Mea culpa
Hadd kezdjem azzal, amitől az is el fogja most már veszteni “munkásságom” kialakulásában a fonalat, aki odaragasztotta és hegesztette magát a végéhez, aztán még biztos, ami biztos, ki is nyomta sziloplaszttal: már megint változott a szitu. Ha még emlékszünk – és senkit, de senkit nem hibáztatok, ha nem -, legutóbb épp egy hosszas levezetés és agytornáztatás után azon örvendeztem, hogy a négy kisebb előzménytörténetemet én majd hogyan rendezem egyetlen kötetbe és milyen jó is, hogy ebből kettőt én 70%-ban már tulajdonképpen egyszer megírtam (egy akkor még teljesen más elképzelés szerint, de ezt ne hánytorgassuk fel).
Hát… szóval. Aki kicsit szemfüles és látta instán, hogy az egyiknek az első kézirata ötvenötezer szóra rúg, az már lehet, hogy kétkedőn felhúzta a szemöldökét. Kedves, gyanakvó embertársam, Önnek igaza van.
Bizonyítványom magyarázata
Ha nagyon nagyvonalúak vagyunk, természetesen három novella még bőven beférne emellé. Csak hát ebből egy, ugye már készen van, és az eleve húszezer szó, ami nem novella. Mellesleg megjegyzem, ebben van a legkevesebb cselekmény. Mégmelleslegebb azt is megjegyzem, hogy az ötvenötezres történet párban áll egy másikkal. Ugyanabban az időszakban játszódik és a két karakter, a két cselekménysor erőst reflektál egymásra. Ha tehát a kettőből az, amelyiket megírtam, ötvenötezer szó, a másik se lesz sokkal rövidebb… Ide már nem nagyon fér be más. Egyáltalán ők ketten is határeset, hogy nem lógnak-e ki egy közös könyvből, mire kipolírozom az első kézirat(ok)at?
Becslés – amiben ezek szerint rossz vagyok, de elkerülhetetlen
Meg se számolom, hanyadjára próbálom megbecsülni, hogy egy adott történetem, milyen terjedelemmel lát majd napvilágot. De annyira egy kötetbe terveztem ezt a két nézőpontot, hogy muszáj adnom neki egy esélyt. Természetesen meg tudom csinálni, hogy önállóan is létezzenek, ez maradjon csak afféle B terv. De amíg esély van rá, hogy kéz a kézben járjanak, erre fogok törekedni.
A korábbi kiválóan besaccolt tervezeteim után persze nem vagyok túl magabiztos, hogy most vajon sikerült-e legalábbis nem bődületesen mellélőnöm (tervezett negyed könyv helyett megírni egy felet pl, mint legutóbb). Ám itt jön a képbe az az apróság, hogy én ennek a történetnek a 70%-át egyszer már megírtam. Konkrétan egy olyan harmincötezer szó a papíron van. Van persze pár jelenet, amivel még nem végeztem. De ha egyszer van egy megírt A nézőpontom, meg egy korábbi koncepció miatt átdolgozandó B nézőpontom összesen olyan nyolcvanötezer szóval, az azért még az én tehetségtelenségemmel is elég konkrét és szilárd alap. A hiányzó négy-öt jelenet csak nem rúg már akkorára, csak nem becsülöm annyira alá a terjedelemigényüket, hogy ettől ajtókitámasztó legyen belőle? Ugye nem?
Miért is fontos a rugalmasság?
Ezért. Ezért az egészért. Foghatjuk a gyakorlatlanságomra, de alapvetően a kreatív folyamatok sokszor tartogatnak meglepetéseket. Én meg nem űzök sportot abból, hogy bevett regényreceptekhez utolsó betűig ragaszkodva dolgozzak, vagy kalapból húzkodjam ki a világépítési elemeket. Persze, hogy menet közben alakul. Az engem is váratlanul ér, hogy ennyire, de hát, nah. Vagy idegbajt kap az ember, vagy röhög rajta. Ha valaha is azon gondolkodtál volna, az íróknak, miért fanyar olyan gyakran a humora: a fentieknek sok köze van hozzá. Nekem hálaégnek (hálaégnek?) még nincs kiadóm, aki teljes joggal állna vasalt bakanccsal mindeközben a nyakamon, hogy a határidő tavaly volt, hol-a-regény?!
Akkor most mi is van éppen? Avagy a slusszpoén
Szóval akkor van egy megírt A nézőpontom, egy 70%ban átdolgozandó, 30%-ban megírandó B nézőpontom, amik elvileg beleférnek egy regénybe. Még mindig ott van szegény mostoha kis Nunusu történet, és egy betűt nem ütöttem még le a negyedikhez. Mondtam, hogy ezek amúgy előzménytörténetek akartak lenni? XD
Hab a tortán pedig, hogy azért lett az A-ból és B-ből előzményötlet, mert az eredeti regénytervemben túl sokat akartam egyszerre elmesélni. Konkrétan ez az A+B, amit most közös kötetbe szánok volt az eredetileg kigondolt regény bevezetése (ha három osztatban beszélünk a történetmesélésről). Pusztán a bevezetése. XD Ennyit arról, milyen kiválóan is saccolok én terjedelmeket.
Pedig esküszöm, nem voltam soha rossz matekból… Én még matekfaktos is voltam gimiben, kérem! Mondjuk később valószínűségszámításból épphogy átmentem. Ez utólag visszatekintve már nem tűnik a véletlenek összjátékának.
