Vezetés alapok

Nem nagyon volt nekem gondolatom arról, hogy mennyire tudom majd elsőre ezt a feladatot abszolválni, mennyire vagyok őstehetség vagy egyenesen balfék, aki még a vezetés alapok legalját se tudja hozni. Sokszor hallottam, hogy X-nek, Y-nak az elején a vezetés nehezen megy, de szerintem fölösleges látatlanba hasonlítgatni magad, úgyis kiderül.

Tanácsok kezdő vezetőknek – mert én aztán már nagyon tudom

Amivel kapcsolatban viszont hamar levontam a tanulságot, hogy alacsony nők nem véletlenül vezetnek magas sarkúban. Kezdjük ott, hogy a pedált csak a lábujjaim érik el. A padlótól. Nem a széktől, ha tökig betolom az ülést, akkor is messzebb van a pedál, mint az ujjam vége a sarkamtól. A kuplungfogás tehát már annyira visszahajlított lábfejjel ér, hogy onnantól már nincs hova hátrébb feszíteni. Max a levegőbe. Na, az meg iskolapéldája annak, ha lekaptad róla a lábad. Úgyhogy harminc év után rá kellett ébrednem, hogy a divatszlogeneknek mégis igazuk volt: a magas sarkú nem csak csinos, de hasznos is.

Amire emellett már az elején rászoktam az a hajgumi. Engem baromira idegesít, ha állandóan az arcomba lóg a hajam. Márpedig ha épp a lábamat nézem, hogy ugye a gázt nyomom és nem a féket, akkor nem mindegy. Tudom, tudom, nem szabadna, de örülök, ha egy pedált elérek abból a helyzetből, ha pont merőlegesen alatta betámasztottam a sarkam. Nemhogy még a kettő közt tegyem le, hogy váltogatva kezeljem a kettőt, akkor már tényleg csak a hüvelykujjammal legyezgetném őket

Ja, és amikor azt mondom, „nem érem el”, tehát a kocsi „túl nagy”, én egy Suzukiról beszélek. Tessék hobbit kislányokra is kocsit csinálni! A hajcsat ugyanúgy szóba se jön, mert a német autópiacra még mindig nem törtek be a női mérnökök, hogy kifejlesszenek egy univerzálisan hajviselet barát fejtámlát. Nekem meg nem hiányzik egy hajcsat formájú bemélyedés a kisagyamban.

Egy tanulóvezető traumái

Apám már régóta szeretné, hogy én vezessek. Ő nagyon szerette volna, én nem. S mivel ő nagyon szerette volna, én még kevésbé. Úgyhogy egyszer kivitt egy magánterületre, hogy próbáljam már ki. Ő abban reménykedett, hogy megtetszik. Én abban, hogy többet akkor nem kerül elő a téma. Utólag visszatekintve nem volt abban semmi ördöngösség, amit tanítani próbált: váltsak fel egy harminc méternyi egyenes szakaszon kettesbe. Tudván, hogy ez a vezetés oktatóval csak a második alkalomnál került elő, már tudom, hogy itt a jó szándéknak nem, de a pedagógiai érzéknek atyám híján volt akkor. Ugyanis baromi ijesztő életedben elsőre felváltani kettesbe. A kellemes, megszokott kis 5-6 km/h-ról hirtelen felgyorsulsz 10-15-re! Mint az ezeréves sólyom, mikor végre hiperteret lép!

Ráadásul még nem érzed a kuplungfogást, így órákig tart váltani miközben haladsz és fogy az út, vészesen gyorsan fogy az út! Tudvalevőleg, ha elfogy alólad a beton, akkor eljön az Antikrisztus. Legalábbis én ilyen komolysággal álltam ahhoz, hogy esetleg ráhajtsak a fűre. Úgyhogy azt se tudván, a kuplungpedálon mit kéne érezzek, de a hirtelen „gyorsulástól” megriadva én olyan szépen felkaptam a lábam és lefullasztottam a kocsit, hogy öröm volt nézni. Bár valahol megoldás volt a problémámra, mert lelassultunk és nem hajtottunk a fűre.

Amikor túl voltunk az első órán és már párszor elfogadhatóan el bírtam indulni, a gyakorlópályán is eljött a kettesbe váltás pillanata. Kicsit mégis stresszmentesebb volt, mint anno apámmal. Egyrészt nem volt fű, másfelől száz méterem volt felváltani. És már másfél órát gyakoroltuk korábban a csúsztatott kuplung, fékezés, elindulás örökzöld slágerét. Én nem mondom, hogy tudtam, hol fog a kuplung, de legalább be bírtam határolni az első négy centit, ahol még nem. Az óra végén eljött az a pillanat is, hogy felváltsak szépen kettesbe. Az oktatóm meg jó érzékkel hagyott élvezkedni, hagy száguldozzak csak fel le a budaörsi virágpiac sorai közt hússzal és gyártsam a kilométereket (aznap összesen tízet, eddigi rekordomat).

Ezt aztán gyakoroltuk még egy darabig, amíg egyszer csak azt nem mondta nekem, hogy irány a rutinpálya. Itt csupa nagybetűs szívatás van. Farolva parkolni, kézifékes indulás, Y fordulás. Mindegyikből csináltunk egyet az oktatóm nem elhanyagolható közreműködésével. És ezzel a vezetési alapok meg is voltak. Most állítólag műszaki ismereteimet fogjuk fejleszteni és részletesen megismerkedhetek a követező alkalommal a motorháztető alatt rejlő labirintussal. Aztán jöhet a vezetés forgalomban. Tekintve, hogy önállóan szerintem egy tíz méteres üres szakaszra nem tudnék helyesen beállni, csak kicsit vagyok tőle becsokizva.