Oldal kiválasztása

Az író tervez, de minek?

Előzmények

Mert most már ezek is vannak. Ha már a kezdetektől fogva lelkesen követed a kálváriámat, bátran ugorj a hármas részre! Az újonnan csatlakozóknak pedig egy figyelmeztetés: próbálom elkerülni, hogy úgy érezd magad, mint aki az ötödik évadban próbál bekapcsolódni a Trónok harcába, de azért, kérlek, légy türelemmel! Minden világos lesz idővel.

Múltkorjában ültük meg az éves találkozónkat gimnáziumi német csoportommal, ahol is a tanárnőnek megpróbáltam röviden tömören összefoglalni, mi minden is történt eddig, miközben kézzelfogható eredményt felmutatni nem tudok. A második mondat után megjegyezte somolyogva, hogy ő már elvesztette a fonalat.

Úgyhogy ezúttal nem próbálok se rövid, se tömör lenni – igen, nyilván ez volt a baj! Valljuk be, amúgy sem erősségem.

Az előző részek tartalmából:

Szóval elkezdtem a történetet írni egy adott célterjedelemmel. Pár hónap és egy közel 50.000 leütött szó után kiderült, hogy nem jön ki a matek. A történetnek úgy a 20%-ánál tartva ugyanis problémás, ha a kijelölt terjedelemnek már a felét súrolod. Ha nem teszek ellene, ez egy akkora monstrum lesz, amit senki sem emel fel a könyvesboltban, csak ha támadójához akar vágni valami súlyosat – és lássuk be, a könyvesboltok közismerten tele vannak aggresszív állatokkal!

Miután elkérődztem ezen a problémán és néhány hétig aktívan sajnáltam magam, jött az isteni szikra, hogy bontsuk ketté a történetet. Nekiestem. Az új történetszálak kidolgozásával pedig világossá vált, hogy a már megírt események nagyját ki kell vágnom a regényből, hogy önállóan is érthető legyen a két cselekménysor.

Itt megsirattam azt az 50.000 szót, melynek bő háromnegyede így sehova sem kerül be. Bánatomban pedig írtam még 20.000-et, ami szintén nem része egyik regénynek sem. Tudom, itt minimum megdörgölted az orrnyerged és fásultan felsóhajtottál, de hidd el, nekem jobban fájt. Ennek az előzménytörténetnek a motivációja ugyanis annyi volt, hogy amíg a regények egyre távolabbi eredménye felé szüttyögök, legyen már valami gyors, pár oldalas, amit megmutathatok. Anno erről az érzelmi hullámvasútról blogbejegyzés is született, végén a konklúzióval, még gyorsan megírok egy előzménynovellát. Hát, ha tudsz számolni, sejtheted, hogy jócskán túlteljesítettem a tervem. Ez bizony nem egy pár oldalas kis betekintő.

Na és akkor mi van most?

Ha eddig minden világos, akkor őszintén gratulálok, és esetleg vizsgáltasd ki magad, hogy nincs-e valami olyan különleges képességed, amit mutáns könyvmolyok harapása vagy efféle okoz.

Közben pedig feltenném a költői kérdést: mit csinál az önjelölt író, miután megírt egy fél regénnyi szöveg után egy 38 oldalas előzménytörténetet? Természetesen tervez még kettőt, amiből a másodikat kettébontja.

Itt nagyon remélem, hogy inkább nevetsz, mint sírsz. Én egy ideig stresszeltem azon a becsípődésemen, hogy mennyire mindent IS meg akarok írni, de aztán ezt elengedtem. Végtére is, mindenképp ki kell dolgoznom az előzményeket. Tulajdonképpen jót tesz nekem és a világomnak, ha még a regény(ek) előtt mozgolódni kezdek benne a karakterekkel. Ez a karaktereknek is jót tesz. Az pedig, hogy ettől úgy jövő tavaszig érdemben nem fogok hozzányúlni a regényanyaghoz már igazán nem új kés a gyomromban, csak az ott lévők megforgatása.

 

Képmutatása nekiÆje

korom-bori-mem

Miért is vagyok ettől mégis boldog?

Elvicceltem persze, de pár hónapig őszintén stresszelt, hogy már megint kitaláltam valamit, amitől minden munkám dacára csak messzebb kerültem a céltól. Ráadásul a 20.000 szavas előzménytörténet pont az a terjedelem, ami novellának és pályázatnak hosszú, regénynek meg kurta. Mit az Istent lehet az ilyennel kezdeni? Szegény mostoha kis történetem.

Ám ahogy szaporodni kezdtek a megírnivalók, egyre kevésbé láttam őket különálló, megjelentethetetlen problémáknak, amikkel csak magamat szivatom. Pláne azon ráébredésem óta, hogy a harmadik előzménytörténetemet is tovább kellene bontani, elkezdtem számolni. Négy tervezett előzménytörténetecském van így. Persze nem lesz mindegyik ugyanolyan hosszú, de minél inkább számolgatom, annál inkább tűnik a végeredmény pont olyan terjedelemnek, mint amit eredetileg megcélozni kívántam egy regénnyel.
Magyarul: ebből bizony, elbeszélés-kötet lesz. Ennek kimondásával pedig hallatlanul nagy kő esik le a szívemről, hiszen ez már terv! Ennek mentén lehet haladni egy közelebbi cél felé. Na így magyarázz addig valamit, hogy jól jöjj ki belőle!

Miért vagyok pluszban boldog?

Mert annak az előzménytörténetnek a cselekménye, amit kettébontottam, megegyezik a korábban potyára megírt 50.000 szavam cselekményével. Olyan 60%-os átfedéssel – a maradék pedig mehet majd a regénybe. Mit jelent ez? Két előzménytörténetem felét én tulajdonképpen már megírtam egyszer.

Ezt persze már realizáltam korábban is, de soha annyira nem vált kézzelfoghatóvá, mint most, hogy a következő előzménysztorim első kéziratában eljutottam a már korában megírt részekig. Hallatlanul gyorsan haladok úgy, hogy kvázi már “csak” egy kész alapot kell kipolírozni. Persze előbb utóbb kifogyok majd a megírt részekből és a sebességem visszavált padlógázból csúsztatott kuplungozásba, de most még tiszta szívvel élvezem a száguldást.

Hát ezért vagyok boldog.

Előző bejegyzés

Következő bejegyzés