mert olyan sokan meredtek volna rám értetlenül, hogy mit kéne azon túlspilázni, hát leülsz, és írod, nem? Ellenkezőleg, ezzel a hozzáállással alig találkoztam. A legtöbben inkább homlokráncolva a semmibe révedtek egy röpke pillanatra, aztán felém fordulva feltették a nagy kérdést: amúgy tényleg, hogyan is állsz neki, ha regényt akarsz írni?
Struktúra, te csalfa cemende
Na most ne csináljunk úgy, mintha én a nagy tutit rebegném itt szent félelemmel egy maroknyi kiválasztottnak. Egy felől, majd ha kész lesz és legalább egy ember, akinek nem fűződik az érzelmi kiegyensúlyozottságomhoz érdek, azt mondja az olvasására, hogy nem volt elfecsérelt idő. Akkor is igazából annyit vállalnék fel, hogy a magam módszertanát véleményezzem. Ha annak reményében olvasgatsz itt tehát, hogy megtaláld a neked kényelmes technikákat, látatlanba inkább az Így neveld a regényedet tudnám ajánlani kiindulási pontnak.
Azt már kezdettől fogva tudtam, hogy nem leszek felfedező író, aki csak nekiáll és alakul természetesen a szöveg egy történetté, amit majd második, harmadik hullámban rántunk egyre szorosabb kis egységgé. Nekem kell a keret, szeretem tudni, hol vagyunk, miért ott, hova akar egyik másik karakter kilyukadni – avagy én, hova szeretném vezetni őket – és ehhez legalábbis egy pici strukturáltság kell. Hol legyenek a karakterfejlődési momentumok, hogy kapcsolódjon ez a cselekményszálhoz? Ezt mindenképpen ki akartam előbb fundálni.
De ami sokkal jobban izgatott, az a terjedelem. Mert ha nem látok célt avagy akadályt magam előtt – nézőpont kérdése, minek tekintjük a max és minimum terjedelmi megkötéseket – akkor én gátlástalanul szövögetem a gonosz kis terveimet, akarom mondani történeteimet, és baromi szívesen írdogálok kimerítő részletességgel a karakterek kedvenc hobbijáról, édes kis momentumokat a gyerekkori kutyájukkal, vagy ahogy a piactéren válogatnak átoktáblák között. Persze minden segítő forrás jó tanácsként próbál lebeszélni a sorozat tervezésről, de ezt a tételt tegyük félre egy pillanatra, mert túl sok vargabetűt szülne a gondolatmenetben. Lényeg a lényeg, kezdettől fogva tudom, hogy több a sztori, mint amennyi egy könyvbe belefér. Tehát kérdés, hogy hol vágjam el? Hol kezdődjön és hol érjen véget, amit mindebből végig is követek? Persze vannak adott cselekménypontok, ahol indokolt, de azért mégis? Nekem legfőképpen ezért volt szükségem a szerkezetre, hogy be tudjam saccolni, kb hány szó egy könyv, abba nagyjából mennyi cselekmény fér bele, és melyik az a cselekményadag, ami erre érdemes és alkalmas is?
Ember tervez, Isten jól szórakozik
Úgyhogy jó kislányként neki is álltam felvázlatolni az egész hóbelevancot – amire amúgy lazán adtam magamnak egy hetet, majd másfél hónap múlva se voltam biztos benne, hogy kész vagyok. De előbb utóbb csak elkezdtem írni is, gyűlntek a szavak, vitt magával a lelkesedés, hogy végre olyan dolgokat csinálnak a karaktereim, amiket már hónapok óta tervezgetünk. Már a felezővonalon is szinte átléptünk, mikor elkezdett kikristályosodni egy apró bökkenő, ami minden leütéssel egyre nagyobb gonddá nőtte ki magát. Ugyanis ahol nekem a cselekmény a történetvázlat 20%-a táján járt, ott már a kívánt terjedelem kétszeresét írtam le. Nem mondom, hogy ne lehetett volna húzni belőle, de a felét.. a felét nem. Ami azt jelenti, hogyha így folytatom, lazán kétszer olyan hosszú könyvet írtam volna, mint valamire való kiadó is szeretne papírformába önteni. Ott álltam 50.000 megírt szó mellett, hogy most hogy a tökömbe legyen ez tovább?
Ha meghúzom olyan véres kézzel, hogy Haynau is kezet csókol utána, még akkor is sok. Így, ahogy van, pont a felénél elvágni, hogy két regény legyen, nem lehet, mert egy könyvre találtam ki a karakterfejlődéseket, meg a cselekményt is. Átdolgozni lehetne, de hogyan van értelme? Ezen vagy két hetet cövekeltem ősszel, míg nem egy író barátnőm fel nem tette a nagy kérdést: miért nem tagolom két párhuzamos történetszállá? Ő ugyanis tudta, amit itt még nem említettem, hogy 3 elbeszélőm van. Még lehetne izgi áthallásokkal is teletűzdelni a két egyébként akár önállóan is megálló regényt.
Hozzátenném, elsőre csípőből azt válaszoltam, hogy ez nem működne, majd éjjel félálomban zseniális ötletnek tartottam kútfőmből előbújva ugyanezt, és reggel, friss elmével rájöttem, hogy igen, ezt nem a múzsa súgta meg, hanem még tegnap a barátnőm. Persze aztán a szétszedésen megint vakaróztam vagy két hetet, de végre valahára ismét nyomon voltam. Ennek a vakarózásnak főként az állt a hátterében, hogy szép és jó, újra kell vázlatolni az egészet, két külön cselekményvonulattal, ez megy, tudjuk, csináltuk már, részben a korábbiakat fel is használhatom hozzá. Na de a megírt szöveg? Abból viszont csak úgy 20%-ot tudok átmenteni. Amivel nincs is akkora baj, tanulópénz, majd mostantól kevésbé tömören tervezem a jeleneteket. De ez egyben azt jelenti, hogy ohhohhó, hisz már a felénél járok – egy nagy francokat. Épphogy van 2-3 megírt jeleneted. Hát ezt a sebet egészen Karácsonyig nyalogattam, szó se róla.
Betonba ne ültess!
Azt a címet adtam, hogy építész vagy kertész? Én George R.R. Martin meghatározásaként ismerem ezt a két írói arche típust, de sokan sokféleképpen nevezik ugyanezt, és természetesen senki sem fekete fehéren az egyik, avagy másik, ez inkább egy skála két végpontját írja körül. Építész az, aki előre mindent megtervez a cselekményvázlattól a helyszíneken és karakterjellemeken át az utolsó világleírásbéli részletig. Kertész pedig az, aki elkezd írogatni, a lehetőség magját lelkesen szórja a szövegben, aztán meglátja, melyik szökik szárba a történet előrehaladtával. Hát én az eddigiek alapján akkor valamiféle elfuserált kertmérnök lehetek: fákat szeretnék tervezni, azok meg elvadult futónövényként burjánzanak a japánkertben.
Úgyhogy így állunk most. Kész az A-B történetszál, avagy könyv 1 cselekményvázlata, még összedobom a C szál avagy könyv 2-ét is, aztán előbb megírok egy előzménynovellát. Legalábbis ez a terv.
