Előzmények
Mert most már ezek is vannak. Ha már a kezdetektől fogva lelkesen követed a kálváriámat, bátran ugorj a hármas részre! Az újonnan csatlakozóknak pedig egy figyelmeztetés: próbálom elkerülni, hogy úgy érezd magad, mint aki az ötödik évadban próbál bekapcsolódni a Trónok harcába, de azért, kérlek, légy türelemmel! Minden világos lesz idővel.
Múltkorjában ültük meg az éves találkozónkat gimnáziumi német csoportommal, ahol is a tanárnőnek megpróbáltam röviden tömören összefoglalni, mi minden is történt eddig, miközben kézzelfogható eredményt felmutatni nem tudok. A második mondat után megjegyezte somolyogva, hogy ő már elvesztette a fonalat.
Úgyhogy ezúttal nem próbálok se rövid, se tömör lenni – igen, nyilván ez volt a baj! Valljuk be, amúgy sem erősségem.
Az előző részek tartalmából:
Szóval elkezdtem a történetet írni egy adott célterjedelemmel. Pár hónap és egy közel 50.000 leütött szó után kiderült, hogy nem jön ki a matek. A történetnek úgy a 20%-ánál tartva ugyanis problémás, ha a kijelölt terjedelemnek már a felét súrolod. Ha nem teszek ellene, ez egy akkora monstrum lesz, amit senki sem emel fel a könyvesboltban, csak ha támadójához akar vágni valami súlyosat – és lássuk be, a könyvesboltok közismerten tele vannak aggresszív állatokkal!
Miután elkérődztem ezen a problémán és néhány hétig aktívan sajnáltam magam, jött az isteni szikra, hogy bontsuk ketté a történetet. Nekiestem. Az új történetszálak kidolgozásával pedig világossá vált, hogy a már megírt események nagyját ki kell vágnom a regényből, hogy önállóan is érthető legyen a két cselekménysor.
Itt megsirattam azt az 50.000 szót, melynek bő háromnegyede így sehova sem kerül be. Bánatomban pedig írtam még 20.000-et, ami szintén nem része egyik regénynek sem. Tudom, itt minimum megdörgölted az orrnyerged és fásultan felsóhajtottál, de hidd el, nekem jobban fájt. Ennek az előzménytörténetnek a motivációja ugyanis annyi volt, hogy amíg a regények egyre távolabbi eredménye felé szüttyögök, legyen már valami gyors, pár oldalas, amit megmutathatok. Anno erről az érzelmi hullámvasútról blogbejegyzés is született, végén a konklúzióval, még gyorsan megírok egy előzménynovellát. Hát, ha tudsz számolni, sejtheted, hogy jócskán túlteljesítettem a tervem. Ez bizony nem egy pár oldalas kis betekintő.
Na és akkor mi van most?
Ha eddig minden világos, akkor őszintén gratulálok, és esetleg vizsgáltasd ki magad, hogy nincs-e valami olyan különleges képességed, amit mutáns könyvmolyok harapása vagy efféle okoz.
Közben pedig feltenném a költői kérdést: mit csinál az önjelölt író, miután megírt egy fél regénnyi szöveg után egy 38 oldalas előzménytörténetet? Természetesen tervez még kettőt, amiből a másodikat kettébontja.
Itt nagyon remélem, hogy inkább nevetsz, mint sírsz. Én egy ideig stresszeltem azon a becsípődésemen, hogy mennyire mindent IS meg akarok írni, de aztán ezt elengedtem. Végtére is, mindenképp ki kell dolgoznom az előzményeket. Tulajdonképpen jót tesz nekem és a világomnak, ha még a regény(ek) előtt mozgolódni kezdek benne a karakterekkel. Ez a karaktereknek is jót tesz. Az pedig, hogy ettől úgy jövő tavaszig érdemben nem fogok hozzányúlni a regényanyaghoz már igazán nem új kés a gyomromban, csak az ott lévők megforgatása.
Képmutatása nekiÆje
Miért is vagyok ettől mégis boldog?
Elvicceltem persze, de pár hónapig őszintén stresszelt, hogy már megint kitaláltam valamit, amitől minden munkám dacára csak messzebb kerültem a céltól. Ráadásul a 20.000 szavas előzménytörténet pont az a terjedelem, ami novellának és pályázatnak hosszú, regénynek meg kurta. Mit az Istent lehet az ilyennel kezdeni? Szegény mostoha kis történetem.
Ám ahogy szaporodni kezdtek a megírnivalók, egyre kevésbé láttam őket különálló, megjelentethetetlen problémáknak, amikkel csak magamat szivatom. Pláne azon ráébredésem óta, hogy a harmadik előzménytörténetemet is tovább kellene bontani, elkezdtem számolni. Négy tervezett előzménytörténetecském van így. Persze nem lesz mindegyik ugyanolyan hosszú, de minél inkább számolgatom, annál inkább tűnik a végeredmény pont olyan terjedelemnek, mint amit eredetileg megcélozni kívántam egy regénnyel.
Magyarul: ebből bizony, elbeszélés-kötet lesz. Ennek kimondásával pedig hallatlanul nagy kő esik le a szívemről, hiszen ez már terv! Ennek mentén lehet haladni egy közelebbi cél felé. Na így magyarázz addig valamit, hogy jól jöjj ki belőle!
Miért vagyok pluszban boldog?
Mert annak az előzménytörténetnek a cselekménye, amit kettébontottam, megegyezik a korábban potyára megírt 50.000 szavam cselekményével. Olyan 60%-os átfedéssel – a maradék pedig mehet majd a regénybe. Mit jelent ez? Két előzménytörténetem felét én tulajdonképpen már megírtam egyszer.
Ezt persze már realizáltam korábban is, de soha annyira nem vált kézzelfoghatóvá, mint most, hogy a következő előzménysztorim első kéziratában eljutottam a már korában megírt részekig. Hallatlanul gyorsan haladok úgy, hogy kvázi már “csak” egy kész alapot kell kipolírozni. Persze előbb utóbb kifogyok majd a megírt részekből és a sebességem visszavált padlógázból csúsztatott kuplungozásba, de most még tiszta szívvel élvezem a száguldást.
Hát ezért vagyok boldog.
