Mit vártam én a bétáztatástól?
Talán nem igényel bővebb magyarázatot, hogy az írás folyamata során az író egy idő után már minden, csak nem előítéletektől mentes a saját szövegével kapcsolatban. Lehet, hogy eszedbe jut megvizsgálni, hogy egy magyarázat túl részletes-e, de csak állsz fölötte és nézed, hogy igazából a jó ég tudja, egy szűz olvasónak mennyire lenne unalmas vagy pont, hogy szükséges? Úgyhogy egy amnéziás második én kialakítása helyett egyszerűbb vállalkozószellemű – avagy kényszeríthető – embereket keresni, akiktől visszajelzést kaphatsz.
Tanulság 1: ez egy érzelmi hullámvasút
Ambivalens mód írom ezt most, amikor már teljesen érzéketlenné váltam bármilyen reakció iránt. De ez pont abból a magabiztosságból ered, hogy 10-12 ember véleményéből mostanra már ki tudom szűrni, mi az, ami egybehangzó.
Amikor azonban még csak az elsőre vársz… Az első még az egész világ nevében tűnik mérlegre tenni a véres verítékkel készült munkádat. Aztán az első két-három válasz után ott az az irtóztatóan nagy csend, ahol azon töprengsz, mikortól indokolt rákérdezni, hogy ki-hol tart vele? Két hét után még tudod, hogy türelemre kell intsd magad, de a hónapfordulónál már csak megpróbálsz vicceskedve utánakérdezni a dolognak. Az se baj, ha tanusítasz némi empátiát, hiszen az embereknek élete, családja, párja, háza, munkája van, még talán nyaralása vagy betegsége is lehetett időközben, talán nem úgy kéne kérdezősködni, hogy “hehe, szia, ennyire szar, vagy csak elfelejtetted?”
Ahogy pedig egyre szűkül azoknak a köre, akiknek még nem gyűjtötted be a véleményét, a türelmed a végtelenségig edződik. Azt például igazi Monty Python jelenetnek éltem meg, amikor váratlanul, hosszas hallgatás után jelentkezett egy bétám, hogy na, most tette le, végigolvasta, mi is a teendő? Én itt elrebegtem egy hálát, és kértem, hogy dobja már át a visszajelzését is. Szemrebbenés nélkül közölte, hogy okés, most elmennek egy két hetes nyaralásra, aztán küldi.
Én erre elmorzsoltam egy könnycseppet, tudatosítottam magamban a szemem kezdődő rángatódzását és jó utat kívántam nekik.
Ugyanakkor egy reggel arra keltem, hogy egy másik bétám élőben kommentálja messengeren az utolsó néhány elolvasott oldalt. Nem vagyok nagy focirajongó, de én abban a húsz percben átéltem három VB-t érzelmileg.
Tanulság 2: A Béta véleménye szent, de nem mindenek feletti
Álljon itt kimondva írásban: a bétázó feladata nem az, hogy polírozza az író egóját. Azért viszont hálás az ember, ha konstruktívan és támogatólag fogalmaz. Szerencsémre ezt minden egyes bétám magától értetődőnek vette, így ha kaptam is hideget-meleget, azért nem fagyosat és tűzforrót. Nem mondom, hogy nem esik jól néha egy kis egosimogatás, de ezt valahol megadja az a kedves kíváncsi és következetes érdeklődés, amit még azok irányából is tapasztaltam, akiknek nagyon nem sikerült az ízlésébe találnom ezzel a szöveggel. Azon meg nincs mit megsértődni, hogy véleményt formál valaki. Ad. 1: én kértem rá. Ad. 2: a vélemény nem vita tárgya, az van, mint az időjárás.
Tanulság 3: Ezt először meg kell fejteni
Ami már sokkal fogasabb az az, hogy az egymásnak olykor ellentmondó, vagy bizonyos elvekre csak ködösen rátapintó, megfejtendő megofgalmazások közül melyikre hallgass, és melyiket hagyd figyelmen kívül? Szerencsére e téren van valamennyi rutinom a régi műhelymunkáknak hála. De úgy teljesen őszintén: ez nálam érzésből működik. Tudom, ez nem hangzik túl profin, de ez van.
Minden visszajelzést igényem megérteni, ez egy kihagyhatatlan első lépés. Gyakran a legnehezebb is, mert egy megfogalmazott érzet mögül kisilabizálni, hogy milyen fordulatok, eszközök, jelzők, vagy szóhasználat az, ami azt az érzetet okozta, korántsem egyértelmű minden esetben. Pláne, ha mástól meg homlokegyenest ellenkező visszajelzést kaptál.
Mert az, hogy a történetvezetés lassú vagy gyors, egy bizonyos mértékig szubjektív. De az, hogy működnek-e a párbeszédek? Vajon mire volt fogékony a béta, aki szerint igen, és a béta, aki szerint nem? Ellentétes vélemények úgy születhetnek, ha teljesen más a megfigyelés, más paraméterek a fontosak. Vajon ki figyelt arra, ami nekem fontosabb és hasznosabb?
Úgyhogy tanulságokat levonni nem mindig egyszerű, és sokat segít, hogy ismerem azokat, akik visszajelzést adtak. Lehetne persze ismeretleneket is felkérni ugyanerre, de belegondolva, ezeket a kérdéseket sokkal nehezebben tudnám eldönteni.
Mi van, ha már mindent értesz?
Hát, az ember bizony válogat. Már csak a fent boncoltgatott ellentétes vélemények okán sem építhetnék bele minden visszajelzést a szövegbe. De természetesen vannak olyanok, amiket bizony felülbírálok, és nem akarok vele foglalkozni. Ennek egy részét képezik a jogos észrevételek, amik miatt bizonyos olvasóknak ez a történet nem lesz kenyere. Ha egy csöpögős románcot adtam az akcióra éhező barátom kezébe, akkor nincs azon mit csodálkozni, ha az lesz a véleménye, hogy kicsit egysíkú a cselekmény. Ettől még nem rossz a történet, csak nem neki való, és ez kristálytisztán kiderül a reakcióiból. Ez hasznos.
Előfordul olyan is, hogy például a végkifejletről adott jelzést nem szó szerint kell értelmezni. Miért nem csinálta ezt vagy azt, miért nem így vagy úgy?! Néha az ilyen felcsattanások mögött csak az búvik meg, hogy sikerült a karakter helyzetébe belehelyezkednie az olvasónak. Néha meg azt, hogy nincs átgondolva rendesen a történet. Jobb esetben, helyesen kategorizálod őket.
Szerencsémre igen kevés visszajelzés volt, amivel pusztán azért nem akartam semit kezdeni, mert “csak”. Talán kettő, ha akadt, ami azért ennyi ember, ennyiféle megjegyzése közt szerintem jó arány. Azt viszont nem tagadom le, hogy ez ne volna teljesen szubjektív. Nem tudok jobb magyarázatot, minthogy: nem értek egyet, nekem ez így tetszik. Majd még igyekszem átgondolni, hátha sikerül konkretizálni azt, ami egyelőre csak egy zsigeri érzés.
Hasznos-e akkor a bétázás?
Hallatlanul! Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy mindezek nem vonnak le a visszajelzések értékéből. Sőt! Még akkor is, ha úgy döntesz, egy bizonyos véleménnyel nem akarsz foglalkozni, jobb azzal tisztában lenni. Könnyen meglehet, hogy még találkozol vele, és, meg is gondolhatod magad később. Jó tudni, hogy milyen kritikák fognak érni, mi az, ami az írásod gyengesége, mi az, amit szeretnek benne, és kik olvasták szívesen?
Szóval összességében, persze, jól esik néha azt hallani, hogy szuper, amit csinálsz, kíváncsi vagyok a folytatásra. Abból merítek önfegyelmet, amikor este 11-kor még nyolcmilliomodjára is nekifutok annak a rohadék mondatnak, ami nem akar összeállni rendesen. De ugyanilyen hasznos a bátorító és őszinte kritika, mert attól lesz végeredményben jobb. Szóval még egyszer köszönöm nektek, kedves Béták! 🙂
