Ímhol a munkafolyamat lépéséről lépésre, megterhelve némi megrendelői koncepcióváltással menet közben, amit bár cseppet sem javaslok, a mi esetünkben jó vége lett.
Megbeszélés
Egymás netes felmérése után első lépésként összeültünk egy online megbeszélésre, ahol is részletesen kiveséztük, mire is gondol a költő? Költő egyébként a folyamat során többször is exkuzálta magát, ha úgy érezte, épp a költő se tudja, mit akar? Mert ilyen is van. Számtalan részletét ismertem a két nézőpontkarakterem küllemének, de így is akadt egy-két kidolgozatlan koncepciózus kérdőjel, ahol vagy Zsófi iránymutatásában vagy az idő jótékonyságában bíztam: majd kialakul. Ezek hiszem, hogy egy bizonyos szinten elkerülhetetlenek voltak az én járatlanságom okán, de ettől még nem akartam túlságosan sok potya munkával gazdagítani a folyamatot és igyekeztem minimalizálni az efféle eseteket. Az agytrősztölésnek nem a legkifinomultabb módja, ha egyik nap azt mondom, a karaktert felső perspektívából lenne jó látni, majd két hét múlva meggondolom magam, és átrajzoltatom az egészet.
Kezdtük tehát egy alapos igényfelméréssel, megbeszéltük, melyik karakterrel mit szeretnék, kivel érdemes kezdeni. Majd pár nap múlva Zsófi jelentkezett egy ütem-, és költségtervvel, amit jóváhagyva neki is kezdhettünk az érdemieknek.
Munkamenet: első skiccek
Mivel két nézőpontkarakterem van, két karakterillusztrációt szerettem volna készíttetni. Mindkettő esetében ugyanazt a menetet terveztük. Hoztam egy nagyjából egy oldalnyi jellem és küllem leírást a két karakterről, illetve egy-egy jelenetet a regény kéziratomból, amiből megismerhette őket. Hozzátenném, rajtam ezutóbbi igényével Zsófi újabbat csavart az ujja körül.
A fentiek alapján ő hozott három skiccvariációt. Ezeknek nem is az lett volna a lényege, hogy már tökéletesek legyenek, inkább, hogy lehetőségekként és kiindulási alapként szolgáljanak. Saroltnak, a főtáltos öregasszonynak például mindhárom skiccel másféle dob került a kezébe, más volt a lábbelije, más az arca, a tartása, stb. Ezekből első körben nagyon organikusan alakultak az iránymutató visszajelzések, amik alapján aztán mélyen belemerültünk a póz megvitatásába.
A skicc
Az újabb visszajelzések alapján Zsófi már el tudott mozdulni egy konkrét irányba, és itt indult be az a folyamat is, ahol én minden egyes ismert részletre igyekeztem képi példával szolgálni. Ez, szeretném leszögezni, saját indíttatásból (khm… “zsigeri kényszeresség” //szerk//) történt, és máig hálás vagyok neki, amiért állta a töméntelenül áradó információim sarát. Ezen a szinten még ugyan nem került kidolgozásra minden ilyen részlet, de jelzés szinten már ott volt a legfrissebb skiccen, újabb és újabb pontosítási körökkel haladtunk a végső felé.
Utolsó lépésként Zsófi kitöltötte a megbeszélteket az alapszíneinkkel. Itt megint voltak észrevételeim – már csak annak okán is, hogyha az ember egy részlet megmutatásakor két példát hoz egy sámánköntös elemére, amiből az egyik varrás, a másik meg veret, és elfelejti közölni, ő melyik megvalósításra gondol, akkor 50% az esélye, hogy meglepődjön. Meglepődtem.
Először Sarolttal, a főtáltos nagyival jártuk végig ezt az utat, az ő ábrázolásáról valamivel határozottabb elképzeléseim voltak. Utána az unokájával, Sarlóssal folytattuk, és a kettő színpalettáját nagyjából egy időben zártuk le.
A csavar: ha utólag akarsz hátteret
Ez volt az a váratlan fordulat, amivel szegény Zsófit akaratlanul is behúztam a csőbe. Eredetileg egy plasztik, kidolgozatlan háttérben egyeztünk meg, eszerint is jártuk végig a folyamatot. De nekem időközben a büdzsém szerencsésebben alakult a vártnál és be mertem vállalni a háttér kidolgoztatását is. Igen ám, de ekkora már kész perspektívában volt mindkét kép.
Ha egyszer alsó kameraállásból nézünk fel rájuk, akarhatok én akármilyen észbontó szőnyegmintát, sok nem fog látszani belőle. Így tehát ezen a kérdésen is kérődztem én egy ideig: megéri egyáltalán a befektetett energiát? Azt mindenki vigye haza tanulságként, hogy jobb az elejétől kezdve változatlan koncepciókkal dolgozni, de összességében bizony megérte. Volt pár olyan elem, illetve helyszínrészlet, amit nagyon szívesen megmutattam volna, és ezen a ponton ugyan helyre kis listát adtam meg a háttérelem lehetőségekről, de már akkor tudtam, hogy ha a harmada organikusan be tud kerülni, boldog leszek. Boldog lettem. 🙂
A magic!
Nem mondom, hogy ezek után hátradőltem és kész, de lényegesen kevesebb szerep jutott nekem már az utolsó fázisban. Zsófi párszor küldött részletképet, amiken vigyorogtam hosszú órákon át, ide -oda kattintgatva hasonlítgattam az előző állapottal, illetve a háttér részleteiről azért még gyűjtöttem ekkor is képi anyagot referenciának. De máskülönben ő lengette a varázspálcát, én meg vártam türelemmel.
Mivel én még könyékig voltam a kéziratszerkesztésben nem igazán siettünk a folyamattal, és én ezt is nagyon szerettem. Nyilván lehetett volna egy határidőt megbeszélve erőltetett tempót diktálni, de nem lett volna jelentősége. Így kis komótosan viszont elmerülhettünk a sokmillió részletben, mindent volt idő megrágni, senkinek a kreativitását nem csinálta ki az időszűke. Abszolút imádtam, remélem, lesz még ilyen! 🙂
A két karakterről pedig majd mesélek két külön bejegyzésben.
